Az LMP nyílt levele Bajnai Gordonnak a Balatonring ügyében
Nyílt levélben fordultunk Bajnai Gordon miniszterelnökhöz a Balatonring ügyében, amelyben arra kérjük, hogy gondolják át újra és vessék el a sávolyi beruházás támogatását, az erre szánt pénzből pedig segítsék talpra állítani a vidéki kistelepüléseket. Nyílt levelünket – melyet a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselő-jelöltjei, egyben kistelepülések polgármesterei írtak alá – alább olvashatják.
Tisztelt Miniszterelnök úr!
Magyarországon jelenleg több mint 1200 település önhibáján kívül áll a csőd szélén. Mára odáig jutottak, hogy még a szükséges karbantartásokat, állagmegóvásokat sem tudják elvégezni, fejlesztésekről pedig álmodni sem mernek. Mindennapos gondot okoz számukra a közüzemi számlák, a bérek, segélyek kifizetése. A településeket a tömegközlekedés és az utak katasztrofális állapota miatt nagyon nehéz megközelíteni. Az itt élők életminősége jóval alatta marad a nagyobb, jobb helyzetben lévő településeken élőkének.
Az állami finanszírozás igazságtalan elosztásának köszönhetően ennek az 1200 településnek a túlélését egyedül az olyan kiegészítő források jelentik, mint például az ÖNHIKI, vagy a működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatása. Azonban ezek többnyire az alamizsna kategóriájába tartoznak.
A sávolyi motorversenypálya megépítésére 15 milliárd forintos hitelt készül nyújtani a Magyar Fejlesztési Bank, míg a futamok támogatására további 20 milliárd forintnyi támogatást szán a kormány. Ezt szétosztva közel 30 millió forintot adhatnának minden bajba jutott településnek – ami nem csak a túlélést, hanem a fejlődés felé vezető egy-két lépés megtételét jelenthetné számukra.
30 millió forint komoly forrást biztosítana a meglévő szociális-, egészségügyi-, oktatási, és gyermekvédelmi intézmények működtetéséhez.
Ezen kívül számos feladat adódik, amelyhez ugyancsak felhasználhatnák ezt a – mindennapos gondokkal küzdő önkormányzatok számára – jelentős összeget: pályázatok önerejét fedezhetnék belőle, középületeik állagmegóvására fordíthatnák, elvégezhetnék a kátyúzást, szerszámokat vásárolhatnának a közmunkásoknak, és még sorolhatnánk hosszan a tennivalókat.
Kérjük, hogy gondolják át újra, vessék el a sávolyi beruházás támogatását, és az erre szánt pénzből segítsék talpra állítani a vidéki kistelepüléseket. Adjanak esélyt az ott élő fiataloknak, hogy ne kelljen elhagyni szülőhelyüket, segítsék az ott élők életminőségének javítását.
2010. március 5.
Tisztelettel várjuk válaszát,
Ivády Gábor
Ivád polgármestere,
Az LMP országgyűlési képviselőjelöltje
Bóni Zoltán
Harc polgármestere,
Az LMP országgyűlési képviselőjelöltje
Bihi Miklós
Vizsoly polgármestere,
Az LMP országgyűlési képviselőjelöltje
Nagy Sándor
Vértesszőlős polgármestere,
Az LMP országgyűlési képviselőjelöltje
Kapcsolódó közleményeink:



Csak támogatni tudom azokat a törkevéseket, melyben észszerűen osztjuk el a költségvetés összegét és nem a különböző lobbiérdekeknek lefeküdve.
Hát ez a levél azért vicces. Ez is csak a kampánynak szól. Ugyanis mindenki tisztában van vele, hogy az lmp-s levél nélkül sem építenék meg a pályát. Csak pénzügyminiszter korábbi nyilatkozatát kellett volna meghallgatni. Sajnos kiábrándító a politikai helyzet.
Az lmp, akire korábban gondoltam, egyre inkább Greenpace. Ezért a szavazólapra azt leszek kénytelen írni sajnos hogy: pXna. Úgyhogy ha nem váltotok gyorsan nevet lemaradtok egy szavazatról.:)
Eddig 100%-os mértékben támogattam az LMP-t (több kopogtatócédula, szavazás…), de könyörgöm, hadd ne veszítsem el felétek is a bizalmamat!!! Végre felépülne itthon egy olyan motorpálya, ahol a versenyek mellett lehetne saját képességünket tesztelni a motoron, s így nem az utakon tenné meg ezt néhány ember, aminek igen súlyos következményei vannak!
Angliában van több olyan versenypálya, melyre (autóval,motorral) ingyen fel lehet menni, és kiélni, valamint kipróbálni a határokat, azért, hogy ne az utakon tegyék ezt… Logikus, nem?
Nem beszélve arról a sok fiatal srácról, akikből egyszer remek versenyző válik, KIVÉVE, ha nem lesz egy ilyen komplexum!
És azért azt se felejtsük el, hogy Sávoly környéki településeknek ez egy remek lehetőség, új szállodák, új munkahelyek…
Senki ne értse félre, nem vagyok se Fideszes, se Mszps se másmilyen. Én igenis az LMP-t támogatom, csak ne azt támadjuk, aminek van értelme… Van egy csomó más ügy (BKV,Malév és mittom én mi még), amit ellenőrizzenek, nézzék át, s követeljék vissza a pénzt!
De Ne a jövő motogps srácok jövőjét vegyük el!!!
@Geri32:
Már ne haragudj, de én nem adnék az adófizetők pénzéből 15mrd Ft hitelt + 20mrd Ft támogatást azért, hogy Te tesztelhesd a motorvezetői képességeidet!
Ha majd úgy állunk életszínvonalban, mint Anglia, akkor talán felmerülhet egy ilyen beruházás szükségessége.
geri32,
a falu, ahol élek tele van kátyúkkal, a járdák össze vissza töredezettek, több út egész egyszerűen nincs leaszfaltozva, a csatornarendszerrel is ‘gondok’ vannak
nagyon sajnálom, hogy nem látom az értelmét egy 20 milliárdos beruházásnak, ami arra lenne jó, hogy a motorosok tesztelhessék az 500 cm3-es gépeiket.
mellesleg, suchman tamás kb kiskirály somogyban, véletlenül pont ő koordinálja a projectet….
üdv,
dgrp
PM, dgrp,
azt én se kétlem, hogy gáz az államtól, hogy ennyi pénzt adnak egy projektre, csak azt, hogy ennek legalább van értelme sok más dologgal szemben! Pl. amíg 386 képviselő van az országgyűlésben (s nem valószínű, hogy bruttó 100.000 Ft-ot kapnak), amíg nem kell a költségeiket igazolniuk, amíg a BKV-nál 100 milliós végkielégítést kapnak az emberek és hadd ne soroljam tovább. Valószínűleg ti is azért vagytok itt az LMP oldalán, mert tudjátok ezeket.
Szóval én csak azt akartam írni, hogy sokkal több olyan dolog van, amit meg lehetne támadni, sőt meg kell támadni, de ha ez megépülne, akkor legalább lenne még valami, ami ide hozná a turistákat (és itt értsd a sportturizmust is, amely a csapatokat, szerelőket, szurkolókat… is magába foglalja)!
Jah és ami még fontos, hogy itt nem rólam van szó, hanem a magyar motorsport jövőjéről! Amúgy én pl. baseballozom, amire aztán meg egy fillért nem tudunk szerezni senkitől, annak ellenére, hogy a legjobb két csapat egyike vagyunk, nemzetközi ligában szereplünk (és szinte minden évben legjobb 4 között vagyunk), folyamatosan szervezzük be a helyi gyerekeket… Kb. 60-an vagyunk a klubnál (tudom nem nagy szám, de rengeteg 20 év alatti) s mi örülnénk, ha 1 milliót kapnánk, amiből kicsit megcsinálhatnánk a pályánkat, de hát itthon a focin kívül semmire nem adnak pénzt…
Kedves Geri32!
Én úgy gondolom, hogy nagyon fontos az ország szempontjából a sport, a turizmus stb., de addig nem lehet véleményem szerint (vagy meggondolatlanság) 15+20 milliárdot költeni állami pézből ilyen célokra, amíg az alapvető dolgok nincsenek meg a vidéki kistelepüléseken az országban. Mert ez egy kicsit úgy nézne ki, hogy van egy omladozó házam és a pénzemet előszőr nem a ház rendbehozatalára költöm, hanem a kertben építetek egy szuper medencét…
Szóval véleményem szerint ez egy értelmes megmozdulása az LMPnek!
Ez már jó észrevétel. (Hetek óta először.) Kíváncsi vagyok a miniszterelnök válaszlevelére. Szeretném tudni, hogy mit fog erre lépni.:-)
Geri32:
Tévedésben élsz. Azt elismerem, hogy a motorosknak is szökségük van pénzre, de nem milliárdokra(!), mialatt a kistérségek a béka feneke alatt élnek. Jó dolog, amit az LMP csinál egy okból kifolyólag: a motorpálya egy évvel később is megkaphatja a pénzt, de az érintett kistelepülések lakóinak minnél előbb kell a segítség. Sajnos ők többen vannak, mint a motorrajongók.
Szigorú számok ezek.:D
És miért ez kerül terítékre? Mert a Parlament politikai okokból nem fog csökkenni, hacsak a Fidesz nem kap 2/3-dot, és csökkenti le persze csakis a saját érdeküknek megfelelően!
De ebbe még bele lehet kötni abban a reményben, hogy elfogadják.
A motorozás sportszerűen?? Nagyon finoman van fogalmazva. Véleményem szerint inkább életveszélyes “játék”, vagy játék az élettel. Én erre nem adnék egy forintot sem.
Azok a “túristák” akik e miatt látogatnák az országot,maradjanak otthon, vagy menjenek Ázsia háborús övezeteibe “szórakozni”.
Egy dolog, hogy legyen versenypálya, de ne ilyen körülmények között és ne közpénzből. Így túl sok pénzbe kerül. Ráadásul egy gyanús, referencianélküli céget támogatnánk.
Félretéve a motorozás és a motorsport iránti elfogultságomat, ez azért egy eléggé ostoba lépés lenne. Kb. mint az etiópoknak odahordott rengeteg segély. Biztos vagyok benne, hogy 1-2 kivétellel ezeka települések igenis önhibájukból jutottak oda, ahova. Ennek az okait kéne valahogy megszüntetni, és nem újabb tŒkeinjekcióval támogatni a felelötlen gazdálkodásukat. Mert az azért nagyobb pénzkidobás, mint egy versenypálya.
Gerinek amúgy igaza van, egyre több barátom szedi le a rendszámot és nem megy többé közúton, mert életveszélyes. Pályázni járnak, ami ugyan drágább, de biztonságosabb.
Tudjátok-e, hogy hány pálya van Magyarországon?
Van Kakucson egy kismotoroknak, supermoto-knak. Van az Euroring Dabas közelében. Ez is elég kicsi. Vas megyében Ostfiasszonyfán van egy osztrák tulajdonú pálya. Oda föleg osztrákok (meg szlovének, németek, csehek stb..) járnak. (Panóniaring a neve) És van persze a Hungaroring. MotoGP rendezésére egyik sem alkalmas, nem felel meg az elöirásoknak. A Hungaroringet szerintem olcsón át lehetne alakítani.
Lehet, hogy a motorosok kevesebben vannak, mint a csöd szélén álló falvak lakói, de még ezer dolgot lehetne mondani, hogy hova menjen a pénz. Én pl. ha választhatnék, inkább az utakat tenném rendbe belöle. Jelenleg a 80ezer (ök mondják, szerintem a 17. kerületben van annyi) kátyú jelenti a legnagyobb veszélyt a kétkereküekre. Szerintem útminöségben Európa utolsói lettünk, már Romániában is jobb a helyzet.
A baj csak az, hogy ha erre költenék a pénzt, az ugyanúgy gyanús vállalkozók kezében akadna el…
Szerintem részben mindenkinek igaza van, én támogatom Geri32 azon véleményét, hogy épüljön meg egy ilyen pálya. Viszont jelen pillanatban nem szabadna állami támogatást adni egy ilyen beruházásra főleg úgy, hogy itt is inkább a pénz kinyúlása volt a cél. Viszont a közutak karbantartására szánt pénzekkel óvatosan kell bánni hisz mindenki tudja amíg a mostani politikusok felügyelik az sem más mint pénz kinyúlás.
Igen is szükség van olyan beruházásokra amik a turizmust fejlesztik de csak megfelelő tervezéssel és a magántőke bevonásával (+ becsületes vezetőkkel).Az állami támogatást kedvezményes hitel formájában kéne adni. (Ha ilyen feltételekkel bevállalja az építést egy beruházó akkor abból már lehet, hogy jó is kijön.) Természetesen uniós támogatással egybekötve lehet fejleszteni. Azok a nagy beruházások amik újdonságok mindig van másodlagos hatása a környező települések fejlődésére.
kistelepülések önhibából…
erre annyit szeretnék reagálni, hogy először tessék elmenni egy kistelepülésre dolgozni pl. az önkormányzathoz, polgármesteri hivatalhoz, és utána üljünk le beszélni az önhibáról vagy nem önhibáról.
másrészt én is két keréken járok, de ahhoz nem kell benzin… a fenntartható fejlődésről, globális problémákról stb. is lehetne olvasgatni…
szép napot,
xta
Sokminden kéne , csak nem úgy, hogy egy tisztán magánbefektetéssel induló projekt valahogyan átkerüljön/átforduljon tisztán állami finanszírozásúvá. Ráadásul úgy, hogy a pártok ill. azok konkrét tagjai is érintve vannak a sajnos “ilyen ügyekben szokásos” korrupciókban. Eléggé elgondolkodtató, hogy egyik párt sem, csupán az LMP emelte fel a szavát a nyilvánosság előtt a Balatonring ilyen forrásból való finanszírozása ellen. Bővebbet a Bodoky-blogokban mindenki elolvashat erről. A szomorú ebben leginkább az, hogy sok-sok ilyen ügylet van, országunk hátrahúzására, pedig nagy szükség lenne már valamilyen előrehúzó erőre. Az is elgondolkodtató, hogy még itt, e pár beírást olvasva is inkább a széthúzást lehet érezni.
Az LMP aktív ajánlószelvény gyűjtője vagyok, ennek ellenére sajnálom, hogy épp a motorverseny pályának ment neki az LMP, mert motorozni is szeretek, sőt sokszor azzal közlekedek rendszeresen. Pl. azért, mert 4 litert fogyaszt ott, ahol az autó 9-et. Vagyis még a környezetet is kíméli. A mai világban sajnos el kell fogadni, hogy csak magán tőkéből nem lehet építeni. Az országok és a régiók versengenek a nagyobb beruházásokért. Egy ilyen szintű pálya okos felhasználás esetén nem csak viszi a pénzt. A környéke felértékelődik, turisztikai bevételeket és új álláslehetőségeket jelenthet, mely az államnak is áttételesen bevételt jelent. A vidék fejlődését is jelenti.
Más: pont most olvastam, hogy a Budapest-Debrecen vasútvonal egy rövid szakaszának felújítására 137 Milliárd Forintot költ az állam, amellyel 8 perccel rövidül a menetidő! Ez 4* több, mint a motorpálya, és az tíz évi támogatásról szól! Abból nem 30, hanem 120 millió jutna a településeknek. Ráadásul egy szimpla felújításnak semmilyen pozitív hatása nincs a környék életére, hacsak az nem, hogy a gyorsabb vonat messzebbre repíti az elütött döglött tehenet.
Sokak még mindig nem értik. Nem csupán arról van szó hogy kell-e ez a pálya, vagy nem… Hanem arról hogy annak ellenére hogy a pénzügyminisztérium is kockázatosnak ítélte meg, és láthatóan óriási a balhé körülötte, állami pénzekkel (~30,000,000,000 Ft!) támogatnak privát zsebeket. …és mindeközben a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát _nem hozzák nyilvánosságra_.
Ilyen nehéz megérteni, hogy itt egy óriási mutyiról van szó, ami a mi pénzünkből megy? Ha tényleg annyira jó volna ez a beruházás, akkor kevesebb állami támogatással is megérné megépíteni a beruházó(k)nak.
Kedves LMP-sek!
A miniszterelnökhöz írott levélen túl hiányolom, hogy miért nem szembesítitek az MSZP-t, a Fidesz-t, az MDF-et és a Jobbik-ot a sávolyi (és a pátyi) beruházással kapcsolatban. Hiszen a nagy csöndből ítélve úgy tűnik, hogy mindegyikük valamilyen szinten érintett az ügyben (illetve a kétes hátterű beruházókkal kapcsolatba hozható).
Tudom, hogy stílusban is más politikát szeretnétek, de lehet, hogy az 5% ilyeneken fog múlni. Kicsit látványosabban kéne kiborítani a bilit.
Talán azért nem beszélnek, mert politikailag érettebbek, és tudják, hogy egy ilyen kinyilatkoztatással, főleg kampány időszakban, nem csak nyerni, hanem lehet sokat veszíteni is. Lefordítva: akár az LMP bejutása is múlhat ezen a szerencsétlen levélen.
Szeretném leszögezni: mindenféle korrupciót elítélek, ebben nincs is vita. Sőt úgy gondolom a Balatonring (BR) érdeke is azt diktálná, hogy nem ilyen korrupció gyanús körülmények között szülessen meg.
A problémát abban látom, hogy a levél nemcsak a korrupció ellen szólalt fel, hanem a pálya megépítésének értelmét is kétségbe vonta.
Hogy megértsék a „nem motorosok” ezért túlzásokat alkalmazva írom az alábbiakat: A BR sok motoros számára kicsit megszentségelt, számítanak rá, várják a megépítését, aggódva figyelik hányattatását. A magyar motorosok Mekkájaként tekintenek rá. Minden támadás ellene a lelkükbe gázol. Mit szólnának pl. a zöldek, ha anyagi okokra hivatkozva, (mondjuk nem rentábilis üzemeltetésre hivatkozva) az összes pandát lelőnék? Ügye még a gondolat is sokkoló!
A magyar motorosok is adófizető emberek, sőt lehet minden hozzájárulásukat számítva (benzin, teljesítményadó, szja, stb. stb.) még többet is fizetnek, mint a legszegényebb falvak teljes lakossága. Ez kicsit nekik épülne. Vagyis az érv is sántít, hogy ne az adófizetők pénzéből építsék. És sokan vannak (szavazók), és sokszínűen gondolkodnak.
Továbbá problémát látok a levél megszületési körülményeiben is. Nem látok a színfalak mögé, de feltételezem, hogy a levél közzétételét nem előzte meg egyeztetés azokkal, akiket érinthet, úgy általában szinte senkivel. Ez önmagában is elgondolkodtató, mennyire demokratikus, mennyire jó az, ha kevesek véleményét sokak véleményeként mutatják be egy Pártban. Ez a más politika? Sőt rávilágítanák: Miközben a levél címe:
Az LMP nyílt levele Bajnai Gordonnak a Balatonring ügyében
Az aláírók között senki más nincs, csak négy polgármester. Vagyis felmerül a gyanú, hogy valakik az LMP nevét kihasználták saját vélt érdekükben, és ez a mondanivalótól függetlenül sem szimpatikus nekem.
És még valami: Én évekig az önkormányzatokkal szoros kapcsolatban dolgoztam, így van egy pici külső rálátásom a működésükre. Azok, akik most olyan hevesen tiltakoznak a BR ellen korrupcióra hivatkozva, komolyan gondolják, hogy az 1200 településre szétaprózott pénz minden forintja jó célt szolgál?
Áhh… reménytelen…
Az az 1200 település 5 perc alatt elkölti a 30 milláját a semmire. Így legalább lesz belőle valami, talán…
Én sem tartom túl jó ötletnek a sávolyi pálya megépítésének támadását. El kell vonatkoztatni a motorsporttól egy kicsit, ez egy hatalmas beruházás ami nem egy-két évre szól, hanem ha minden jól megy évtizedekre. Szóval, ez hosszú távon mindenképpen befektetés az országnak, de főleg a Balaton környékének. Új munkahelyek, egy csomó turista stb. Arról nem is beszélve, hogy Somogy megye nincs a legjobb helyzetben, rájuk fér egy kis fellendülés. Lehet vitatni a pénzek elosztását,kell is. És lehet félteni azt az 1200 települést is, de azért azt látni kell, hogy minden település kicsit magáért is felelős. Nem mindig felülről kell várni a megoldást! Persze kell támogatni a megszorult helyzetben lévőket, de ennek semmi köze a ringhez!
Hahóó! Mikor lesz már programotok? Én nagyon szívesen szavaznék rátok, de program nélküli pártra nem fogok… Nem azért, de ti nem vagytok egy fidesz, hogy program nélkül is választást nyerhessetek….
Fidesz hamarosan nyilvánosságra hozza a programját, nem MotoGP pálya, hogy sietni kelljen vele:)
Kis pártoknak mostanság vagy nincs programjuk, vagy borzalmas.
@Niro: kíváncsi leszek a Fidesz programjára. Szerintem az lesz benne, hogy Magyarországnak változásra van szüksége és a haza nem lehet ellenzékben. Sokkal több konkrétumot nem várok bele. De egy LMP programnak igazán már ideje lenne.
A motorversenypályával konkrétan nincs baja szerintem az LMP-nek inkább az elintézés módján van a hangsúly. Válságban még jobban meg kell gondolni, hova teszed a pénzt. A közösségi közlekedés feljesztése az esetek döntő többségében megtérül (lásd vasúti pálya karbantartása, felújítása), és lényegesen nagyobb csoport biztonságát és kényelmét szolgálja. Ebből a szempontból a munkahelyteremtésre szánt pályázaton kívüli 6 milliárdos támogatással is az a baj(lásd korábbi hírek), hogy sokkal hatékonyabban el lehetett volna költeni kisvállalkozások támogatására. A franciáknak ez jól sikerült (lásd http://www.nytimes.com/2010/03/08/world/europe/08france.html)
A levéllel nekem az a bajom, hogy nem hiszek benne, hogy válaszra lenne méltatva, vagy hogy lenne realitásalapja, hogy hirtelen meggondolják magukat és kistelepülésekre költik el a pénzt. Olyan javaslatokkal kellene előállni, mint a cianid-technológia betiltása, ahol ugyan vannak nehézségek, de nem teljesen kizárt és lehetetlen a siker. Ez most egy napig hír, de nem követi két hét múlva egy másik, hogy “Bajnai az LMP felhívására inkább a kistelepülésekre költötte a sávolyi pénzt”…
@hugohami
A közösségi közlekedés fejlesztése sosem térül meg. Az mindig és mindenhol veszteséges, de szükséges rossz.
A vasúti pályák karbantartásával az élen. Annyira nyereséges, hogy egy csomót be is zártak, nehogy túl gazdag legyen az állam.
Ebben a formában a nyílt levél véleményem szerint is elhibázott. Úgy gondolom a hangsúly az összeg ésszerűbb elköltésén van, és mivel a vidéken úgymond ismeretlenebb az LMP, ezzel egyben megpróbálják magukra felhívni a figyelmet. Úgy gondolom akkor lett volna helyén való, ha nem csak egy variációt ajánlanak fel, hogy mire lehetett volna még elkölteni ezt az összeget. Mind a mellet a próbálkozás nem rossz, de még csiszolni kéne a kommunikáción. Tényleg sok szavazat múlhat rajta, főleg ilyenkor mikor minden ki van élezve. De tegye szívére mindenki a kezét és őszintén: tényleg inkább egy kétes személynek adna 35 milliárdot egy lehetségesen megvalósuló motorverseny pályára, vagy inkább oda adná a romokban heverő egészségügyi ellátórendszerünkre, vagy az oktatás fejlesztésre? és még lehetne sorolni, hogy mi értelmesre lehetne elkölteni az összeget.
Az is csoda, hogy megkaptuk a lehetőséget, arra, hogy világbajnoki futamot rendezzünk. Tavaly nem éltünk vele és ide az utolsó lehetőség. Nem tudom mi a baja az LMP-nek ezzel a pályával. Érdekes, mert tavaly még semmi bajuk nem volt vele. Munkahelyeket biztosítani az ott élőknek. Úgy néz ki, hogy ez a lehet más a politika, sportra minek pénz.
Ez az, tovább piszkálni, Sávolyt. ne engedjük, egyrészt az arcátlan eljárás, a beruházók kétes háttere, a kockáztatott állami pénzek, s a valószínűleg teljesen felesleges létesítmény környezeti hatásai miatt.
Persze Pátyot se kéne hagyni elcsöndesedni!
Főleg, hogy az index és a HvG után ma az origo is ráállt a témára!
Az LMP eddig csak azt nyomta mit miért ne. Lehetne már olyan is, hogy mit, miért. Kedves LMP Ti mit fejlesztenétek 20 milliárdból? Az hogy szétszórjuk a pénzt kistelepüléseknek, az nem fejlesztés.
Velxxi24;Niro: Hiába próbáljátok meg elterelni a fő problémáról a témát, nem a futem megrendezéséről van szó és a turisztikai bevételeiről, hanem a kivitelezés körül kialakult botrányról. Nem hiszem azt hogy olyan kétes személynek kellene kezelnie az ország 35 milliárdját, mint Kovács Bence János, aki jogerősen korábban el volt ítélve, akinek számos vállalkozása elle korábban indítottak APEH felszámolást, és még nagyon hosszú a sor akiket megrövidített eddigí szélhámosságai alatt. Ti meg itt szajkózzátok, hogy így a Moto-GP meg úgy a Moto-Gp. Már a KPMG is kétségesnek tartja a vállakozás megtérülését, de nektek itt kell troll-kodni.
Amikor az MSZP elvonta az önkormányzatoknak folyósított pénzt, akkor az LMP semmilyen levelet se írt a miniszterelnöknek. Most meg egy versenypályát torpedóznak meg aminek el kell készülni időben és azt írni, hogy miért nem az önkormányzatok kapják. Hol voltak akkor az LMP nagy levélírói? Vagy a BKV is kapott most állami hitelt, sőt állami támogatást, ez nem szúrja a szemeteket? Ki kell állni minden gaztett ellen.
Bignózinak válaszolva! Nem arról szól a levél, hogy ki kezeli ezeket a pénzeket, hanem, hogy minek erre költeni. Azaz minek nekünk Moto-GP.
TILTAKOZZUNK MIELŐTT ALÁÍRJÁK!!!
Ezek nem lacafacáznak, és aláírják a szerződést, ezt kellene valami nagyszabású tiltakozó akcióval megakadályozni. Tudom, hogy mindenkinek a feje a kc-gyűjtésben van, de ez az eset nagyon jól mutatja a két oldal látszólagos szembenállása mögötti együttműködéseket. Legyünk hangosabbak. Ötletek?
@Jim32: a közösségi közlekedés fejelesztésének megtérülése azon múlik, hogy hogyan számolsz. Ha a környezeti és egészségügyi költségekkel is számolsz benne, akkor megtérül. A klasszikus számítási móddal nem. Érdekes, hogy Ausztriában, Németországan, Franciaországban folyamatosan építik a vasutat. Svájcban az elmúlt 5 évben 30%-kal bővült a forgalom minimális költségtöbblettel. Én nem a közösségi közlekedés abszolút nyereségességét hirdetem, az abszurd és nem szabad elvárni. Mégis, szerintem egy állami tulajdonú vasúti pálya fejlesztése más kategória, mint egy motorversenypályára adott állami hitel nagy kockázattal és a nyilvánosság kizárásával.
Kedves Velxxi24!
Ilyen áron nem is kell az a versenypálya! Megértem én a motor szerelmeseit, de lássunk már egy picit tovább annál, hogy milyen rendezvényt látna szívesen a Magyar motorostársadalom. Nem hiszem, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az ország (állam) legfontosabb feladata, hogy szinte 100 %-ban egy kétes kivitelű pályaépítése lenne a legfontosabb. Példaképpen lehetne emlegetni a szlovákokat, hogyan is mennyiből lehet ennél színvonalasabb pályát építeni! Ne csapjuk be egymást!…
Én kérek elnézést, h. már megint nem olvastam végig a kommenteket…
De…
Úgy vélem, hogyha a Magyarországon jelenleg több mint 1200 település – aki önhibáján kívül áll a csőd szélén – csak minden 3. lakosa értesülne az LMP ilyen irányú törekvéséről, s azok közül is csak minden 2. adná oda a céduláját, ill. szavazna majd a Pártra, valóban “történelmet lehetne írni”!!!
A kérdés(em) csupán az, h. eljut-e az LMP üzenete ezekhez az emberekhez???
Van-e egyáltalán ennek az 1200 településnek mindegyikén legalább 1-1 aktivista???
Vagy nem jól látom? Hülyeségeket dumálok? Szóljatok rám nyugodtan!
az elejére zvoran-nak üzenem, hogy a Greenpeace és Greenpace között akad némi különbség, mind nyelvtanilag, mind pedig értelmezés szempontjából…
:D