Azért a víz az úr!

[ 33 ] 2010. március 2. kedd

A Lehet Más a Politika szerint az évről évre visszatérő árvizek és belvizek okozta probléma megoldására csak vízgazdálkodásunk újragondolásával van esély. Jelenleg a krízishelyzet bekövetkeztét követő utólagos kármentesítés jellemző, ami összességében költségesebb és semmiképpen sem hatékony. Ezzel elpazaroljuk vizeink nagy részét, ami így a nyári hónapokra eltűnik az Alföld talajából, és légköréből.

Az LMP a fenntartható tájgazdálkodás megvalósítása és a megelőzés mellett teszi le a voksát. Ezért a parlamentben javasoljuk egy nemzeti vízgazdálkodási stratégia, és a vízitársulatokról szóló, átfogó törvény megalkotását, a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) vidékfejlesztési célú megvalósítását és az agrártámogatási rendszer – az ártéri gazdálkodást támogató – átalakítását.

Hazánk területének mintegy 45 százaléka belvíz által veszélyeztetett, nyaranta pedig még ennél is nagyobb területeken sodorja veszélybe a termést az aszályos időjárás. Az elsősorban az alföldi területekre jellemző probléma azt jelzi, hogy a teljes ide vonatkozó vízgazdálkodási koncepció elhibázott.

A jelenlegi gyakorlat helyett az LMP szerint egy bölcs, a természeti adottságokkal összhangban lévő tájhasználatot kellene ösztönözni. A legsúlyosabb belvíz problémák ugyanis olyan mélyebb, egykor erdők és élővizek borította (kiirtott és lecsapolt) területeken jelentkeznek, ahol nem is hatékony szántóföldi művelést alkalmazni, hanem a vízvisszatartó gazdálkodást alkalmazva a víz elraktározására lennének alkalmasak.

Ezeken a területeken a víz hasznot hajthatna, ha erdőként, ártéri gyümölcsösként, halastóként, legelőként, vagy kaszálóként hasznosítanánk. A táji vízkörforgás helyreállítása (vizeink újrahasznosítása) a leghatékonyabb módja a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásnak is.

A Tisza-völgy esetében a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztésének (VTT) új szemléletű, minél gyorsabb megvalósítására, az  eredeti ártéri öblözetek árvízi tározóként való rehabilitációjára a fenntartható fejlődést szolgáló tájgazdálkodási elemekre van szükség. A térségi vízgazdálkodás ily módon való, gyökeres átalakításával lehet csak ezeket a térségeket fejlődési pályára állítani, ott munkahelyeket teremteni, akár a képzetlenebb munkaerő számára is.

A tájhasználat átalakítását a mezőgazdasági támogatások rendszerének megváltoztatásával is elő kell mozdítani. Az LMP a termeléshez köthető támogatásoktól a természetmegőrzést hatékonyabban szolgáló komplex vidékfejlesztési és agrár-környezetvédelmi célokra kívánja a forrásokat átcsoportosítani.

Az ágazat ráadásul permanens forráshiánnyal küszködik, ezért nem végzik el a valóban szükséges karbantartási és megelőzési feladatok jelentős részét sem, illetve ezekre is a védekezési időszakban próbálnak sort keríteni. Elengedhetetlen a vízgazdálkodás megfelelő finanszírozása, és annak az új célokhoz való igazítása, hiszen a vízbarát tájhasználat helyreállításával a ma védekezésre fordított milliárdok a károk megelőzéséhez, egyben az Alföld természeti és gazdasági újjáéledéséhez járulhatnának hozzá.

Az LMP – a kormányok évek óta tartó, átmeneti szabályozásokban és eseti döntésekben kimerülő – tevékenységét elítéli. Ezért a törvényhozásban átfogó nemzeti vízgazdálkodási stratégia, és a vízitársulatok működéséről, feladatairól és az államhoz fűződő viszonyáról szóló törvény megalkotását fogjuk kezdeményezni.

Kommentek (33)

Trackback URL | Komment RSS csatorna

  1. Németh András szerint:

    na ez az amiért erre a formációra adom a voksom :)

  2. Niro szerint:

    Ez biza több ezer milliárdos tétel, ezért is költenek inkább pár milliárdot kártalanításra és kormányciklusonként 100 milliárdokat inkább toldozgatásra. Azért nem adom a voksom, mert nincs benne a miből. Álmodni én is tudok szépet.

  3. z.p.e szerint:

    Niro:

    Több ezer milliárd?
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Vásárhelyi-terv

    Kevesebb mutyit !

  4. Niro szerint:

    @z.p.e: Azért nem Isten a wikipédia, mielőtt kételkedsz abban amit írtam legalább a gúgliban olvashattál volna többet a Vásárhelyi tervről. Csak a jelenlegi 6 árapasztós 2013-ig átadásra tervezett rendszer 300 milliárd felett jár összességében.

    Most LMPtől idézek: “Ezért a parlamentben javasoljuk egy nemzeti vízgazdálkodási stratégia, és a vízitársulatokról szóló, átfogó törvény megalkotását, a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) vidékfejlesztési célú megvalósítását és az agrártámogatási rendszer – az ártéri gazdálkodást támogató – átalakítását.” ; “a teljes ide vonatkozó vízgazdálkodási koncepció elhibázott.”

    Tehát nekem semmi bajom a Vásárhelyi tervvel, nem úgy mint LMP-nek. Azonban látni kell a Vásárhelyi terv sem teljes megoldás, de még így is sok lóvé. Folytatni kell, de kb. ez a lehetséges határ, nem pedig LMP álmai. Arról nem beszélve mennyit költöttek eddig a rendszerváltás óta hasonló elgondolásból (mai értéken 1000 milliárd felett), és még csak nem is feleslegesen. Amit LMP pedig szeretne, na az tényleg több ezer milliárd, mert az Ő Vásárhelyi továbbfejlesztésük, inkább más koncepciót takar, már amit eddig erről elárultak. Ne felejtsük el, itt azért több százezer hektárról és más beruházásokról is szó van, szóval hidd el nem tévedtem mikor azt írtam, LMP téved, hogy mennyi és mennyit tudnánk rákölteni. Még a Vásárhelyi tervben is vannak problémák… (nem gépelek még oldalakat, ha érdekel nézz utána).

    Én rögtön rászavaznák LMP-re ha lennének jó jogszabálytervezeteik, hogyan is csinálnak pénzt. Mert már költeni költöttek, de még nem írták miből. Pl. hogyan vetnek véget a feketegazdaságnak, szürkegazdaságnak, a szerzett pénzeket milyen később kamatozó befektetésekre/fejlesztésekre költenék. És most itt nem azt értem fejlesztésnek, hogy majd állam ad mindenkinek lakást, az nem fejlesztés… Hogyan tennék a befektetők számára vonzóvá Magyarországot, stb…

  5. Németh András szerint:

    Azért arra figyeljünk oda hogy a 10 és 100 milliárdok vízügyre csak azért folynak el mert még mindig az előző rendszer műszaki mérnöki szemlélete uralkodik.

    Ha például valaki manapság szabályosan meg szeretne építeni egy alföldi (az év 9 hónapjában szárazon álló) csatornára egy vízvisszatartó szabályozó műtárgyat akkor alaphangon 10 milliókkal számolhat.

    Egy ilyen helyen kb évente kétszer kell a “műtárgyhoz” nyúlni (száraz évben meg lehet hogy egyszer sem.
    Biztos nem lehet ezt olcsóbban kihozni?

    És biztos nem lehet olcsóbban megépíteni azokat a tározókat? Egyátalán biztos olyan tározókra van szükség?
    A régi árvizek hol tározódtak a múltban?
    Talán nem is lenne akkora az árhullám ha minden csepp vizet a lehető leggyorsabban szeretnénk kifolyatni az országból.

    Én hiszem hogy az Alföld vízgazdálkodásának alapjaiban történő átalakítása nem a pénzen múlik hanem azon a “szakembergárdán” akik az elmúlt 50 évben irányították a vízügyet és akik iszonyatos mérnöki vízfejet hoztak létre, iszonyatos pénzek bepumpálásával.

    A korábbi természetes vízfolyásokat elterelték, szabályozták stb és így elérték hogy egy mesterséges rendszer próbáljon megbirkózni a természet szeszélyeivel, több kevesebb sikerrel.

  6. Németh András szerint:

    Talán nem is lenne akkora az árhullám ha minden csepp vizet a lehető leggyorsabban NEM szeretnénk kifolyatni az országból.

    Ez itt kimaradt :)

  7. z.p.e szerint:

    Ok, igaz túlzottan nem néztem utána !
    Gondolom azért nem rövidtávon kívánja az LMP megvalósítani !
    Az való igaz, hogy a pént elő kell teremteni, pl. a kiadások csökkentésével mondjuk a MÁVnál és a BKV-nál kiszervezéssel, és vízfej csökkentéssel több helyen is pl.: Honvédelmi Minisztérium.
    Egészségügyben is kell szerintem kiszervezés ami nem teljes privatizáció és nem többiztosítós modell. Önkormányzati reform 2/3-ados úgyszintén kéne. Ezek után jöhetne további, a munkát terhelő adók csökkentése. Távhő ÁFA fokozatos visszaemelése (nem hirtelen). Zöld munkahelyteremtéssel további szigetelések. Távhőben több geotermikus részarányt uniós pénzből. Tehát megvalósítható lenne a kiadáscsökkentés és a bevétel növelés is mivel a csökkenő munkát terhelő adók fehérítenének a gazdaságon de ehhez a kiadáscsökkentéssel kell kezdeni szerintem.
    Na ezek után szerintem már lenne pénz a fokozatosan megvalósítandó, módosított Vásárhelyi Tervre.

  8. Niro szerint:

    @Németh András: Azért még 10-20 éve több volt az erdő Ukrajnában, úgyhogy jöhet a víz bőven. És ez csak egy ok. A régi árvizek sehol nem tározódtak, csak 50 éve nem volt számottevő lakosság aki árterületen élt, valamint jobb volt a helyzet a környezetgazdálkodásban. De azért voltak árvizek, azokra emlékezhetünk is. Abban igazad van hogy sok száz milliárdot költöttek már el, egy bizonyos rendszerre. De azért annak is volt alapja, 16-20 éve komoly fókuszban van a Tisza. Az ez alatt ráköltött milliárdokat csak azért sokallják sokan, vagy gondolják nem úgy kellett volna, mert nem tudják elképzelni mi lett volna most nélkülük. A koncepciókat ami meghatározza az legfőképp a pénz. A mostanit is az alapján csinálják, és ezt így is kell.

    @z.p.e: Nekem is van ötletem hogy lehetne, és mit. Azzal viszont abszolút nem értek egyet, hogy minden milliárdot a Tiszára kellene fordítani. Van itt még bőven mit csinálni, mindent nem lehet. Ezért nem támogatom hogy még többet költsenek ilyen tervekre. Azért eddig ezek nélkül is megvoltunk, valamit meg mindig alkotnak. Ez olyan mint az olimpia ügye, jó lenne, de…

  9. z.p.e szerint:

    Niro:

    Én sem költeném rá az összes milliárdot az biztos !
    Ha mindenképpen 1000 milliárd fölötti nagyságrendbe esne akkor tényleg nem kéne, hogy máshonnan vegye el a pénzt ! Viszont néhány tárolót azért meg lehetne építeni, ha nem is akkorát. Szegeden már ijesztő volt a legnagyobb vízállás! Persze a gátakat is kell erősíteni meg karbantartani de legalább egy kisebb VT beleférne !
    Vagy csak akkor működik ha a teljes tározórendszert kiépítik, különben egyáltalán nem (néhány cm)? Komolyan kérdezem ! Persze azért azt is belátom, hogy nem a válság (talán) közepén kellene belefogni egy ilyen nagyszabású projektbe !

  10. Niro szerint:

    A jelenlegi kiépített rendszer 25 cm-t tud, és hogy még boldogabb legyél akár 100 cm-t is kibír az új leendő rendszer (a cikkben téves az adat). Ezért mondom azt, hogy még mielőtt megint szórnánk a pénzt, először nézzük meg mire képes ami már folyamatban van. Nem kell rögtön mindennek nekiesni. Még be sincs fejezve amit elkezdtek, de már megy a duma hogy nem jó, nem elég… LMP is olyan párt lesz, hogyha kormányon van királyság ami történik, ha meg nem az csak baromság lehet? Mert jelenleg ez megy. Orbán 7 évig mondta, hogy csökkentsünk adót, ment a kormány részéről hogy nincs miből, aztán tavaly a válság közepén meg láss csodát, lett csökkentés, miből is? Na Gyurcsány nem is kér/kért bocsánatot, hogy ja, hülye vagyok a gazdaságpolitikához. Csak annyit csinált elment, mi meg ehetjük amit ő főzött.

  11. z.p.e szerint:

    Hát remélem pontosít az LMP !
    Azt nem tudom, hogyan oldják meg a tározókkal kapcsolatos szúnyog problémát! Valamint ott van még a csatornázás hiánya miatt a környező településeken a belvízprobléma — tényleg kell még néhny 10 milliárd szerintem. Az LMP-féle gyümölcsös dolgot azért szerintem össze is lehetne passzítani a meglévő tervvel!
    Azért nem is fikázta le a VT-t az LMP, legalábbis olyan Fidesz szinten biztosan nem :)

  12. z.p.e szerint:

    “Orbán 7 évig mondta, hogy csökkentsünk adót, ment a kormány részéről hogy nincs miből, aztán tavaly a válság közepén meg láss csodát, lett csökkentés, miből is?”

    Mondjuk az adócsökkentés-adóátrendezés mértéke azért nem 10%(TB) volt.
    Tovább kéne folytatni az adócsökkentést és mellette nem drasztikusan, hanem fokozatosan a kiadáscsökkentést is!

  13. Niro szerint:

    Ez így van, az azért érdekes, hogy a válság közepén az adóssághalmaz közepette adtak igazat OV-nak. z.p.e látom akkor a fideszre fogsz szavazni, nem baj, nem vagy egyedül ;)

  14. kis1attila szerint:

    Én kérek elnézést!
    Hogy itt és most nem veszem már a fáradtságot, s nem olvasom végig a kommentjeiteket…
    Viszont a témáról meglehetősen egyértelmű és markáns véleményem van, mióta egy Juszt-műsorból megismerhettem Róna Pétert!!!
    Az interjú 50 perces, ebből Róna úr mindössze 1-2 percben érinti ezt a témát…
    Azonban úgy gondolom, h. teszi mindezt korrekten, hitelesen, számokkal és számításokkal alátámasztva!
    No és véleményem szerint a további 48 perc is érdekes, megszívlelendő, és elgondolkodtató lehet!!!
    http://videotar.mtv.hu/Videok/2007/10/22/13/Maganbeszelgetes_2007_oktober_21_.aspx

  15. Niro szerint:

    Én is annyi mindent tudok 50 perc alatt:)

  16. z.p.e szerint:

    2010. március 4. 20:15 – Niro :

    Igaz, ami igaz de a mértékek is.
    A Fidesz mostani kivillogtatott program témái eddig nem tűnnek rossznak.
    Viszont nagyon sok ok van rá, hogy ne szavazzak rájuk.
    Az viszont biztos, hogy ha,egy szerintem legjobb programmal előállnak, akkor rájuk szavazok — viszont ki kellene hagyni a gyűlölködést és az adatgyűjtést, meg a 2 milla kopcédulát…
    Békésebben is lehetne párbeszédet folytatni !
    Nem csak gazdasági szempontok vannak, és amint tapasztalhatod ,párbeszéd is létezhet !
    Tényleg Hajrá Magyarország !

  17. Niro szerint:

    Gyűlölködés: Én nem vettem észre ilyet.
    Adatgyűjtés: Mindenki adatot gyűjt. Sokan még csak nem is alkotmányos módon…
    2 milla kopcéd: Tényleg van még 4, és itt egy észrevétel: Ha a fővárost/nagyvárosokat a nagypártok letarolják, akkor kérdem én, a kicsik miért nem mennek a kistelepülésekre? Macerásabb, drágább, de persze azért a szövegükben a vidék fejlesztése is fő szempont, de azért még lusták elmenni arra céduláért is. Erről ennyit.
    Nem csak gazdasági szempontok vannak, de most ez a legfontosabb, és az, hogy már tapasztalt, tettre kész emberek kerüljenek a helyekre, nem olyanok, akik még a saját honlapjukon is bénáznak, például olyan kijelentésekkel, hogy nem vagyunk szakértők, tapasztaltak, stb. Ezekkel nem lenne gond, ha megfogadnák a hozzáértők tanácsait. De ők is olyanok, hogy csak a saját fajtájuknak hisznek…

  18. z.p.e szerint:

    Niro:
    Tiszteletben tartom a véleményedet, mindenkinek van szimpatikus és kevésbé szimpatikus párt!
    Nekem, hibái ellenére még eddig az LMP a legszimpibb.
    Nyilván fejlődni fognak még szakpolitikában.
    Nem szabad elfelejteni a nagy szakértő pártok demagóg ígérgetéseit sem! Hozzáértőből pedig már régóta tudjuk, hogy olyan sok van Magyarországon, csak valamiért képtelenek megegyezni és megoldást találni (oktatás,egyészségügy…).

  19. kovapapa szerint:

    Most már Duna-koncepció is van!
    Egyébként pedig jól leszokták vörösözni meg hazaárulózni, meg vízlobbizni, ha valaki a Duna szabályozása (nem erőmű!) mellett szólal meg. Meg sem hallgatják.
    Pedig: http://gazdasagiradio.hu/cikk/43006/
    Érdemes végighallgatni, mert a zanzásított szöveges összefoglaló elég semmitmondó.

    Üdv. a Dunának!
    Éljen a Köztársaság!

  20. Niro szerint:

    Nekem is szimpi volt elsőre a párt, ezért kezdtem figyelni őket. Az a baj, hogy szerintem akik most kis pártként kicsiket bénáznak, azok nagy pártként nagyokat bénáznának, akkor meg ugyanott vagyunk. Arról nem beszélve, hogy mire belejönnének a politikai életbe, és összelopnák ők is amit kell, több kárt okoznának mint hasznot. Én ebből a nem lopok dumából már kiábrándultam amit nyomnak, felőlem már lophatnak, csak közbe csináljanak is valamit. Nekem már utópisztikus, hogy mind ingyen és bérmentve a képviselői alapdíjra hajta. Szerintem inkább lenne 1 milla a havi bruttója a képviselőknek, akkor elvárható lenne embereket és nem magukat, meg lobbicsoportokat szolgálnának. Addig mindenki az álszent dumát nyomja és tízmilliókat kaszálnak rajutunk/hó.

  21. z.p.e szerint:

    kovapapa :

    Elég nyomós érvei vannak a komának, engem meggyőzött az igazáról !
    Tényleg érdemes végighallgatni.
    Rossz pont az elvakult zöldeknek, semmilyen irányba nem jó a szélsőség, ZÖLD IRÁNYBA SEM ,főleg ha már az ésszerűség rovására megy!
    KELL NÉHÁNY VÍZLÉPCSŐ !

  22. z.p.e szerint:

    Niro:

    Egyetértek a képv. juttatás emeléssel mert tényleg a korrupció ellen hatna, csak sajna megy a demagóg szöveg,hogy hú mennyit keresnek, nehogy már emeljük, menjenek a… Tipikusan a két oldal viaskodása cseszte el itt is a tisztánlátást. Mondjuk egy kisebb parlamenttel párhuzamosan lehetne a juttatásnövelést megtenni. Meg a kampányfinanszírozási témákkal.
    Üdv !

  23. xta szerint:

    Nironak: (néhány kommenttel feljebb való hozzászólásához)

    itt vannak a kis lélekszámú településen is… jönnek, beszélgetnek, azzal is, aki már odaadta az ajánlószelvényét másnak.

    szerintem ha kis településen élsz, és felhívod vagy küldesz egy e-mailt a körzeted jelöltjének a Te ajánlószelvényedért is elmennének személyesen…

    erről meg neked kellene meggyőződnöd személyesen, mielőtt leírod azt, hogy egy párt összes jelöltje lusta arra, hogy vidékre menjen

  24. Niro szerint:

    Ajánlószelvényért mindent :) Azért hogy elvigyék, hagy ne kérjem senkitől, nálam van, nekik kell, nem fordítva:)

  25. vikkamakka szerint:

    Rengeteg munkahelyet lehetne teremteni , és megóvni a vízkészletünket egy kis racionálitással .Létre kellene hozni , víztározókat , csatornákat . Magyarországnak az a legnagyobb előnye a jövőben , hogy vízgyűjtő medence . Sajnos idáig csak kárt okoznak az áradások , a kármentesítésre elköltött pénz a kasszában maradna , ha csatornázásokkal megoldanánk , hogy kár helyet inkább a száraz hónapokban is legyen víz a mezőgazdaságban . Az általános felmelegedés miatt egyre keményebbek és szárazabbak lesznek a nyári hónapok amikor a víz nagy kincs .Hosszútávon nagy szerepe lenne a mezőgazdaság talpra állításában . Pár év múlva Europa már rálép az elsivatagosodás útjára . Mi lehetnénk újra Europa éléstára .A befektetett pénz ha nem a csatorna rendszer kiépítésére menne akkor az árvízi károk mérséklésére . tehát ugyan abból az összegből , hasznot szerezhetnénk , hosszútávon az egyhelyben toporgás és a katasztrófák fékezése helyett .

  26. Bartoki szerint:

    @Niro: “Azért hogy elvigyék, hagy ne kérjem senkitől, nálam van, nekik kell, nem fordítva:)”

    Elvárnád, hogy ők is Zuschlagozzanak össze annyi pénzt, hogy annyi aktivistát tudjanak rendszerbe állítani, hogy mindenkihez eljussanak személyesen?

    Vagy elvárnád, hogy egy aktivista fél-1 óra munkát fektessen ingyen egy ajánlószelvény beszerzésére (jelenleg ez a statisztika). Szerintem jobb lenne ha ezt az energiát hasznosabb dolgokra fordíthatnák…

    Szerintem nem csak az LMP-nek kell az ajánlószelvény, hanem Neked is fontos. Ezzel, meg a szavazatoddal tudsz tenni a saját jövődért is.

  27. Niro szerint:

    Az én pártomnak már elég van, az LMP-seknél se hinném mindenkinek az ország megmentésével kellene foglalkozni, ha meg nincs elég elszánt aktivistájuk, arról nem én tehetek. Más fórumokon sokan ajánlottak segítséget LMP-nek, azzal se foglalkoztak. Nincs 1 emberük aki begyűjti itt a hasznos segítő infókat, és vállalásokat? 1 ember munkája ezen a téren azt jelentené szerez még 10 embert és több ezer forintot, és így tovább… mégse törődnek velük, ez eléggé érdekes. Az erőit nem képes túl jól hasznosítani… Ez lenne a parlamentben is?

  28. Menőmano szerint:

    Nirónak van saját pártja,de jó neki .
    Végül is a parlamenti pártok ,egyszemélyes királyságok,vagy tévedek ? ( állástfoglal ,dönt ,kitilt ) :)
    Ha elfogadnák a felajánlott segítséget,azzal elköteleznék a pártatlanságot de nem ez a cél !

  29. Niro szerint:

    A cél sokszor nem az ami az eredmény lesz:)

  30. TomKara szerint:

    kedves Niro,

    jelenleg a vízügyi beruházások terén nagyon úgy néz ki, hogy óriási a korrupció. Előfordul, hogy néhány kőszórás ára 300 millió ft-nak megfelelő euró.

    Készítettünk egy honlapőot, az ilyen írogatásra szánt idő minimalizálása céljából. Mivel több, mint tíz éve foglalkozom a Vásárhelyi-tervnek keresztelt (eredetileg ártéri gazdálkodás felelevenítését szolgáló) koncepció ökológikus kialakításáért, talán elfogadod tőlem, ha ajánlok egy oldalt, ahol az összefüggés-rendszer megviláűgításával kísérletezünk (többen).

    http://www.szelidvizorszag.hu

    Üdvözlettel:

    Karakai Tamás
    természetvédelmi szakmérnök

  31. z.p.e szerint:

    TomKara :

    Jó az oldal !

    Az a Mélyártéri árapasztás tényleg kijönne 250 Milliárdból ?
    http://sites.google.com/site/szelidvizorszag/széttartó-ágazatok/árvízvédelem — az ábrán bekarikázva legalul !

  32. Niro szerint:

    @TomKara: Köszi a linket, jó sokat olvastam mostanra belőle, az a legjobb rész belőle ami z.p.e-is említett. Egyébként annyira sajna nem átlátható az oldal. Az 1740 milliárdot meg feleslegesen említitek a nem cselekvési költségnek, hiszen a VTT6 MÁSZ 0 még néhány év és elkészül. Tehát van cselekvés folyamatban, és az rögtön 1000 milliárdos megtakarítást jelent 25 évre. Ha jól látom arra akar kilukadni a dolog, hogy a VTT11 helyett inkább az árapasztást kellene választani következő fejlesztési ágnak a jobb ár/érték aránya miatt. Ha az előbb nem hordtam össze hülyeséget (nekem ez jött le honlapon), írd meg, és akkor is ha igen:)

Válasz erre




Ha szeretnél avatartt, kérj egy Gravatart..