Jávor Benedek az LMP budapesti listavezetője

[ 47 ] 2010. március 12. péntek

A Lehet Más a Politika (LMP) hat megyében gyűjtötte össze a területi lista állításhoz szükséges ajánlásokat, így Budapesten, Baranyában, Bács-Kiskunban, Borsodba, Tolnában és Pest-megyében biztosan lehet majd az LMP listájára szavazni. A még nem regisztrált jelöltek túlnyomó többsége is közel áll a 750 ajánlószelvény összegyűjtéséhez, így biztosak vagyunk abban, hogy mind a 20 területi listát sikerül felállítani, s így az ország egész területén lehet majd a Lehet Más a Politika listájára szavazni – mondta el Karácsony Gergely, a párt kampányfőnöke a párt pénteki sajtótájékoztatóján.

Az LMP budapesti szervezete a párt választmányával egyetértésben Jávor Benedek ökológus-környezetpolitikust, a párt egyik alapítóját és szóvivőjét jelölte a budapesti lista élére. Jávor jelölése egyértelmű üzenet a budapesti választók felé, hogy az LMP az élhetőbb főváros megteremtéséhez szükséges politikához kéri a választók bizalmát.

Jávor Benedek elmondta, hogy az LMP 10 százalék feletti eredményt vár az országgyűlési választáson a fővárosban, ami valószínűleg három budapesti listás képviselői helyett jelentene a pártnak. A fővárosi listavezető az ökopárt budapesti programjából a városirányítás és városgazdálkodás újragondolását, a közlekedés átalakítását és a környezet- és életminőség javítását emelte ki.

Mint mondta, át kell gondolni a 23 fővárosi kerület és a fővárosi önkormányzat, valamint az agglomerációs települések viszonyát. Bizonyos fejlesztéseket a különböző önkormányzatok között össze kell hangolni, és ehhez lehet, hogy a kerületi önkormányzatoktól egyes kompetenciákat a fővároshoz, de más kompetenciákat akár a fővárostól a kerületekhez kell irányítani.

Az önkormányzatok gazdálkodását is meg kell reformálni: egyensúlyba kell hozni a helyben maradó, illetve kivethető adóbevételeket és a kötelezően ellátandó feladatokat. Gazdasági eszközöket kell az önkormányzatok kezébe adni az ingatlanvagyonuk felélésének megakadályozása érdekében.

Jávor szerint a városi közlekedést oly módon kell átalakítani, hogy a lakók és a gyalogosok újra birtokba vehessék a közterületeket. Ehhez a belvárosi kerületekben az LMP a behajtási díj, közkeletű nevén dugódíj bevezetését javasolja.

Átalakítaná továbbá a közösségi közlekedést, melynek helyzetén összehangolt fejlesztésekkel kíván javítani egy-egy nagyberuházás előtérbe helyezése helyett. Ezekbe a fejlesztésekbe az agglomerációs területeket is be kell vonni. Át kell alakítani továbbá a parkolási rendszereket, hogy azok bevételei valóban az önkormányzatoknál maradhassanak és fejleszteni kell a városi kerékpárút-hálózatot.

Mindezek hozzájárulnak a fővárosi környezet- és életminőség javulásához is, melyet azonban további intézkedésekkel erősítene az LMP. A listavezető szerint zöldfelületek nagyságát növelni, a meglévőt pedig óvni kell, és ehhez forrásokat is kell biztosítani.

Támogatni kell a rozsdaövezeti, ún. barnamezős beruházásokat kormányzati és önkormányzati rendeletekkel, és nagyobb figyelmet kell fordítani a történelmi városközpontok megmaradására, az épületállomány megóvására és a helyi közösségi élet újbóli felvirágoztatására.

Kommentek (47)

Trackback URL | Komment RSS csatorna

  1. WM szerint:

    úgy néz ki, hogy kifejezetten hasznos lesz Földi Áronnak a VB felesleges kötözködése. De nagy poén lenne, ha emiatt nyerné meg a körzetben a választást! :) Én drukkolok neki! http://www.miabonyunk.hu/?q=node/7373

  2. bandi-gyuri szerint:

    A kulturált hozzászólások tartalma megfontolásra érdemes. A másképpen gondolkodók gyűlölete, az erőszakosság nem erre a lapra való. Ez a lehet másképp egyik lényege. Az ártó szándékú hozzászólás az önarckép sajátos vetülete. Csak tisztán, érthetően, világosan. Így érdemes.

  3. tothbalazs szerint:

    Nem lehet. Csak a lehetmas.hu/176-on regisztráltak alapján, illetve a kopogtatások, és a kitelepülések során gyűjtjük az ajánlószelvényeket. Nincs egyéb adatbázis.
    (egyébként az ep választások során nem egyéni jelöltek számára, hanem kizárólag pártoknak lehetett ajánlást adni)

  4. lehet? szerint:

    Lehetséges-e, hogy az EP-választásokról véletlenül megmaradt az induló jelölt adatbázisában a kopogtatókat neki odadók minden adata? Esetleg kaphatott-e más LMP-sektől, vagy akárhonnan üres kopogtatókat? Ezeket kitölthette-e az adatbázisa alapján?

  5. remekelek64 szerint:

    kopogtatócédulákkal a Jobbik/…esetleges…választja…..az SZDSZ-t bírják….Ezt jelenleg csak…
    Lőrincze Lajostól és a bloggoloktól elnézést kérek:)

  6. remekelek64 szerint:

    A legnagyobb csalás a kopogtatócédulák intézménye. Az meg még visszatetszőbb, hogy a demokráciának és a józan észnek is FITYESZT mutató párt 2, 000, 000 cetlit gyűjt, miközben a töredéke is elég lenne. Vajha miért?
    A válasz: leadja a MÉH-be, hogy adósságait egy részét rendezze
    B válasz: tovább növeli a törvényellenes adatbázisát.
    Az MDF hirtelen belegyorsít. Vajon hogyan?
    A válasz: a hívek nem bírnák elviselni, ha nem látnák a sokat próbált demokratákat a parlamentben.
    B válasz: igaza volt a párt budapesti elnökének…
    Az LMP csal/t/ a kopogtatócédulákkala Jobbik szerint. Vajon miért ez nagy felhergedés?
    A válasz:Az LMP- többek között Török Gábor szerint- igazán a Jobbikra lehet veszélyes, mert tőle vihet el szavazatokat, illetve azért, mert esetlegews együttműködő félként sokkal szalonképesebb lenne, mint a Jobbik.
    B válasz: programjaiban fellelhető hasonlóságok miatt a Jobbik attól fél, hogy a választópolgárok józanabb része inkább az LMP-t válassza.
    U.i. nem hivatalaos források szerint az LMP szimpatizánsok/tagok az SZDSZ- bírják legkevésbé.
    Magánvélemény:ha az a liberalizmus, amit az SZDSZ az utóbbi tíz évben bemutatott, akkor én nem kérek belőle.
    Kérek viszont a jövő és környezettudatos politikából, a hazai gazdaságot védő hozzáállásból, és az igazi- RÉSZVETELEN ALAPULÓ- DEMOKRÁCIÁBÓL.eZT JELENLEG CSAK AZ LMP által látom biztosítottnak.

  7. WM szerint:

    Az esetek 99%-ában az emberek a pártot támogatják ajánlószelvényükkel, és nem a jelölt miatt adják oda. Én összesen két esetben kaptam úgy ajánlószelvényt, hogy gyönyörűen ki volt töltve a jelölt nevével és minden személyes adattal, egyfajta színű tollal. (pedig mindenkinek elküldtem a linket, hogy hol keresheti meg a hozzá tartozó jelöltet) A többi esetben úgy adták oda a szelvényt, hogy ki volt töltve a személyes adat rész, és üresen hagyták a felső két sort. Néha csak a jelölt nevét hagyták üresen, mert nem tudták biztosan, hogy ki az ő jelöltjük. Vagy nem vették a fáradságot, hogy utánanézzenek a szórólapon. Én még olyan ajánlószelvényt is kaptam, amelyiken a férj kitöltötte az ajánlószelvényt saját kézírásával. Jelölt nevét nem tudta, üresen hagyta. Később feleség aláírta sajátkezűleg a saját céduláját más színű tollal (feketével). Majd amikor találkoztunk ráírta a jelölt nevét ismét más színű tollal. Tehát 3 színű tollal volt kitöltve egy teljesen szabályos és korrekt ajánlószelvény. Ellentétben ezzel több olyan esetet meséltek választópolgárok, hogy másik párt úgy vitte el a szelvényeket, hogy ha családból egy ember otthon volt, akkor elvitték mind a hármat, négyet, ahány éppen volt a családban – úgy, hogy egy ember írta alá mindet!!!! Ez teljesen szabálytalan, mégis volt olyan ismerősöm, aki kifejezetten LMP-nek szánta, viszont a kedves családtagja – amikor ő éppen nem volt otthon – odaadta az egész családét a Fidesznek.
    No, hát ennyit a több színű tollakról és a szabályosságról!
    szép napot mindenkinek!

  8. szerint:

    Kedves Szonya!

    Köszönöm. Talán a legértelmesebb hozzászólás a Tiéd. Remélem, van még belőled sok, és remélem, hogy igazad van.:-)))
    A több tollas kifogás egy vicc, aki gyűjtött ajánlószelvényt, az tudja. Ha a szavazó előre kitölti, nem őrzi meg azt a tollat, amivel tette. Ha hiba van rajta, azt viszont javítani kell.
    Számtalan ember fogadott azzal a kérdéssel, hogy “akkor csak írjam alá, és majd kitöltik?” Ez a gyakorlat “nem tudom” hogy alakulhatott ki. Ehhez biztos nem az LMP-nek van köze, mert először gyűjt ajánlószelvényt országgyűlési választásokon, ráadásul a többi párt a nagyobb létszámú aktivista miatt általában előbb ért oda az emberekhez.
    Szép Napot!

  9. remekelek64 szerint:

    Az ártatlanság védelme még a kéviselőjeöktekre is vonatkozik. ..Ha csaltak, el kell őket zavarni, ha nem, akkor a Jobbik tegye meg a szükséges helyreigazításokat. Jut eszembeAz Állami Számvevőszéki jelentést még nem igazán sikerült megmagyrázni, ahogy a terrorista kapcsolatokat sem. Esetleg, ha valamelyik Jobbik által megbízott nethuszár meg tudná ezeket magyarázni, amúgy fair play módon, ahogy aJobbik szokta:)

  10. WM szerint:

    Már történt nyilvános megszólalás a csalásos vádakra. http://index.hu/belfold/2010/valasztas/megkezdodott_a_harc_az_ajanloszelvenyek_ervenyessegerol/
    “Karácsony hozzátette: már hetekkel korában kaptak jelzéseket, hogy egyesek szándékosan hamis vagy manipulált szelvényeket adnak le: a kötegben leadott kopogtatócédulák eredetiségét lehetetlen ellenőrizni. Mint mondta, miután néhány szelvényt kirostált, a választási bizottság rászállt az LMP-re.

    Információi szerint a jelöltjükre leadott ajánlószelvények többségét azon az alapon minősítették érvénytelennek, hogy azok több tollal lettek kitöltve. A törvény azonban ezt nem tiltja, azt pedig életszerűtlennek nevezte, hogy valaki mindig ugyanazt a tollat használja.

    Az OVB pénteki iránymutatása megerősítette, hogy az ajánlószelvények a leadásig módosíthatók. Az LMP alapos vizsgálatot szeretne, és megfellebbezi a helyi választási bizottság döntését.”

  11. szonya szerint:

    Hahó srácok,
    még soha nem írtam kommentárt ide, de most nem bírom megállni, annyira elfajult ez a “beszélgetés”. Szóval, szerintem nem érdemes belemenni, sőt reagálni a fenti, minden szempontból minősíthetlen hozzászólásokra. Ha valakit figyelmen kívül hagynak, akkor általában hamar megunja és elsunnyog, mert az megalázó a számára. Ráadásul egy ilyen vita nem a lelkesedést és motivációt, hanem csak az elkeseredést erősíti az olvasókban, akik többnyire mezei drukkerek, mint én. Zolót és barátait pedig úgysem foga meggyőzni egyik feljebb olvasható kommentár sem.

    Nagyon, nagyon drukkolok nektek, LMP, olyan jó, hogy a rendszerváltás óta először végre valamiért lelkesedhetek :-) és valóban vannak hiányosságok a naprakész tájékoztatásában, stb., de összességében baromi jól csináljátok, nagyon ügyesek vagytok. A környezetemben sok-sok embert sikerült igazán mozgalmi hangulatba hozni, jó a sok pozitív üzenet, szóval gratula :-) )

    A csalásos vádakra valóban hamar kell reagálni, mert minden hírportál tele van vele, de nem kéne jobbik elleni támadásokba belemenni, hanem egyszerűen kijelenteni, hogy szó sincs csalásról, mihamarabb kivizsgáljuk és fellebezünk. plusz gyorsan beadni a kizárt cetlik helyett újakat. Az ellentámadás már azért is felesleges, mert az, hogy a Jobbik vádol, bőven elég információ mindenkinek. Aki jobbik szimpatizáns, azt nem érdekli, hogy mi mit mondunk, aki meg nem, az úgysem hisz nekik el semmit. Legalábbis remélem.

  12. WM szerint:

    végülis… ha az itteni fröcsögéssel levezetik magukban a feszültséget, akkor talán van valami értelme, hogy állandóan itt lógnak. De egyébként csak magukat járatják le azzal, hogy értelmetlen és magyartalan szöveggel tele hányják a kommenteket. Mondjuk lehet, hogy ezt ők nem veszik észre.

  13. WM szerint:

    Szerintem a Jobbikosok azért járnak ide hozzánk fröcsögni, mert a Jobbik honlapján nincs kommentelési lehetőség a híreknél és a cikkeknél. :) Annyira mégsem védelmezi a demokráciát, hogy ilyent megengedjen magának…

  14. Zolo szerint:

    Szép derék magyar legények,meg hölgyek vannak itt!Ugyan már!Hagyuk gyerekek!

  15. Zolo szerint:

    Nem !Rohadtul unalamasak vagytok és ennek az országnak elég volt a bibsikből!!Ezt értsétek meg!Itt híztok a magyarok vérén!!!Elég most már!Huzzatok Tel Avivba!De hát ott sem kedvelnek titekett!Ugye bár?!

    Sokan mondjuk,hogy elég belőletek!Hidjétek el!ÉS ez a párt Maga a kamú!A program meg gagyi!

  16. szerint:

    Kedves netopi!

    Különösebben nincs értelme válaszolni Neked, mert hetek óta csak kötekedni jársz ide. Amennyiben Te Zolo hozzászólását nem tartott intelligenciahiányos fröcsögésnek, akkor fogjatok kezet.
    Én nem durcáskodom, egyszerűen fárasztó mikor az ember sokadszorra találkozik ilyen sötétséggel.
    Pár héttel ezelőtt mondta nekem valaki, hogy az ilyen barmoknak el kellene gondolkozni, hogy az ilyen gusztustalan bejegyzéseikhez kellett egy zsidó ember, egy bizonyos Neumann János, akinek többek között a számítógépet is köszönhetjük.
    A Ti hülyeségetek csak Titeket minősít!
    A Jobbik lép fel a demokrácia védelmezőjeként?! Most akkor nem utálják? Vagy identitászavarban vannak?
    Utálták az EU-t is, olyanyira, hogy ki is mentek, és most élvezik a pénzt, amit onnan kapnak. Nem látom, hogy a Jobbikos EP képviselőkkel mitől lett jobb Magyaországnak. Nem látom, hogyan segítik, hogy minél több kisember részesülhessen az EU-s pályázatokból.
    Nézzél egy kicsit utána a történelemben, hogy úgy hatvan éve például kik voltak azok, akik folyamatosan mindenfélével megvádolták politikai ellenefeleiket, mialatt kiépítették saját hatalmukat.
    Személy szerint mindig is felléptem a jobboldali szavazók, adott esetben a Jobbikos szavazók nácizása, fasiztása ellen. Aki viszont minden baj okát a zsidóságban látja, az minimum félkegyelmű. A magyarok millióit évszázadokon át a zsidók vezették az orruknál fogva nem? Saját magunkat járatjuk le az ilyen gondolatokkal. De ha Nektek jólesik hülyének lenni, akkor hajrá!

  17. ventura szerint:

    Netopi: nézz egy kicsit feljebb légyszives, és látjatod hogy kedves kollegád volt aki kihúzta a gyufát…
    Engem pedig ne libsizzél le, légyszives, mert nem vagyok az.

    (a magyarinfo.blog tudtommal nem a jobbik honlapja…)

  18. netopi szerint:

    nettó hazugságok + rosszindulatúság emitt:
    http://magyarinfo.blog.hu/2010/03/13/beszolsz_nekunk_elkaszaljuk_a_cedulaidat

    tovább is van, mondjam még?

  19. netopi szerint:

    Gondolom tudsz olvasni:
    itt feljebb is van legalább három: “nácik”, “félkegyelműek”, “lobbik”

    Persze ti, libsik a csillagot is letagadjátok az égből, ahogy megszoktuk.

  20. ventura szerint:

    Hol, ki mocskolja?
    Mutasd meg a jobbik honlapján vagy bárhol…!

    Élhetsz vele, persze, akkor csináljad, gratulálok.

  21. netopi szerint:

    Bocs de az LMPsek egy nagyságrenddel többet mocskolják a Jobbikot mint fordítva. Ami feltehetően azért van mert a szavazóbázisotok minimum 80%-ban megegyezik az egykori SZDSZ támogatóival. A kényszeredett jobbikmocskolásotokra az sem mentség, hogy csak hazai pályán gyakoroljátok ezt a klasszik libsi szokást.

    Azt hittem, hogy ez egy nyílt fórum ahol bárki elmondhatja a véleményét és én szeretnék is élni ezzel a jogommal.

    Köszönöm.

  22. ventura szerint:

    Netopi: mond már meg, mi szükség van erre!? Mi nem lógunk ott a lobbik honlapján, a lobbikos fórumokon, és nem kötekedünk folyamatosan, hanem a saját dolgunkkal foglalkozunk…
    Tényleg radikális változást akartok? Akkor talán lehetne itt kezdeni, hogy radikálisan másképp viselkedtek, mint ahogy az megszokható volt az elmúlt években. Egymás véleményét tiszteletben tartva, nem folyamatosan fröcskölődve kommentelgetni.
    Mi szükség van erre a folyamatos kötekedésre? Foglalkozzon mindenki a saját dolgával, és hagyjuk a választókra a döntést… Én sem megyek oda a jobbik honlapjára mocskolódni, jól esne ez viszont is…

  23. netopi szerint:

    Gratulálok Csató Mihály!

    Ne fogd vissza magad; adj ki magadból mindent! :D
    Mi következik ezután? Birkanépezés? Büdösparasztozás? Panelprolizás?

    Ez az infantilizmus lenne az a szellemi felsőbbrendűség aminek tudatában olyan büszkén osztjátok az észt?

    Egyedül te tehetsz arról, ha egy szánalmas, hiteltelen buta lúzer vagy. Emiatt ne hibáztass másokat mert csak kinevetteted magadat.

    Ugyanezt a sértettséget lehetett hallani a bukott szdszes politikusok részéről, akik pedig megérdemelten kerültek a történelem szemétdombjára a 20 évi “teljesítményük” után.

    Fel kéne már nőni kisfiam, nem itt durcáskodni :D

    Lehet más? Eddig semmi jelét nem adtátok hogy lehetne …

  24. ventura szerint:

    “Karácsony Gergely, az LMP kampányfőnöke közölte, nem tudja elképzelni, hogy jelöltjük csalt volna. Mint mondta, Földi Áron önkormányzati képviselő, csinált már végig kampányt, kellően be van épülve a helyi társadalomba ahhoz, hogy ne legyen szüksége ilyen praktikákra.

    Karácsony hozzátette: már hetekkel korában kaptak jelzéseket, hogy egyesek szándékosan hamis vagy manipulált szelvényeket adnak le: a kötegben leadott kopogtatócédulák eredetiségét lehetetlen ellenőrizni. Mint mondta, miután néhány szelvényt kirostált, a választási bizottság rászállt az LMP-re.

    Információi szerint a jelöltjükre leadott ajánlószelvények többségét azon az alapon minősítették érvénytelennek, hogy azok több tollal lettek kitöltve. A törvény azonban ezt nem tiltja, azt pedig életszerűtlennek nevezte, hogy valaki mindig ugyanazt a tollat használja.

    Az LMP alapos vizsgálatot szeretne, és megfellebbezi a helyi választási bizottság döntését.”

  25. felician szerint:

    @ Csato Mihaly: Átjött elsőre is:) Szép hétvégét!

  26. szerint:

    Felician, ez természetesen nem Neked szólt, csak egyszerre írtunk. Hivatalos reakció valóban jó lenne.
    Szép Napot!

  27. szerint:

    A mai napig volt még bennem némi remény, hogy a Jobbikban vannak értelmes emberek. Azonban, ha ilyen félkegyelműek juttatják őket hatalomra, akkor félő, hogy ők is azonosulnak velük. Sőt, ők sem jobbak náluk.
    Egyrészt létezik demokráciákban minimálisan az ártatlanság vélelme. Persze, Nektek demokráciáról beszélni fölösleges. Ti rendpártiságot akartok vezéretek szerint.
    Látszik a tanítómesterek keze munkája. Radikális változás? Külsőségekben lehet, az álszentség és a pénzéhség ugyanaz.
    Aki gyűjtött ajánlószelvényt, számtalanszor hallotta, hogy odaadták a szomszédnak, barátnak stb., sokszor azt sem tudva, mire. De biztos nem az LMP-re.
    Nagykőrösön meg olyan hülyék, hogy egy Jobbik tag nevére töltik ki a cédulát?!
    Reklamálnak a leragasztott plakátok miatt, miközben nálunk is többször kellett végigragasztani a kerületet, mert folyton leszaggatták a mieinket. És ezeknél az embereknél véletlenül volt fényképezőgép, mikor észrevették a dolgot?!
    Azt mondják, hogy egy ország megérdemli a vezetőit. Eddig vitatkoztam volna ezzel. Most már azt mondom, kapjátok meg, amit akartok, egy Fidesz-MSZP-Jobbik parlamentet.

  28. felician szerint:

    Troll.
    Abban viszont igaza van, hogy kéne valami hivatalos reakció a történtekre. Pláne, hogy két körzetben is…
    Tudom, mindenki kopogtat valahol, de erre akkor is kéne időt szakítani, nagyobb súlyú dolog ez annál, hogy elsunnyogjátok.

    És a régi zöldet csináljátok vissza!

  29. Zolo szerint:

    nem érdekel a hülye dumád!tények vannak!!!!!!!

  30. tothbalazs szerint:

    …látom nyelvtan érettségi nem jár a lobbikos párttagsághoz…
    csak tudnám ki az a Szabó Szilvia…

  31. Zolo szerint:

    ÉS A NÉNIKÉTEK A NÁCI!MOCSKÓS ZSIDÓ BANDA!!!!!!!!!!!

  32. Zolo szerint:

    Szemét mocskós CSALÓK VAGYTÓK!!!!!!GRATULÁLOK!
    KOPOGTATÓ CÉDUL HAMISTÓ BANDA!

    ENNYE ENNYE!BP 3.AS VÁLASZTÓ KÖRZETT!SZABÓ SZILVIA:CSALÓ !!!!!

    NAGYKÖRÖS:FÖLDI ÁRÓN! CSALÓ!

    ÉS ILYEN AZ EGÉSZ BANDA!REMÉLEM SÜLYESZTŐBE MENTEK ELŐDŐTŐKKEL EGYÜTT!

  33. Bignózi szerint:

    Utolsó nagy dobásnak ajánlanám mindenkinek, hogy fogja kezébe a telefonját és hívja fel az ismerőseit a KC-ügyben. Hajrá nem csüggedni! Mi is itt baranyában a finisben többet szedtünk mint az elején. Telefonra fel!!!

  34. ventura szerint:

    Ha futószalagon gyártanánk a Kc-kat, akkor nem kopogtatnánk/fagyoskodnánk az utcán február 8 óta folyamatosan, és nem izzadnánk vért azért, hogy az adott körzetben összegyűjtsük a 750 Kc-t…

  35. Balogh Lajos szerint:

    Nagyon drukolok hogy sikeruljön minden megyében listát álitani kel a változás ébresztö Magyarország!!!! sok síkert.

  36. netopi szerint:

    A cél szentesíti az eszközt?
    Nácik ellen bármi megengedett?

    Bocs de ezt eleget hallgattunk az elmúlt nyolc évben, ezért kár volt átfesteni a cégtáblát és új név alatt folytatni a legszebb SZDSZ-es hagyományokat.

    Komolyan ez minden amire képesek vagytok? :D

  37. no passaran szerint:

    Hajrá Magyrország! Hajrá LMP! a sok ellendrukker – a nácik meg legfőképpen – meg húzzon el a vérbe!

  38. netopi szerint:

    Kékcédulás LMP?
    http://www.valasztas.hu/pv10vt/j51.jsp?JAZ=1268386078452
    http://www.valasztas.hu/pv10vt/j51.jsp?JAZ=1268291191527

    Sumákolás és vádaskodás-mocskolódás helyett akár tisztázhatnátok is a dolgot.

    Tessék LMP, itt a nagy lehetőség annak bizonyítására, hogy ti ésszel és nem indulatból politizáltok, mert eddig csak erre a gyűlölködő epeömlésre futotta tőletek:
    http://magyarinfo.blog.hu/2010/03/13/beszolsz_nekunk_elkaszaljuk_a_cedulaidat

  39. werjio szerint:

    Hi!

    Most néztem meg Benedekről a videót, ez a srác visszaadta a hitemet!

    Esetleg tegyétek be a youtube videó linkjét a cikkbe, hogy az emberek tényleg megismerhessék!

    Üdv

  40. Bartoki szerint:

    Szeretném már látni azt a dugódíj, illetve parkolási díj tervezetet, ami nem kivételez a területen benn lakókkal, hanem mindenkire egyformán érvényes, méltányos feltételekkel működik.

  41. Robin Good szerint:

    Klassz, remélem meglesz a többi megye is. Hajrá!

  42. WM szerint:

    Bocs, aliendriver :) Azt hittem már nem is nézegeti senki itt a hozzászólásokat. De gondoltam, csak a rend kedvéért beírom a 3 linket.

    Egyébként kerestem a Barikad.hu és a kurucinfo honlapján a helyreigazítást, de nem találtam nyomát sem. Pedig a tisztesség ezt követelné meg – hogyha valóban a csalás ellen küzd a jobbik.

    Zolo, még mindig biztos vagy benne, hogy a pártod nem az igazság és a tisztesség pártja?

  43. ventura szerint:

    Ennyit a Jobbikról… Ha eddig másért nem is, ezért mindenképpen hánynom kell tőlük…
    Miért nem lehet tisztességesen kampányolni?

    (http://index.hu/belfold/2010/03/16/alaptalanul_vadolta_a_jobbik_az_lmp-t/)

  44. aliendriver szerint:

    Francbe WM megeloztel :D :D:D:D

  45. WM szerint:

    Zolo kedves, olvastad a mai sajtót? Kérdezem, hogy akkor most hogy is van a csalás váddal? Ki csalt és miért?
    Csupán 3 cikket másolok be, a hírkesőn van még jónéhány ugyanerről.

    Nem csalt az LMP, jogsértő a Jobbik kijelentése http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=271753

    Törvénytelenül vádolta az LMP-t a jobbik http://nol.hu/belfold/torvenytelenul_vadolta_az_lmp-t_a_jobbik

    Echo tv : Jogsértő volt a jobbik közleménye http://www.echotv.hu/belfold/jogserto_volt_a_jobbik_kozlemenye.html

  46. micike szerint:

    azért nem lenne baj kedves Zolo, jobbikos “barátom”, hogy ha már olyan büszke vagy okkal és -teljes joggal-, mint ahogyan én is – a magyarságodra, mocskolódás helyett beülnél az általános iskola első osztályába és átvennéd azokat a fránya helyesírási szabályokat, elhiheted nem fogod megbánni,nem hülyeség, sőt!!!- tudod a magyarságot nem zászló, kokárda méretében mérik,tudod a szép magyar beszéd és helyesírás is a nemzeti tudat része,engem például kifejezetten zavar ha vki eldönti, hogy ki a magyar vagy magyarabb vagy legmagyarabb…Részletesen azt hiszem felesleges kifejtenem mert nem biztos, hogy meg is érted miről is beszélek…