Állítsuk meg az ajánlószelvény-maffiát!

[ 6 ] 2010. február 3. szerda

Az ajánlószelvényekkel való visszaélések megelőzésében kér segítséget az LMP az Országos Választási Iroda és a Magyar Posta vezetőitől. A Lehet Más a Politika egy ingyenesen hívható zöld szám létrehozását javasolja az OVI-nek, a posta vezetőit pedig kéri, hogy különös figyelmet fordítsanak arra, hogy minden állampolgár megkapja az ajánlócéduláját.

A tavalyi időközi választások – a januári ferencvárosi és a novemberi józsefvárosi voksolás – során egyértelműen bizonyítható visszaélésekre derült fény. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ajánlószelvények rendszere súlyos visszaélésekre, bűncselekmények elkövetésére is lehetőséget ad. Várható, hogy a 2010-es választási kampányt ugyancsak be fogják árnyékolni az ajánlócédulákkal kapcsolatos problémák.

Karácsony Gergely, az LMP kampányfőnöke ezért levélben arra kérte Virág Rudolf szakállamtitkárt, az Országos Választási Iroda megbízott vezetőjét, hogy az OVI hozzon létre egy ingyenesen hívható zöld számot, melyen azok a választópolgárok érdeklődhetnek, akik nem kapták meg ajánlószelvényüket, illetve akiknek információra van szükségük a választással kapcsolatban. 

A párt kampányfőnöke Szűts Ildikónak, a Magyar Posta vezérigazgatójának írott levelében arra figyelmeztetett, hogy az ajánlócédula-rendszer működésével foglalkozó elemzések a visszaélések egyik lehetséges formájának azt tartják, hogy az ajánlócédulák meg sem érkeznek az állampolgárokhoz. Néhány napja éppen a Lehet Más a Politika egyik aktivistájának kérkedett egy másik párt szervezője azzal, hogy a kézbesítő rögtön az ő pártirodájába viszi az ajánlószelvényeket, ezért a településen felesleges is gyűjtésbe kezdeni.

Az LMP – bár nem vádolja a posta alkalmazottjait, hogy törvénytelenségekre készülnek – kéri a vezérigazgató asszonyt, hogy különös figyelmet fordítson arra, hogy minden állampolgár megkapja az ajánlócéduláját. Ez szükséges ahhoz, hogy megőrizzük a Magyar Posta jó hírét és a 2010-es parlamenti választások tisztaságát.

LMP Sajtó
Kapcsolattartó:
Hámori Hanna sajtófőnök, 0630/9895398

Akarod, hogy legyen, aki ezt képviseli?

Ha az LMP-nek adod az ajánlószelvényedet az Önkormányzati Választásokon szeptember 3-ig, azzal esélyt adsz rá, hogy ezt, és sok hasonló ügyet képviselhessünk.

Add le ajánlószelvényedet leadóhelyeinken, kitelepüléseinken!

Kommentek (6)

Trackback URL | Komment RSS csatorna

  1. Androidus szerint:

    Engem valamelyik nap felhívott egy MSZP-s nő azzal, hogy \”el kellene küldeni\” a kopogtatócédulát. Az vajon szabályos, hogy egy szóval sem említette, hogy \”amennyiben bennünket választ\”?

  2. ébresztő! szerint:

    Sajnos ez nem meglepő…

    A posta vezére vajon mit tud tenni visszaélések ellen? Az OVI zöld számnak nem tudom van-e értelme, mert ha országosan \”csak\” néhány száz ember nem kapja meg a szelvényt, az érdemben \”nem sok vizet zavar\”. Több tízezer esetet viszont hogy kezelnek le? Leállítják a választást?

    Tudomásom szerint a helyi választási bizottságok (ez az elsőfok) kezelik a névjegyzéket, és küldik ki a választási értesítőket (ajánlószelvénnyel). Ha valaki nem kapta meg (hogy egyáltalán érdekli-e, és hány nap múlva jön rá, az másik kérdés), mehet az illetékes önkormányzathoz új céduláért.
    De mi lesz az eltűntekkel?

    A másik eset, hogy sokan gyűjthetnek más pártok nevében, \”természetesen\” biankó cédulákat.
    Szerintem a médiában hivatalból fel kellene hívni a figyelmet, hogy
    - mely napokon kézbesítik az ajánlószelvényeket,
    - mindenki jelezze, ha nem kapta meg (vagy tértivevényes legyen?),
    - csak azonosítóval rendelkezők gyűjthessenek (ismeretlenektől),
    - kitöltetlenül senki ne adja oda.

    A harmadik eset (amit jeleztem is), hogy a hírek szerint a Fidesz több ezer aktivistával le akarja tarolni a \”piacot\”. Ez lehet, hogy ma nem törvénytelen, de hogy tisztességtelen, az biztos!
    Ez ellen az első napokban kell szervezetten ráhajtanunk a gyűjtésre! A 176-on egyelőre nem sok jót látok. Még a gyűjtés előtt is minél több embert el kellene érni!!! Ehhez ÚJ FELHÍVÁST kellene közzétenni!

    Elnézést az amatőr eszmefuttatásért, az \”illetékesek\” ezt jobban kell, hogy lássák…
    Kösz a türelmet. :)

  3. ébresztő! szerint:

    Kikapcsolódásként Androidusnak: szerintem ezzel semmi gond, nem kötelező arra szavazni, akinek az ajánlószelvényt adtad. Én el tudom képzelni, hogy valaki nagy pártra szavaz, amelynek nem kell több cédula, akkor odaadja egy kicsinek, \”hadd indulhasson az is\”. :)

  4. csipcsirip szerint:

    Minket ma a Fidesz képviseletében hívott valaki, hogy majd pár nap múlva felkeres valaki tőlük a céduláért. Nem vártam végig, hogy befejezze.
    Osztom az aggodalmakat, hogy a Fidesz erődemonstráció céljából (ez a jó indulatú feltételezés, a rossz az lenne, hogy ne jusson másnak) mindent be fog gyűjteni, amit csak elér.
    Nagy tábor, sok aktivista, szóval jó lesz sietni, ahogy lehet.

  5. prometheus_X szerint:

    Amit ébresztő ír a tájékoztatásról, abban van valami. Pár intő mondatot talán becsempészhetne az LMP a ker. TV-kbe, mondjuk a Híradó elé mint közérdekű közlemény. Az nem tudom mennyibe kerül, de bátorkodom azt gondolni, hogy olcsóbb, mint egy reklám. Viszont mégis csak reklám lenne, meg közérdekű is, ráadásul fontos is.

    Ha már ezt a … szelvényes rendszert nem lehet megváltoztatni, legalább a bélanénik tudjanak már róla, hogy nem adunk biankót az első szimpatikus fiatalembernek, aki kopogtat.

  6. Darvon szerint:

    Alapból jó ötletnek tartom, de kedves LMPsek, megint adtok rá okot hogy csúnyán lehessen rátok nézni!

    Az első nyilvánvaló: miért .doc formátumban van fent a levél, ha \”kalózpárt\” címszó alatt a nyílt formátumok támogatása is ott van valahol a többi téma közt? Joggal mondhatjátok, hogy sok word nem támogatja az .odt-t, de mondjuk feltehetnétek mindkét verziót, nem hiszem hogy túl sok helyet foglalna. Ez így komolytalan.

    A másik nem ilyen egyértelmű, de akkoris: Azt, hogy leveleket írogattok és felszólítjátok ezeket az intézményeket szép és jó. De kevesebb mint egy héttel a cédulák kipostázása előtt? Nem kell politikiai elemzőnek lenni, hogy megjósolja az ember: még esély sincs rá hogy ennek bármiféle hatása legyen. Ez így komolytalan.

    Elnézést, nem sértegetni akarok, de már egyszer leírtam (az első szociális kártya posztnál, ahol bármilyen érvelést és indoklást mellőzve kijelentettétek a tutit): Sajnos sokan belekötnek az LMPbe, így vagy úgy, de legalább ne könnyítsétek meg ennyire!

Válasz erre




Ha szeretnél avatartt, kérj egy Gravatart..