A roma szervezetek elhelyezése az önkormányzat felelőssége!

[ 32 ] 2010. március 3. szerda

A Lehet Más a Politika felszólítja a VII. kerületi önkormányzatot, hogy nyújtson segítséget annak a három roma szervezetnek (a Roma Sajtóközpontnak, a Romaversitasnak és a Roma Polgárjogi Alapítványnak) az elhelyezésében, amelyeket március 1.-i határidővel lakoltatott ki a Nefelejcs u. 39 alatti, ezidáig közösen használt épületegyüttesből.

Az LMP azon az állásponton van, hogy a fontos közfeladatokat ellátó intézmények működésének folyamatosságáért az egyelőre tisztázatlan jogi körülményektől függetlenül is erkölcsi felelősséget visel az elhelyezésüket 2001 óta biztosító kerületi önkormányzat. Nem tartjuk elfogadhatónak Gergely József alpolgármester érvelését, miszerint az említett szervezetektől azon az alapon tagadják meg a segítségnyújtást, hogy azok nem helyi működésűek.

A Lehet Más a Politika egyben felkéri Rauh Edit Esélyegyenlőségi szakállamtitkárt, hogy avatkozzon be, mert meglátásunk szerint olyan szervezetek működése van veszélyben, amelyek működési területüknél fogva a romák társdalmi integrációjának alapkövei.

Kommentek (32)

Trackback URL | Komment RSS csatorna

  1. netopi szerint:

    “az egyelőre tisztázatlan jogi körülményektől függetlenül”

    nem tisztázatlan az, hanem nagyon is tiszta: szerződés nélkül, rosszhiszeműen használták az épületet hosszú éveken át

  2. kis1attila szerint:

    “szerződés nélkül, rosszhiszeműen használták az épületet hosszú éveken át”???
    Ezt nem tudom, kedves netopi, h. honnan veszed?
    (én mellesleg olyasmiről hallottam – szintén “nem megerősített forrásból” – h. a villany-, víz-, vagy gáz-, stb-stb. számlák befizetésével maradtak adósak…)

    Örömömre szolgálna azonban, ha bebizonyosodna az, hogy az általam igen tisztelt és nagyra tartott LMP ezt a felhívását csak azt követően hozta a nyilvánosságra, miután meggyőződött arról
    - hogy az “egyelőre tisztázatlan jogi körülmények” valóban léteznek!
    - hogy a fenti szervezeteknek semmilyen köztartozása nincs!
    - hogy egy ilyen közlemény apropójául semmilyen esetben sem az szolgál alapul, h. egy ember, vagy szervezet (bőre) milyen színű???

  3. Niro szerint:

    Bármilyen meglepő LMP, más szervezeteket is ugyanígy kitennének ha ue. lenne a helyzet. Nem a VII. kerület dolga őket fenntartani. Ha hírekbe akartok kerülni ezzel, adjatok Ti nekik helyet! Biztos több szavazatot fogtok kapni ;D Arra is gondolni kéne ám, hogy milyen helyi közfeladatokat végző szervezettől veszik el a helyet jogtalanul…

  4. z.p.e szerint:

    És mi lenne a megoldás ?
    Mert a számlát azt fizetni kell !
    Vagy adóforinból ?

  5. ulicska lajos szerint:

    Tényleg, miért van joga egy egyébként társadalmilag fontos szervezetnek az általa használt helyiségben maradnia, ha a helyiség használatával járó szerződéses költségeit nem tudja kifizetni?

    Erkölcsi felelősséget egy helyi önkormányzat egy nem helyi érdekeltségű szervezet támogatásával kapcsolatban miért viseljen? 2001. óta nyújtottak támogatást nekik. Mostantól valamiért nem tudnak vagy nem akanak.

    Szerintem a felszólításotok nem jogos.

  6. daries szerint:

    Miért lenne az önkormányzat felelőssége? Mekkora baromság ez már. Főleg ha köztartozásuk van. Mégis ki fizesse akkor a számlákat, talán mi adófizetők? Eszeteknél vagytok? Ha ennyire szivteken viselitek a sorsukat, fizessétek a számláikat srácok!

  7. kis1attila szerint:

    Kedves netopi, Niro, z.p.e, ulicska lajos, daries!

    Feltételezem, h. hozzám hasonlóan Ti is LMP szimpatizánsok vagytok, különben nem kommentelnétek itt.
    S miután mindannyiunk véleménye eléggé hasonló az ügyről, örömömre szolgálna (gondolom Nektek is), ha egy LMP tag is reagálna a hozzászólásainkra.
    Ti pedig srácok, ha benéztek még ide, jelezhetnétek, hogy valóban LMP drukkerek vagytok, vagy az “ellenség” :-)

    Köszi: kis1

  8. Niro szerint:

    @kis1attila: Nem az a kérdés ki LMP szimpatizáns, hanem az, hogy egyetértesz-e a felszólításukkal vagy nem. Eddig még senki… Hogy lássátok mennyire szeretném én is hogy más legyen a politika, adok egy ingyenes de nagyon hasznos tanácsot: Ezt a felszólítást gyorsan tüntessétek el a honlapotokról, mert az a 75540 szavazótok ha észreveszi 0 lesz belőle.

  9. z.p.e szerint:

    Mint LMP szimpatizáns, egyetértek Niro-val (nem csak ebben a témában) ! Konkrétumok — attól lehet más. Magyarázzátok el légyszi, hogy mi az értelme a fenti nyilatkozatotoknak !

  10. Muezzin szerint:

    Fellépek az oldalatokra, hogy megnézzem, hol lehet leadni a kopogtatócédulámat!
    Erre meglátom ezt a cikket.
    Szerencsére.
    Itt eldőlt.
    Hogy kik is vagytok valójában.
    Hogy kik vannak a mosolygós, laza álarc mögött.
    Sajnálom. Eggyel kevesebb szavazó. De azt hiszem nem csak eggyel.

  11. PM szerint:

    Én elhiszem, hogy jogos a követelés, de azért szeretnék tudni 1-2 konkrétumot:

    “Az LMP azon az állásponton van, hogy a fontos közfeladatokat ellátó intézmények…”
    Légyszi világosítsatok fel, hogy milyen fontos közfeladatot látnak el ezek a szervezetek? (A kérdésemben semmi cinizmus nincs, egyszerűen csak tudni szeretném.)

    “…működésének folyamatosságáért az egyelőre tisztázatlan jogi körülményektől függetlenül…”
    Mik ezek a tisztázatlan jogi körülmények? Mert ez így totálisan semmitmondó megfogalmazás.

    “…is erkölcsi felelősséget visel az elhelyezésüket 2001 óta biztosító kerületi önkormányzat.”
    Mivel az előző két kérdésemre nem tudom a választ, ezért fogalmam sincs róla, hogy valóban erkölcsi kötelessége-e az önkormányzatnak a hely biztosítása ezen szervezetek számára.

    “Nem tartjuk elfogadhatónak Gergely József alpolgármester érvelését, miszerint az említett szervezetektől azon az alapon tagadják meg a segítségnyújtást, hogy azok nem helyi működésűek.”
    Ha CSAK ÉS KIZÁRÓLAG ezen az alapon tagadták meg, akkor szerintem is elfogadhatatlan. De ha az is az indokok között szerepel, hogy mondjuk hónapok óta nem fizetik a bérleti díjat/közüzemi számlákat, akkor akár érthető is lehet az önkormányzat álláspontja.

    Szóval kérnék szépen több információt, mert ez így nagyon kevés!
    (Amúgy rátok fogok szavazni, mert egyetértek a főbb céljaitokkal, de ha sok ilyen homályos közleményt adtok ki, akkor lehet, hogy még meggondolom magam…)

  12. PM szerint:

    Na jó, megpróbáltam rákeresni, hogy miről is van itt szó. Nagyjából csak a Népszabi foglalkozik a témával. Két cikket találtam, ezekből idézek pár mondatot:

    „Röviden annyit történt, hogy az önkormányzat tíz évre ingyen átadott egy régóta használaton kívül lévő üzemi épületet, amit cserébe a romák több tízmillió forintért felújítottak, de most, hogy lejárt a határidő, menniük kell.”

    „Az önkormányzat felszólította a cigány szervezeteket, hogy 2010. március 1-jéig hagyják el az épületet, mert a tízéves szerződési ciklus lejárt. A Roma Sajtóközpont és a Romaversitas nem látta értelmét a hadakozásnak, kiköltözött. A Roma Polgárjogi Alapítványnak nincs hova, ezért egyelőre marad.”

    „>>A Nefelejcs utcát elhagyó szervezetek országos működésűek, fenntartásuk nem a kerületünk feladata< < – magyarázza Gergely József (MSZP) alpolgármester. >>Az önkormányzatnak – hangsúlyozza – semmilyen kötelezettsége nincs a további ingyenes elhelyezésük biztosítására.< <”

    „Az eredeti megállapodás valóban tízéves használatról szólt, és az is igaz, hogy a roma szervezetek nem fizettek bérleti díjat az önkormányzatnak. Ám ennek fejében különböző támogatók jóvoltából ők maguk újították fel az üresen álló, elhanyagolt épületet. Horváth Aladár tájékoztatása szerint 25 millió forintot költöttek a rekonstrukcióra, ha a természetbeni adományokat és az ingyenes szakmunka értékét is beleszámítjuk, akkor 30 milliót. A romák biztosra vették, hogy tíz év letelte után újra leülnek tárgyalni az önkormányzattal, és az ingatlanban maradhatnak. Nem így történt.”

    A teljes cikkek:
    http://nol.hu/lap/allaspont/20100305-nefelejcs-szindroma
    http://nol.hu/specialis/rss_valogatas/20100303-bucsu_a_nefelejcs_utcatol

  13. Rebeka LMP szerint:

    A Népszabi cikkhez hasonlóan én is néhány háttérinformációt szerettem volna megosztani veletek.

    1. Az ingyenes elhelyezésről

    Igaz, hogy a roma szervezetek nem fizettek bérleti díjat az önkormányzatnak. Ám ennek fejében különböző támogatók jóvoltából ők maguk újították fel az üresen álló, elhanyagolt épületet. 25 millió forintot költöttek a rekonstrukcióra, ha a természetbeni adományokat és az ingyenes szakmunka értékét is beleszámítjuk, akkor 30 milliót.

    2. Az önkormányzat felelősségéről

    A három szervezet vezetői biztosra vették, hogy tíz év letelte után újra leülnek tárgyalni az önkormányzattal a szerződéshosszabbítás feltételeiről. Nem így történt. Az önkormányzat tárgyalást nem kezdeményezett, helyette felszólította a szervezeteket, hogy március 1-ig költözzenek ki (tudva, hogy ezzel ellehetetleníti a szervezetek működését). Az, hogy a VII. kerület jogszerűen járt-e el, egyelőre tisztázatlan kérdés. Morális felelősségről azért beszéltünk, mert a kilakoltatással az önkormányzat veszélyeztette a szervezetek működését.

    3. Helyi működés kontra országos működés

    Miközben az önkormányzat az említett szervezetek kilakoltatását azzal indokolta, hogy nem helyi működésűek, a Wesselényi utcai Erzsébetvárosi Közösségi Házban lévő szervezeteknek csak jelképes használati díjat kell továbbra is fizetniük. (Ezek között a szervezetek között országos egyesületeket és alapítványokat is találni.)

  14. szigiri szerint:

    Akkor ezt gyorsan toljátok be a cikkbe, legalább a kárenyhítés végett. Mert ezzel a közleménnyel mindenképpen csak veszíteni lehet.

  15. Niro szerint:

    1. Gondolom azért így csinálták, mert még így is olcsóbbra jöttek ki, mintha béreltek volna. Ők választották ezt, mellesleg bizonytalan helyzetet.

    2. Biztosra senki semmit ne vegyen. Egyértelmű, hogy jogilag igaza van az önkormányzatnak. Morális részről annyit, ha egy szervezet működni akar, akkor az Ő kötelessége a saját működését szavatolni. Tehát nem az önkormányzat veszélyeztette a működést, hanem a szervezet maga, azzal hogy semmit nem tettek, csak várták a semmit.

    3. Lehet mást szánnak oda, más terveik vannak. Az önkormányzat maga dönt kinek, hogy, miért, mennyiért. Ennyi erővel azt is mondhatnátok, hogy a VII. kerület feladata minden szervezet számára a helybiztosítás. Ahelyett hogy örültek volna eddig ott lehettek, és biztosabb tető után néztek volna…
    Ez olyan dolog, hogyha valaki odaadná ingatlanát 10 évre felújításért cserébe, azzal a bérlő azt hinné Ő már egész életében ott fog ücsörögni, elég nonszensz nem? Hinni a templomban kell. Remélem így már érthetőbb.

  16. netopi szerint:

    Itt egy “kicsit” más a történet:
    http://index.hu/kultur/media/2010/02/23/nincs_szerzodese_a_kilakoltatott_romaknak/

    Az érdekesebb részek:
    “a VII. kerületi önkormányzat kilakoltatja a Roma Sajtóközpontot a Nefelejcs utca 39.-ben található irodájából, ahol tíz évig működött, miután befogadta őket a Horváth Aladár által vezetett Roma Polgárjogi Alapítvány.”

    “Az önkormányzat szerint ők nem álltak semmiféle jogviszonyban a Roma Polgárjogi Alapítvánnyal, 2000-ben a Katolikus Cigány Misszióval kötöttek 60 napos + 6 hónapos bérleti szerződést, amiben kifejezetten kikötötték, hogy a misszió nem fogadhat be egyéb személyeket a bérleménybe. A Roma Sajtóközpont befogadásához a bérbeadó nem járult hozzá, szerintük nem is kérvényezte ezt senki.”

    “A szerződés megkötésének kezdeményezésében történt mulasztását a Roma Polgárjogi Alapítvány írásban elismerte.”

  17. T.M szerint:

    Rebkea LMP:

    Csatlkazoom az előttem szólókhoz. Mikor szándékozol ezt is betenni a cikkbe. Vagy még nem járattátok le eléggé magatokat Január óta?

  18. szerint:

    “”Az érdekesebb részek:
    “a VII. kerületi önkormányzat kilakoltatja a Roma Sajtóközpontot a Nefelejcs utca 39.-ben található irodájából, ahol tíz évig működött….”"”

    Ha már tíz éve működött , talán ez elég idő volt létjogosultságának bizonyítására, hogy megállja helyét…Vagy mégsem??

  19. A nép szerint:

    Már megint egy roma ügy!Tágabb értelemben szólok hozzá.Először is a többség hiába akar bármilyen változást,ha a kisebbségnek úgy jó ahogy van.A romáknak kell fejbe eldönteni a változást,hogy igen , hasznos tagja akar lenni a társadalomnak.Sajnos nem mindenre megoldás a munkalehetőség,amit olyan előszeretettel hangoztatnak.BP-en van munka a romáknak,az illattos úti gettoban,vagy a 8. ker. területein úgy élnek ahogy. Más módon kell őket ösztönözni arra, hogy identitásukat megtartva közelítei tudjanak a többségi társadalom felé. Persze minden tiszteletem azoké a romáké, akik a legmostohább körülmények között dolgoznak (útépítéseknél, stb.), mert ezek az emberek már rájöttek a változás szükségességére. Lehetnek pártok részéről nagy szavak mégis rajtuk múlik a dolog.

  20. Caesarea szerint:

    Elolvastam az összes hozzászólást.
    Azért túlzásnak tartom, hogy “Fontos közfeladatokat ellátó intézmények, amelyek működési területüknél fogva a romák társadalmi integrációjának alapkövei.” Ezzel vitatkoznék! A mondat második felével erősen!
    Nem csupán a médiából ismerem a szóban forgó szervezeteket.

  21. Caesarea szerint:

    Persze a lényeg lemaradt: Nem örülök, hogy az LMP fölemeli a szavát, míg nem tisztázott az ügy.

  22. Jim32 szerint:

    Újabb öngól az LMP részéröl. (A kilakoltatós is hasonló.)
    Jelzem, szimpatizálok a párttal, de ezt a sok meggondolatlan, demagóg nyilatkozatot le kéne venni legalább a honlapról.

  23. lazsnak szerint:

    Tudjátok, a non-profit szervezetek élete – na persze, elméletben és kevéssé tiszteletre méltó kivételekkel – nem annyira a váratlan helyzetekre való tartalékolásról és a jövő útjának céltudatos egyengetéséről, sokkal inkább arról szól, hogy abból a kevés pénzből, amire nagy nehezen innen-onnan sikerül szert tenniük, plusz az áldozatos munkából (tehát nem holmi céges mítingeken való fontoskodásból kemény százezrekért plusz prémium) és baromi sok megfizetetlen energiából, amit e szervezetekben dolgozók fektetnek az általuk fontosnak tartott ügybe, minél jobb eredményeket érjenek el olyan dolgokban, aminek a pénzhajhász társadalom még nem ismerte fel az értékét, és ezért nem hajlandó áldozni rá (semmit. egy bátorító szót sem). Én igenis örülök, hogy az LMP kiáll az olyan ügyek mellett, amire a t. társadalom túlnyomó része le se szar, ezért fogok rájuk szavazni. És személy szerint nem is bánom, ha azok, akiket az ilyesmi riaszt, elmennek inkább csápolni a Vár alá vagy akárhová, tényleg nem szívesen vállalnék pártszimpátia-közösséget velük. Bocs, LMP….

  24. Niro szerint:

    Azért lazsnak hagy döntse el mindenki, kinek mi a fontos. Lehet más jobb dolgokra áldoz, mint olyan szervezetekre, akik magukra nézve nem ismerik és tartják be a törvényeket, rendeleteket. Ha a saját dolgukat nem tudják megoldani, elképzelem másét hogyan. Azért én azt is megnézném alapítványoknál, hogy a vezetőik milyen alapítványi kocsival járnak.

  25. lazsnak szerint:

    Niro, te tettél első nekifutásból egyenlőségjelet a saját meg 75540 másik ember véleménye közé…. Tőlem természetesen eldöntheti mindenki, hogy mi a fontos számára, az a magánvéleményem csupán, hogy rengeteg szarság helyett lehetne sokkal emberibb dolgokra is áldozni, hátha szebb lesz ettől a világ, mint ha csak beb*szunk esténként. Lehet, hogy sokan találnak a roma szervezeteknél szimpatikusabb támogatnivalót, de nem is kért tőlük pénzt senki, csak hogy ismerjék el, hogy ezek a szervezetek ellátnak akkora helyi érdekű közfeladatot, mint bármely házfoglalós kultkocsma vagy akár a Batiz András, és ne csak vaktában általánosítgassanak velük kapcsolatban azon az alapon, hogy a nevükben benne van a “roma” szó. Mert itt kábé ez történt. Vagy ha most úgy gondolod, hogy nem, próbálj valami törvénytelent a Romaversitas nyakába varrni, mindjárt rájössz, hogy milyen igazam van.

  26. Caesarea szerint:

    “amagda”, ha olvasod – Egy szervezet fennállásának ideje lényegtelen abban, hogy jó munkát végez, avagy nem. :)

    Azzal egyetértek, hogy a valós eredményeket fölmutató szervezeteket igenis támogatni kell erkölcsileg is!
    Mondjuk már ki végre, hogy rengeteg ember megélhetési módja a szervezet működtetése. Ez értendő cigány és nem cigányokra egyaránt. Néha csinálnak 1-1 látványos manővert, bizonyításul, hogy ők a “romák társadalmi integrációjának alapköve”. Ezt a megállapításomat semmiképp nem a Romaversitasra értettem !! , de sajnos több más szervezetre igen.

  27. szonya szerint:

    Kedves LMP,
    a fenti hozzászólásokat elolvasva úgy érzem, hogy fontos: én (sok-sok ismerősömmel együtt) akkor lettem biztos benne, hogy az LMP-re fogok szavazni, mikor megszületett a Roma Kiáltvány. Örülök, hogy végre markánsan vállaltátok a legkiszolgáltatottabbakkal való együttérzést és az értük, velük való kiállást.

    Biztosan lesz, akinek a szavazatát elveszítitek ezzel az állásfoglalással, de nagyon sokat nyertek is, ebben biztos vagyok. Ahhoz, hogy egy csoport politikai realítássá váljon, egy idő után muszáj markáns identitást kialakítania és ezzel szükségszerűen eltaszít magától és odavonz szavazókat. MIndenkinek nem lehet tetszeni. Nekem tetszetek, köszi, hogy lesz kire szavaznom.

  28. szonya szerint:

    A fenti hír kapcsán csak annyit, hogy nagyon sokáig dolgoztam segítő szervezeteknél, alapítványoknál, s a civil szférában mondhatni “bevett gyakorlat”, hogy az önkormányzat ingatlanjában kvázi ingyen működik a szervezet. Ez teljesen rendben van így, hiszen a közjóért, a kerületért, az önkormányzat által szolgált emberekért működik. Ezeket az ingatlanokat szinte mindig az alapítványok, egyesületek újítják fel, teszik “lakhatóvá”, majd szerződést kötnek az önkormányzattal mondjuk 99 évre, sőt esetleg elővásárlási joguk lesz, ha ugyan meg nem kapján ingyen. Ugyanis ezek a szervezetek nem öncélúak, hanem sok-sok embernek, a társadalomnak teszik jobbá, könnyebbé, demokratikusabbá az életet.

  29. Niro szerint:

    Egyszerű beolvasztani a cigányokat a társadalomba: Senki ne kapjon családi pótlékot, csak adójóváírást:)

  30. szintó szerint:

    Bizony épp ideje annak ,hogy valamelyik pár a romákkal is foglalkozzék ,node nem olyan vezetőkkel kik semmít nem tesznek vagy kihasználják az adott nép mély kilátástalnságait vagy kiszolgáltatottságeit, hisz a cigányság szinte képtelen képviselni önmagát a politikában vagy egy egyszerűbb ,akár a munkaerőpiacon ! Bizony itt lenne az ideje annak is, hogy közösen (nem szidva szapulva, vagy szemrehányva )egymással közösen oldjuk meg a cigányság bajait kik méltóbb emberibb jövöt szeretnének önmaguknak is ! A cigányok beolvasztásaira számos reform születt egykoron nyelvük tiltása ,gyerekeik más szülőkhözvaló tétele (Lásd :Mária Terézia reformjai )hagyományaik és közösségeeik elvesztéseit eredményezte vagy öngyülöletet vagy erős identitásvesztést hozott !Munka, kenyér, létbiztonság kellene nekünk is és érvénysiteni azokat kik becsülettel szeretnének élni is sokan vannak rengetegen !A rendszerváltás és a mai Magyar társadalom számüzöttei ők (vagyunk)napjainkra ,hisz a média kifejezetten negativoldalról közeliti majd jön a pártok és más egyebek úszitása a össz .cigányságra nézve! Munka, kenyér, béke e nélkül nem megy soha nem fogunk együtt haladni jöhet bármily párt jobban be kell a cigányokat is vonni ,mint média és sok minden más érvenyesiteni a célokat mert tényleg igy lesz méltóbb ,emberibb a világ hazánkban !

  31. lazsnak szerint:

    Niro, azért jó ha tudod, hogy a segílyen tengődők nagyobbik része nem is cigány ám.

  32. Niro szerint:

    Nem baj, ember, ember:)

Válasz erre




Ha szeretnél avatartt, kérj egy Gravatart..