Kvótabiznisz: mi vagyunk Európa szégyene
Leállt a kiotói zöld kreditek kereskedelme Európa két nagy karbontőzsdéjén azt követően, hogy a Magyarország által értékesített zöld kreditek – az EU szabályozásával ellentétesen – megjelentek az európai szén-dioxid piacokon. Az ügyletet a kezdetektől homály lengi körül: a környezetvédelmi minisztérium nem adott tájékoztatást a közelmúltbeli eladásokról, így a vevőről és az árfolyamról sem lehet pontos információkat tudni.
A Lehet Más a Politika eddig is súlyosan problémásnak tartotta a környezetvédelmi minisztérium gyakorlatát a szén-dioxid kvóták értékesítésével kapcsolatban. Az átláthatóság, követhetőség hiánya miatt bizonytalanság övezi a kvótabevételek felhasználását, ez pedig Magyarországot kiszámíthatatlan, nem kívánatos partnerré teszi a nemzetközi piacon.
Az ebből fakadó árfolyamveszteség, illetve a kvótaértékesítések meghiúsulása – tavaly Japán inkább Csehországtól vásárolt mintegy 110 milliárd forint értékű kvótát – közvetlen károkat okoznak Magyarországnak. Az LMP hónapok óta a kvótaeladásokról szóló szerződések nyilvánosságra hozatalát, a bevételek felhasználásának átláthatóvá tételét, illetve egy önálló Klímavédelmi Alap felállítását követeli, azonban a tárca ezeknek eddig nem tett eleget.
A zöld tárca követhetetlen értékesítési gyakorlata már a nemzetközi kereskedésben idézett elő zavart. Az LMP a követhetetlen kvótaügyletek azonnali leállítását, az eddigi szerződések nyilvánosságra hozatalát, egyértelmű, átlátható rendszer kialakítását és egy önálló Klímavédelmi Alap felállítását követeli a bevételek kezelésére.
Az ökopárt szerint az eset az egész kvótakereskedelmi rendszer visszásságaira is rávilágít, és nyilvánvalóvá teszi, hogy egyértelmű, szigorú és egységes nemzetközi klímarezsimre van szükség. A tavalyi koppenhágai találkozón a nemzetközi közösség a nemzeti részérdekek felülkerekedése miatt képtelen volt megállapodásra jutni, a magyar botrány fényében azonban nyilvánvaló, hogy ennek hiányában a klímaváltozás teljes nemzetközi rendszere kudarcot vallhat.



Valaki megmagyarázná nekem, miről van itt szó? Mi ez a kvóta izé, meg úgy egyáltalán az egész… :-]
A Kiotói Egyezményben meghatározták az egyes országok kvótáját, hogy mennyi széndioxidot és egyéb káros anyagokat bocsáthatnak ki évente. Ezek kötelezően betartandó értékek, azonban azok az országok, melyek úgy gondolják, hogy úgysem érnék el a megszabott határt, a fennmaradó potenciális kibocsátás jogát eladhatják más országoknak.
Namost mivel nekünk NINCS mivel kibocsátani a káros anyagokat, a Japánok pl. meg ezerrel nyomják az ipart, ezen a jogi téren is megjelent a kereskedelem….
A kvóta az, amit arra találtak ki az országok, akik miatt 50 év múlva sem ivóvizünk sem levegőnk, talán még bolygónk sem lesz, hogy legalizálják a káros anyag kibocsátásukat és ahelyett, hogy csökkentenék az ipari szennyezést, inkább megveszik az olyan béndzsa országoktól mint mi, akiknek szarrá ment az ipara az a “felesleget”, amivel mi nem szennyeztük a Földet. Ebből a pénzből nem szakember miniszterek és államtitkárok vagy nem írnak ki pályázatot vagy csak hülyeségre írnak ki. Namármost ez azért jó… Nem ebben semmi jó sincs, ez egyértelműen nagyon pocsék. Kvóta tőzsde, baszki… megáll az eszem. Megvalósították, hogy frankón levegőt adnak el.
Sajnos most nem fogok szépet mondani, de ez az ország a jelenlegi állásában egy lóf*sz. Mind az emberek mentalitását tekintve, mind pedig atéren, hogy milyen senkiket választunk meg 4 évente az érdekeink képviselésére. Elképesztő továbbá, hogy még mindig kiöregedett zsebtömködősökből és antiszemitákból képes valaki válogatni… Az pedig, hogy a sok semmirekellő között (lásd “politikus” címszó alatt) nincs egyetlen egy sem, aki felfogná, hogy “b*szki, ez az egy FÖLD van”, már-már hihetetlen (fejet hajtok a kivételek előtt: Costa Rica, Dánia…).
Hogy hogyan b*sztuk így el ezt az egészet?! Nem tudom, pedig magányos pillanataimban próbálom kiagyalni. Nem olyan ember vagyok, aki könnyen feladja, és bizalmát veszti, de itt tényleg csak az LMP maradt, akiben még bízni merek… Őszintén remélem, hogy nem csalódok.
(Végső véleményem: Frogs up in their asses who want to sell the fresh air!)
Hát igen, ez van ! A nem létező iparunk termékét, friss levegőt árulunk ! Ennek a bevételét az 1989 után a bezárt gyárakból elbovcsájtott és jelenleg is munkanélküliek megsegítésére kell(ene) költeni !
Nem segélyre gondolok ! Támogasra, amitől lenne esélyük egy közepes szintű életvitelre, gondolhatnak a gyerekeik, uhokájuk jövőjére is, nem csak arra, hogy ne haljanak éhen !
Én lennék az utolsó, aki ennek a szövegnek az értékrendjével szembemegy. Mégis, revideálását javaslom a szövegnek mert nagyon hiányoznak belőle konkrétumok. Mit fog tenni az LMP annak érdekében, hogy Mexikóban valódi egyezmény szülessen? Talán érdemes lenne kiemelni, hogy parlamenti pártként ezt sokkal könnyebb véghez vinni – csak azért, hogy kapcsoljanak az emberek, hogy miért is lesz jó nekik, ha az LMP-re szavaznak. Kiemelném a Természetvédelmi Egyesület felmérésének egy megállapítását, mely szerint az emberek 80%-a tud arról, hogy emelkedik az átlagos tengerszint, de 50%-nál kevesebben gondolják, hogy Magyarországot a klímaváltozás hátrányosan érinti majd.
Arra is rávilágítanék egy ilyen közleményben, hogy a többi párt milyen szinten tudja hitelesen képviselni a klímabarát politikát. Nem az van, hogy úgyis jön a Fidesz, és rend lesz itt meg minden? Elég, ha rájuk szavazok, és a klíma sem változik többé, nem? Még 24 nap van hátra, mint megtudtam az új honlapból, szeretném, ha meggyőzőbbek lennétek, ha mindenki megértené, hogy ez húsba vágó, és más nem foglalkozik vele a maga szintjén!
Szervezhetnétek egy kerekasztal-beszélgetést a témában, civilekkel, politikusokkal, ütközzenek a programok.
Az utolsó mondatot pedig valaki nézze át, és javítsa, mert nem tudom hogyan vallhat kudarcot a klímaváltozás nemzetközi rendszere (összeesküvés?!), de azt nem szeretném, ha az LMP kudarcot vallana!!!
Maga a kvótakereskedelem ebben a formában, úgy mond ténylegesen időt nyújt azoknak az országoknak ahol túl magas a káros anyag kibocsátás. De! Talán érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy a kvótaeladásokból befolyó összegeket, nem csak a környezetre káros anyagok kibocsátására, energia felhasználás csökkentésére fordítanánk, hanem mondjuk beindítani a magyarországon gyerekcipőben járó megújuló, alternatív energiahordozók gyártását szolgáló iparág fejlesztését. Miért is gondolom ezt? Az energia éhség folyamatosan növekszik és piciny országunknak muszály csökkenteni az energiafüggőségét a világpiactól. Erre a legalkalmasabb lehetőségek szélenergia, napenergia, víz, és geotermikus energia. Több szempontból is érdekes a felvetés. 1. Ha sikerül országosan lefedni a településeket az alternatív energiahordozókkal akkor nem fogunk függeni a külsős energia áraktól. 2. Új iparágat sikerül beindítani, ami csökkenti a munkanélküliséget, nem utolsó sorban sikerülne beindítani az amúgy is romokban heverő gazdaságunkat.
Lehet picit utópisztikus vagyok, de miért ne lehetne ezeket az összegeket ténylegesen zöldberuházásokra fordítani? A mostani átláthatatlan rendszerből ez nem valósul meg. Újra kell gondolni a kvótaeladásokból befolyó összegek elosztását! Üssünk több legyet egy csapásra. Indítsuk be a gazdasági növekedést úgy, hogy közben csökkenytjük a károsanyag kibocsátást! Nah mit szóltok hozzá?
Most akkor megint kinek van igaza?
Várom válaszotokat! Ugyanis ez olvasható a kvvm.hu-n:
“Hazánk szabályosan és jóhiszeműen járt el a kvótaeladáskor – a CER kvóták azonosító számát megküldjük a párizsi Bluenext tőzsdének
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium minden lehetséges óvintézkedést megtett, hogy az általa értékesített kiotói (CER) kvóták ne kerülhessenek vissza az európai piacra, ezt a KVVM szerződésben kötötte ki és vevőjétől is megkövetelte. A tárca kísérőlevéllel is ellátta a kvótákat, hogy a potenciális vevők tisztában legyenek azzal: ezek a kibocsátási egységek az európai unió országaiban már nem számolhatóak el a szennyezés ellentételezésére. Az ügylet jogszerűségéről a minisztérium előzetesen az Európai Bizottság klímaügyi főigazgatóságával is egyeztetett, akik nem emeltek jogi kifogást az ügylet ellen.
A zöldtárca a kvótaszerződést azzal a kitétellel kötötte meg, hogy benne a vevő tudomásul veszi, hogy a CER kvóták az Európai Unió Kibocsátás Kereskedelmi Rendszerében (EU ETS) nem értékesíthetők és nem használhatók fel, továbbá az is szerepelt a szerződésben, hogy az egyszer már elszámolt CER-ek ismételt elszámolása nem engedhető meg a közösségi forgalmi jegyzékek rendszerében. A KVVM meggyőződött arról is, hogy ezt a kitételt a tárca közvetlen vevője a következő vevővel kötött szerződésben is érvényesítette. Az tehát, hogy a kibocsátási egységek visszakerülhettek az európai kvótatőzsdére, egy későbbi viszonteladó tisztességtelen magatartása okozhatta. A kvóták tőzsdei megjelenése önmagában egyébként nem feltételez törvénytelenséget, azok elszámolása tilos a nemzeti forgalmi jegyzékekben. Annak érdekében, hogy ilyen céllal jóhiszemű vevők ne vásárolhassanak a nem elszámolható kvótákból, a CER kvóták azonosító számát a tárca elküldi a párizsi Bluenext tőzsdének, ezek egyébként a KVVM honlapján is megtekinthetők.
A tárca az ügylet megkötése előtt egyezetett az Európai Bizottság klímaügyi főigazgatóságával, akik azt erősítették meg, hogy a Kiotói Megállapodás szabályai szerint a CER-ek értékesítés lehetséges, az uniós szabályok csak a CER-ek EU ETS rendszerben történő ismételt felhasználását tiltják.
Az IETA elnöke a tárcának címzett levelében javaslatot tesz arra, hogy a már visszavonultatott CER-ek értékesítése során a szerződés mellett a tárca adjon ki egy „due diligence” igazolást, amely vevőről-vevőre továbbadandó. Ezzel a végső felhasználó számára is biztosan tudható, függetlenül a közvetítők számától, hogy a neki felkínált kiotói egység (CER, ERU) már egyszer visszavonultatásra került és az EU ETS-ben nem felhasználható. Ennek a kérésnek a tárca eleget tesz.
Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta az EU ETS-ben egyszer már elszámolt („visszavonultatott”) valamennyi CER-t jól beazonosítható, projektenkénti bontásban. Ennek segítségével valamennyi, az EU ETS hatálya alá tartozó vevő ellenőrizheti a számára megvételre felkínált kibocsátási egységek megfelelőségét.”
Szerintem nem szégyen, rámutattunk a kiskapura, és legalább most mit szedtük meg magunkat ebből, nem más ország. Ez a kvótás hülyeség semmit nem ér, az országoknak a saját országukban kellene a kisebb kibocsátásra költeni, mint inkább olcsóbban kvótát vesz. Ebben a kvótás dologban semmi környezetvédelmi dolog nincs, csak annyi hogy abból a pénzből ami nekünk is bejön legalább ha nem is mindet, de környezetvédelmi kiadásokra, faültetésre, stb. költenek kötelező módon.
De ha ekkora bevétele van ebből az országnak és ez évek óta befolyó pénz, akkor komoly munkájába tellhetett a kedves kormány(aink)nak, hogy semmi látszatja ne legyen a befolyó összegek felhasználásának.
Azonban bennem felmerült mégegy “kvótás” dolog. Ez pedig az energiakvóta.
Hihetetlen számomra, hogy milyen keveset osztanak ki és azt a keveset is szétmutyizzák maguk között azok akik közel vannak a “levesesfazékhoz”. AZt még elfogadom, hogy a előállítandó energia ne okozzon újabb környezetkárosítást és ezt fékezni kell.
DE AZ KINEK ÁLL ÉRDEKÉBEN, HOGY EBBE BELEKEVERIK A ZÖLDENERGIA ELŐÁLLÍTÁST IS!
Szerintem ez csak az energiaimportőrök érdekeit védi senki másét.
Hallottam sok félbehagyott zöldenergia termelő beruházásról amelyek azért állnak az országban, mert “elfogyott” az ország energiakvótája.
Szeretném ha valaki megnyugtatna mert néha mindenben összeesküvést látok.
Kicsit más téma, de valaki el tudná magyarázni nekem, hogy ez a választásos mizéria hogyan működik? Olvastam egy cikket ( http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100319-kepviselojeloltek-allitasa-orszaggyulesi-valasztasok.html ) az origon és az utolsó bekezdés annyira megzavart, hogy már végképp nem látom át a magyar választási rendszert.
Bemásolom a bekezdést:
“Mire jók a listák?
A pártok hétfőn délután négyig jelenthetik be területi listáikat is. Egy párt akkor jogosult területi listát állítani, ha egy megyében vagy a fővárosban az egyéni választókerületek negyedében, de legalább két körzetben egyéni jelöltet tudott állítani (Budapesten 8, Pest megyében 4, Borsodban 3, a többi megyében pedig csak 2 jelölt szükséges a listához). A választók az egyéni jelöltek mellett a területi listára is szavazhatnak.
A területi listákról összesen 152 mandátumot lehet megszerezni (Budapesten 28, Nógrádban csak 4 helyet osztanak ki). Ezeknek a listás szavazatoknak az összesítéséből derül ki az is, hogy egy párt megszerezte-e a választók öt százalékának támogatását, vagyis bekerülhet-e a parlamentbe. Ha egy pártnak nincs egy megyében országos listája, akkor az ott élők nem tudnak arra a pártra szavazni, az ötszázalékos eredményhez pedig a többi megyében kell több szavazatot szerezni.”
Most ez azt jelenti, hogy majdnem mindenhol (vagy mindenhol) lehet az országos listára szavazni, csak egyéni LMP-s jelölt nem lesz?
Légyszi valaki homályosítson engem föl ezügyben, mert nálam már végképp nagy a sötétség e téren.
hippy: tudtommal az országos lista az csak ilyen “virtuális” lista, ahhoz kell 7 területi lista, de neve ellenére nem azt jelenti hogy országosan mindenhol fent van a párt a szavazólapon…
körzetben összejött a kopogtató, ott lesz területi lista, vagyis a listás szavazólapon rajta lesz az LMP.
Ahol nem lesz egyéni jelölt, viszont a megyében legalább 2 vagy 3 (Pest esetében
…és úgy néz ki, hogy mind a 20 területi listánk meglesz, tehát minden választókörzetben lehet az LMP listájára szavazni, valamint kb. felükben az LMP egyéni jelöltjére is…
…de szerintem lesz ezzel a megosztott szavazással kapcsolatban majd tájékoztatás az LMP részéről…
Remélem segítettem.
Bignózi, az energiafüggőség megszüntetése gyakorlatilag lehetetlen, rövidtávon lehet esetleg csökkenteni, de hosszútávon maximum a szinten tartása és gyors növekedés megakadályozása lehet a cél. Ezzel nem azt mondom, hogy amit írtál az hülyeség, sőt az új iparág valóban jótékony hatású, sőt annak beindítása szükséges valóban szükséges a fenti célok eléréséhez.
tothbalazs! Köszönöm. Én is erre gondoltam, de nem voltam benne teljesen biztos (kiindulva abból, hogy 132 000 cetli kell…) De most már értem benne (nagyjából) a logikát.
Még egyszer köszi.
Amennyire én tudom, itt arról van szó, hogy az alacsony légszennyezést produkáló országok eladhatják a “tiszta levegőjüket” egy magasabban szennyező országnak. Mivel minden országra meg van határozva, hogy milyen mértékig szennyezheti a levegőt, azok az országok, akik úgymond alulteljesítenek (iparilag fejletlenebbek), eladhatják az így keletkezett különbözetet egy másik országnak.
Ja hogy a fórum fentről lefele halad…
Így elnézést a fölösleges duma miatt