Boszorkányüldözés helyett jogi szabályozást!
A Lehet Más A Politika (LMP) továbbra is kiáll az intézeten kívüli szülés feltételeinek szabályozása mellett, és követeli, hogy a törvényhozás azonnal vessen véget a mulasztásos alkotmánysértésnek, amelyet ebben az ügyben elkövet. (http://lehetmas.hu/hirek/709)
Az LMP szerint tarthatatlan, hogy a mindenkori egészségügyi miniszter- figyelmen kívül hagyva az önrendelkezés alkotmányos jogát – nem tesz előrelépést az otthonszülés jogi, képzési és finanszírozási hátterének szabályozására. Ilyen körülmények között az intézeten kívüli szüléseket kísérő szakemberek elleni perek a középkori boszorkányüldözéseket idézik. A bíróságok a kérdéses esetekben, például a dr. Geréb Ágnes ellen folyó perben, a magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium (SZNSZK) állásfoglalásai alapján hozzák meg döntéseiket, melyek eleve veszélyesnek és kerülendőnek tartják az otthonszülést, és nem veszik figyelembe a témával kapcsolatban felkészült szakemberek véleményét.
Noha a nők alkotmányos joga, hogy tetszőleges helyen hozzák világra gyermeküket, a törvényhozás magát a szülést mégis intézeti ellátásként kezeli, diszkriminatív és jogsértő módon nem szabályozza a tervezett intézeten kívüli szülés feltételrendszerét. Követeljük, hogy a törvényhozás mihamarabb álljon neki annak a munkának, amivel kiküszöböli az ebből adódó ellentétet.
Mivel az egészségügyben uralkodó áldatlan állapotok miatt az intézmények a kórházi szülések kapcsán is hazugságra és korrupcióra kényszerülnek (például a hálapénz vagy a feltűnően gyakori császármetszések kapcsán), az alkotmányos rend helyreállításához célszerű lehet a foltozgatás helyett akár az egész egészségügyi törvény újraírása és az önkormányzati törvény módosítása.
Elfogadhatatlan, hogy ma Magyarországon a törvényhozás ahelyett, hogy értékelné és bátorítaná a szülők gyermekvállalását, a szabályozás elmulasztásával ellehetetleníti, hogy az édesanyák az általuk választott helyszínen biztonságos körülmények között szülhessenek.
További információk a témáról:
Háttértanulmány az otthonszülésről
A császármetszések aránya Magyarországon
Cikkek a témáról:
http://www.origo.hu/itthon/20070627-a-gyakori-csaszarmetszesek-okai-magyarorszagon.htm
http://www.babafalva.hu/hp/a-csaszarmetszes-dilemmak-kerdesek/
http://tasz.hu/taxonomy/term/29












Válasz peetmaster állítására, miszerint
\”Azért nincs csecsemőhalálozás, mert mindenki kórházban szül.\”
Magyarországon az intézeten kívüli (tervezett, szaksegítséggel történő) szülés csecsemőhalálozási mutatója 1 ezrelék, a kórházi pedig 8 ezrelék. Anyai halálozás intézeten kívül az elmúlt 20 évben nem történt. Ezek az adatok összhangban vannak minden olyan ország adataival, ahol a tervezett, intézeten kívüli szülés szabályozott keretek között történik.
\”…külföldi tanulmányokból viszont egyértelműen az derül ki, hogy a kis kockázatú csoportba soroltak otthon, illetve születésházban történő szülése ugyanolyan biztonságos, mint kórházban, azonban az előbbi esetekben kevesebb orvosi beavatkozást hajtanak végre, így azok járulékos szövődményeivel nem kell számolni, ami növeli a szülőnők megelégedettségét és feltételezhetően javítja az újszülöttek születési élményét, továbbá nyilvánvalóan jelentős költségmegtakarítást is jelent.\”
http://www.webszerk.hu/szabadonszulni/dokumentumok/szuletesi_halandosag.doc
standard felvetésére javaslom, hogy linkeljétek be az OSZABISZ=Orvosok a Szabad és Biztonságos Születésért (utolsó szóban nem vagyok egészen biztos), anyagait is, igazán tanulságosak.
Biztos, hogy tenni kell a szabad döntésért! A boszorkányüldözés elbizonytalanítja, magára hagyja azokat a kismamákat, akik otthon éreznék biztonságban magukat és még a fogorvosnál is csak az ijedelmet élik meg. Szerető elfogadással megélt szülés-születés csak biztonságérzettel valósul meg, ezért kell mindenkinek ennek a lehetőségét megteremteni, kinek kórházban, kinek otthon.
kraxor: Igen, pontosan ez az amiről beszéltem. A vállalkozói aspektust is jól érzékelem – sajnos – egyéni vállalkozóként.
A helyzet egyszerűn katasztrofális
prometheus_X: kicsit másik, de talán még fontosabb téma, amiről írtál.
Az állam rengeteg dolgot támogat, de azt hiszem, nem megfelelően oszlik ez el, például a gyermekvállalás tipikusan gyenge pontunk. Jelen pillanatban biztos munkánk van a párommal, de elképzelhetetlennek tartjuk, hogy gyermekünk legyen. Ugyanis nincs még saját lakás – nem is tudjuk, mikor lesz, valamikor a távoli jövőben – és ahogy írtad, az első 2 évben lehet, hogy elvéreznénk. Az pedig óriási felelőtlenség lenne, hogy úgy fussunk bele a dologba, hogy nem biztos, hogy végig tudjuk csinálni.
De elkanyarodhatunk a témától mégjobban, a kezdő mikrovállalkozásoknál is ugyan ez a helyzet: nem tud az ember csak úgy belefogni semmibe, évekig gyűjtögetni kell, hogy meglegyen a minimális tőke, legyen az bármilyen üzlet. Aztán ha elkezded, semmi garancia nincs, hogy sikerülni fog, hiszen az állam nem támogat, hanem ott húz le, ahol tud.
A probléma ugyan az: önerőből rengeteg tőkét kell összeszedni, hogy aztán legyen valami, talán. És valahogy az az ember érzése, hogy \”fentről\” nem segítik, hanem hátráltatják.
Megoldás: dolgozz, egyél, aludj. Ne gondolkozz, ne vállalkozz se üzletre, se gyerekre. Legyél biorobot, aztán halj meg, ha már nem vagy használható – nyugdíjad ugyanis nem lesz.
Ja és akkor még nem is írtam a gyermekelhelyezés anomáliáiról (bölcsőde telítettség okán nem ritka, hogy mire a gyereket felvennék, addigra mehet is oviba [ha ott van hely...]). Mi most szeptemberben azt a választ kaptuk, hogy nem vehetik fel a gyereket ha nem dolgozik mindkét szülő (WTF?! És akkor a gyereket a jótündér neveli amíg fel nem veszik a bölcsibe?!). Ez sem egyedi példa, de nekünk ebben is szerencsénk volt így kisfiunk üresedés miatt most épp a beszoktatási időben van.
Úgyhogy a saját és a többi szülő tapasztalatai alapján számomra már rég bizonyosságot nyert: a Magyar Állam a szülők ellensége, a születendők ellensége, a ballib kormányok egyértelmű célja a Harmadik Magyar Köztársaság korában Magyarország demográfiai összeomlásba vezetése, a munkaképtelenek termelése és támogatása által.
Amelyik párt meg tud győzni arról, hogy ezt a gyakorlatot felszámolja, 2010-ben azt fogom támogatni szavazatokkal és ha kell társadalmi munkával.
A demokráciában az a jó, hogy nem kötelező egyetérteni.
Ha valakinek van a fentiektől eltérő _szakmai_ véleménye, az írjon egy jól átgondolt, felépített cikket róla, és publikálja.
Azt hiszem, nem az a cél, hogy mindenképp otthon szüljön mindenki, hanem az, hogy ha valóban orvosilag alátámasztható, hogy alacsony a kockázat, akkor az anyának _választási lehetősége legyen_ az ügyben, és felkérhessen egy _képzett szakembert_, hogy segítse világra gyermekét a saját környezetében.
Én laikus vagyok, ráadásul hímnemű, így csak annyit tudok hozzátenni, hogy ha a körülmények engednék, én szívesen lennék _itthon_ a párommal, amikor az első gyermekünk a világra jön, így üdvözlöm, hogy az LMP kiáll a jogunk mellett, hogy dönthessünk.
Az eredeti cikkből kiemelve: \”Elfogadhatatlan, hogy ma Magyarországon a törvényhozás ahelyett, hogy értékelné és bátorítaná a szülők gyermekvállalását\”
Messzemenően egyetértek ezzel, és nem csak az otthon szülés tekintetében, hanem általában véve is: az egy nonszensz, hogy egy átlagos magyar családnak 2 évre előre kell spájzolni annyi pénzt, hogy a szülés utáni első 2 évet kihúzza valahogy. Egy agyrém. Apuka beledöglik a munkába, anyuka a stresszbe, majd az első fél év után ez átgyűrűzik apukára is. Aztán neveljen egészséges gyereket két idegroncs szülő egy keresetből. Utána 2 év elteltével anyuka találjon állást (főleg a mostani helyzetben) úgy, hogy 2 évet kihagyott a szakmájából, megkopott a tudása. Sehova nem veszik fel, közben a család az összeomlás szélén táncol.
És ez nem csak az én példám (miénk), mert úgy veszem észre a többi szülő is hasonló problémákkal küszködik.
Miért jó az az államnak, hogy rettegve kell gyereket vállalni, ha valakikben mégis van kurázsi, az első után esküt tesz hogy a büdös életbe többet nem akar (oka lásd fentebb)? Vagy itthon csak milliomosok luxusjoga – amolyan úri kedvtelésből – a gyermekvállalás?
peetmaster: Nekünk szerencsénk volt, 90 ezer forint + egyéb járulékos ktsg.-ekből (cca. 110 ezer Ft) találtunk jó szülész orvost és jó kórházat. Másnak nincs szerencséje és kétszer ennyiért a felét se kapja annak amit mi, ahogy hallom vidéken ennyit se. Ugyanekkora összegből vagy ennek a töredékéből a gyermek (ha az anya és a lakás eü.-i feltételei adottak) biztonságosabb, barátságosabb környezetben jöhet a világra a családi fészekben. Egy szülésnél pedig igenis rendkívüli jelentősége van a környezetnek, ez nem holmi női szeszély: a gyereknek semmi sem tesz jobbat mint egy stressztől, aggódástól, idegességtől mentes anya.
Örülök annak, hogy az LMP ezzel a témával is foglalkozik, és én is úgy gondolom, hogy szükség van jogi szabályozásra. A cél elsősorban az lenne, hogy mind a kórházban szülésre, mind az otthon szülésre meglegyenek a megfelelő jogi, anyagi keretek, és mindkét alternatíva elfogadott legyen. Hogy ki melyiket választja – mindenkinek a személyes ügye.
Mi konkrétan az otthonszülést választottuk második gyermekünk születésénél, és úgy érezzük jól döntöttünk.
Néhány gondolat: lehet vitatkozni arról, hogy melyik alternatíva a kevésbé veszélyes a gyermek és az anya számára, de szerintem nem érdemes. A lényeg szerintem az, hogy mindkét alternatívának kicsi a rizikója a komplikációmentes esetekben, ezért mindkettő felelősséggel vállalható. Az összehasonlítás sok dolog miatt nehéz, egyrészt a kórházi statisztikákat terhlik a komplikáltabb esetek amikor az otthonszülés nem javasolt, ugyanakkor az is előfordul, hogy otthon háborítatlanul és problémamentesen szül az, akit a kórházban megoperáltak volna. Mind a hazai, mind a nemzetközi statisztikák egyértelműen bizonyítják, hogy akinél nincs konkrét ellenjavallat, az otthon is boztonságosan tud szülni.
Az a személyes tapasztalatom, hogy akik az otthonszülést választják, azok erről felelősséggel döntenek, mind az anya mind a gyermek érdekeinek figyelembevételével. Sajnos úgy látom, hogy nagyon sokakban van egy olyan elképzelés, hogy ilyesmire vállalkozni felelőtlenség lenne, illetve hogy a bábák akik segédkeznek valamiféle sötét szekta tagjaik lennének. Személyes tapasztalatom ennek épp ellenkezője: úgy látom hogy az otthonszülést segítők magyarországi szűk csoportja nagyon emberségesen és szakmailag igen magas színvonalon végzi munkáját. Ezért is remélem, hogy sikerül megvalósítani a kitűzött célokat, és megteremteni a háborítatlan szülés jogi és erkölcsi elismertségét.
–gyuri
Már bocs, de miért lenne egy kényelmesen berendezett szülőszoba csatorna?
A kórházban lehet, hogy \”biztonságos\”, de hogy sok esetben lelketlen, gyárszerű, az szerintem vitathatatlan. Épp ezér nem csodálkozom azokon, akik nem egy 5 percre beugró ismeretlen kezében akarnak lenni, hanem nyugodtabb környezetben.
\”Noha a nők alkotmányos joga, hogy tetszőleges helyen hozzák világra gyermeküket,\”
Ezzel nem értek feltétlenül egyet. A gyerek érdeke az első, és emiatt a biztonságos körülmények. Azért nincs csecsemőhalálozás, mert mindenki kórházban szül. Örüljünk, hogy megtehetjük, és nem a csatornában kell szülni.
és egy másik fontos dolog. ezek statisztikák. az egyének szintjén előre nem várható események bármikor bekövetkezhetnek, amelyek korrekt ellátására csak intézményi körülmények között van lehetőség. és mindez nem jelenti azt, hogy elégedett vagyok a jelenlegi szülészeti ellátás színvonalával, vagy hogy ne lehetne sokkal emberségesebb az egész mint amilyen most.
azt hiszem te értesz félre valamit. az egyik oldalon van egy szelektált, egészséges, otthonszülő populáció. ok. akkor viszont a másik oldalon, kórházban szülők közül is csak az egészségeseket válogathatom be, nem pedig mindenkit.értesz? arra, hogy ez így történt volna, a tanulmány nem tesz utalást.
Szerintem félreérted a tanulmányt. Az, hogy egy tudományos tanulmány ismerteti az egyik oldal érveit, nem jelenti azt, hogy egyetért velük.
Sőt, a végén ezt írja: \”Ez alátámasztja az otthon-szülés biztonságosságát, feltéve, ha olyan nőknek kínálják fel, akik esetében szülészeti szövődmények kockázata alacsony.\” Azaz a tanulmány szerzője tudatában van azzal, amit te is írtál, sőt nem csak hogy alacsonyabb rizikófaktorúak, hanem azoknak is kell lenniük.
számos kérdésben tetszik a hozzáállásotok, igazatok van, a kérdést szabályozni kell. de olyan elfogult tanulmányokat linkeltek, amik arra engednek következtetni, hogy nincs orvos-szakmai tudásbázisotok. egy: a császármetszések aránya valóban magasabb mint az EU25, legalábbis a 2004-es EU adatnál a 2003-as illetve 2006-os magyar magasabb. szignifikáns-e a különbség, erre vonatkozóan nem találok adatot. kettő: hol hagytam abba a \”háttértanulmány\” olvasását? ahol ismeretlen szerző a NAPSAC-ot idézi (fordítás:Amerikai Szülők és Professzionálisok (WTF?) Országos Szövetsége a Gyermekszülés Biztonságos Alternatíváért): az otthonszülés biztonságosabb. miért hülyeség ez ebben a formában? mert ha még ezt is mutatja a statisztika, azt nem szabad elfelejteni, hogy az otthonszülő női populáció válogatott, alacsony rizikójú \”betegcsoport\” ellenben a kórházi szülések, korántsem ennyire homogén beteganyagával.