Dr. Károlyi Attila József

ügyvéd

Ügyvédnek tanultam, kamarai vezető vagyok, 2017-ben pedig elnyertem az Országos Ügyvédi Kamara “Kiváló ügyvéd” kitüntetését. Feleségemmel és kislányommal Nagykanizsán élek, hivatalos munkám mellett írással foglalkozom: három történeti mű szerzője vagyok. 2011.szeptember 11-én léptem ki az MSZP-ből, amelynek reformkörösként egyik alapítója is voltam, de kérlelhetetlen demokrataként nem tudtam tovább nézni a korrupciót és a múlttal való szembenézés hiányát.

Célom, hogy minden elesett és hátrányos helyzetű ember megkapja az esélyt az újrakezdésre és arra, hogy az legyen, ami akar. Fontos, hogy a környezetünk aktív alakítói és lelkiismeretes fenntartói legyünk – ez a filozófiám, ezért csatlakoztam jó szívvel az LMP-hez. A Nagykanizsai Közgyűlés tagjaként 2012-ben 8 éves működésem legfontosabb indítványa mellé állítottam a közgyűlést: megszavazták a 12-13 éves kislányok HPV vírus elleni oltását, ami azt jelentette, hogy ettől kezdve – a statisztikai adatok szerint – évente 4-5 kanizsai nő életét mentettük meg.

Személyes mottóm a családom mottója: Fortuna caeca est, vagyis a szerencse vak. Ennek ellenére soha nem bíztam a sorsom a vakszerencsére, és az a párt, amelynek programjával magam is azonosulni tudok, különösen nem. Bízom a programban, társaimban, és a vezetőinkben.
Hajrá LMP!