Az LMP 12 pontja a korrupció ellen

2008. november 20. csütörtök

„Ma Magyarországon a tényleges korrupciós helyzetnél is nagyobb probléma a vélt korrupciós helyzetek tisztázatlansága. Ciklusról-ciklusra felmerülnek olyan, a politikai elitet komoly visszaélésekkel vádoló „ügyek” a nyilvánosságban, amelyek tisztázására még a következő ciklusban sem kerül sor. A tényleges elkövetők a hírek gyors avulásában, a felejtésben, a közvélemény megemelkedett ingerküszöbében bíznak. Ez a folyamat alapvetően ássa alá a demokratikus intézményekbe vetett bizalmat!

Elemi érdeke a Köztársaság valamennyi jogkövető polgárának, hogy a politikai elitről napvilágot látott „ügyek” így-vagy-úgy nyugvópontra kerüljenek: vagy az nyerjen bizonyosságot, hogy a híreszteléseknek semmi alapjuk, vagy a magyar politikai elit érintett tagjai  éppúgy viseljék a visszaélések törvényes következményeit, ahogyan ezt a nyugati demokráciákban láthattuk.”

„A legjelentősebb  korrupciós kihívás ma Magyarországon az állami-önkormányzati , valamint az üzleti szféra találkozásánál keletkezik. Az intézményesült korrupció nemzetközi becslések szerint 20-25 %-ban drágíthatja a közbeszerzéseket, ez azt jelenti, hogy például 2006-ban 1700 milliárd forintból 280 milliárd forint tűnhetett el*.
(Schiffer András)

*  Az adatot a Transparency International Magyarország országtanulmánya ismerteti.

[A teljes dokumentum innen letölthető; alább olvasható a rövidített változat, a véleményeket pedig a blogunkon várjuk!]

1. Közjogi beavatkozások

A politikai elitet érintő ügyekben az ellenőrző szerveket meg kell erősíteni, a nyomozati hatásköröket újra kell szabályozni. Növeljük az Állami Számvevőszék közjogi súlyát.

2. Párt- és kampányfinanszírozás rendezése

Szétválasztjuk a pártok működési és kampánykiadásait. Nyilvánossá tesszük a kampányok költségeit. Korlátozzuk a céges adományokat, adókedvezménnyel segítjük a magánadományozást. Felszámoljuk a kormányzati marketinget.

3. A klientúrarendszer visszaszorítása

A köztulajdonban álló, közvagyont kezelő cégek vezető testületei ma többnyire a pártok klientúráinak zsákmányai. Ezért megszüntetjük azok testületi vezetését és megerősítjük a független felügyelő bizottságok ellenőrző szerepét.

4. Átláthatóság

Átláthatóvá tesszük a képviselői juttatások rendszerét és fellépünk a jelenlegi elfogadhatatlan költségtérítési gyakorlattal szemben. Biztosítjuk az önkormányzati ülések teljes nyilvánosságát.
Az oknyomozó újságírás a korrupció-ellenes fellépés egyik legfontosabb eszköze, ezért csökkentjük a sajtó kártérítési felelősségét. Szigorítjuk a köztulajdonban álló vállalatok hirdetési politikáját. Bővítjük a közhatalmi szerveket terhelő közzétételi kötelezettségek körét. Orvosoljuk az elektronikus információszabadságról szóló törvény végrehajtásában tapasztalható mulasztásokat. Bővítjük az aktív információszabadságról szóló további jogszabályok hatókörét, és  határozottan szankcionáljuk azok megsértését. Biztosítjuk, hogy átlátható legyen a  közhatalmat gyakorlók és a köztulajdonban álló vállalatok döntéshozóinak üzleti kapcsolatrendszere. Ennek ki kell terjednie a közszolgálattal állandó jogviszonyban állókra is.

5. A korrupció-ellenes küzdelemre felkészült jogalkalmazók

A korrupcióellenes képzéseket a bírói karon túl kiterjesztjük a rendőri és ügyészi szervezetre, a közigazgatási karra.

6. A közbeszerzési szabályok javítása

Egyszerűsítjük a közbeszerzési törvényt, biztosítjuk a részt vevő vállalkozások tulajdonosi szerkezetének átláthatóságát. Az eljárásokról nyilvános adatbázist hozunk létre. Fontolóra vesszük a büntetési tételek növelését. Az uniós források felhasználásánál csökkentjük az egyedi döntéseken nyugvó, kiemelt projektek túlsúlyát.

7. Szakmai és közszolgálati etikai kódexek

Közszolgálati etikai kódexet dolgozunk ki, és javasoljuk a szakmai, üzleti etikai kódexek megalkotását.

8. Összeférhetetlenség

Felülvizsgáljuk az összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozat-tételi szabályrendszert. Kimondjuk a helyhatóság összeférhetetlenségét a helyi önkormányzati tulajdont érintő ügyekben. A közszférán belül egyértelműen elhatároljuk a politikai és a szakmai pozíciókat. Szigorítjuk a döntés-előkészítési folyamatokban résztvevő külsős személynek összeférhetetlensége. Ellenőrízzük a közszolgálatból kilépett személyek és korábbi munkáltatójuk közötti üzleti kapcsolatokat. Felülvizsgáljuk az önkormányzati alkalmazásban álló önkormányzati képviselők jogállása és a döntéshozatalban résztvevő személyek és a költségvetési szervekkel pénzügyi kapcsolatra lépő vállalkozások kapcsolatát.

9. Büntetőjogi változtatások és a bejelentő védelme

Törvényt alkotunk a közérdekű bejelentők védelméről! Biztosítjuk a tényfeltáró újságírás szabadságát! Büntetőjogi következményeket fűzünk ahhoz, ha egy hivatal nem teljesíti közzéttételi kötelezettségét!

10. Lobbitörvény helyett új jogalkotási törvényt!

Megszüntetjük a gazdasági érdekcsoportok lobbizási lehetőségét a hatósági eljárásokban.

11. Az egyszemélyi döntési helyzetek csökkentése a mindennapi korrupció visszaszorítására

Olyan felülvizsgálatot indítunk el a jogrendszerben, ami visszaszorítja az egyszemélyi döntések lehetőségét, csökkentve a korrupciós kínálatot. Például a parkolási, közlekedési szabályszegések bizonyítékaként elkészülő képfelvételek egyidejűleg  egy központi archívumban is kerüljenek rögzítésre.

12. A következménynélküliség felszámolása

Kivizsgáljuk és ismertetjük a közelmúlt  közbizalmat gyengítő ügyeinek valós hátterét. A kormány kötelességévé kívánjuk tenni, hogy ezt évente tegye meg. A felelősségre vonás jusson el a felsőbb körökig!

A javaslatcsomag teljes, részletes változata itt található.