Céltalan megszorítások helyett zöld költségvetési reformot!

[ 10 ] 2010. szeptember 6. hétfő

A miniszterelnök Kötcsén elmondott beszédében ezermilliárdos nagyságrendű költségvetési megszorításokat helyezett kilátásba. Ez beleillik a kormányváltás óta tartó gazdaságpolitikai sodródásba: először azt hallottuk, hogy lesz egykulcsos adó, a napokban viszont azt, hogy mégsem; beharangozták a zöld fejlesztési bankot, melyről kiderült, hogy mégsem jön létre, és most költségvetési élénkítés helyett költségvetési megszorításra készül a kormány.

A kiszámíthatatlanságot csak tetézi a kormány kalandorságot súroló tárgyalási stratégiája az ország számára pénzügyi mentőövet nyújtó nemzetközi szervezetekkel, illetve az, hogy az elmúlt félévben egy – legjobb esetben is csak vázlatos – új Széchenyi-terv kivételével semmit nem tudtunk meg a kormány hosszú távú gazdasági stratégiájáról. A kormány koncepciótlansága és kapkodása elriasztja a befektetőket és bizonytalanságot szül, aminek a levét a gyengülő forint miatt a devizahitelesek isszák meg.

A Lehet Más a Politika úgy véli, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben katasztrofális hatással járna egy rövid távú, jelentős mértékű megszorító csomag. Szakérői értékelések szerint a magyar gazdaság kiszáradóban van: a hitelezés visszaesett, a nem teljesítő hitelek aránya növekedett, és a beruházások is visszaestek.

Ebben a helyzetben a kormánynak nem a cél nélküli kiadáscsökkentésre, hanem a gazdaságfejlesztésre, munkahelyteremtésre, a pénzügyi piacokon pedig a bizalom helyreállítására kellene összpontosítania. Hatalmas hiba lenne egy ezermilliárd forintos nagyságrendű kiadáscsökkentési program meghirdetése az egyidejű zöld költségvetési reform bevezetése nélkül.

Ez a fajta, fenntarthatóságot szem előtt tartó gondolkodás nem nélkülözheti az ökoadók általános felülvizsgálatát, a zöld munkahelyek teremtéshez szükséges beruházási források átcsoportosítását. Jelentősen növelni kell a közösségi közlekedés fejlesztésére, az épületek energiatakarékos átalakítására és az alternatív energiaforrások bővítésére szánt összegeket.

Ezek a beruházások hosszú távon pozitív szaldóval járnak, költségvetési és fenntarthatóság szempontjából is felelős döntést jelentenek.

Rovat: : Hírek

Kommentek (10)

Trackback URL | Komment RSS csatorna

  1. Sumakker szerint:

    nyilván semmi válasz…

  2. Sumakker szerint:

    Sutus!

    Szorgalmasan nézegettem a rogrmaot…a kérdést akkor is feltettem, de homály…. szóval mi ez a mókusvakítás?

  3. Themisz szerint:

    Nem lehetne kicsit erélyesebben fellépni a sajtóban megjelenő csúsztatások/hazugságok ellen?? Ha Karácsony nem nyilatkozik a Népszabadságnak akkor délutánra nem magyarázkodó sajtótájékoztatót kéne összehívni, hanem indítani egy sajtópert!!!

  4. flimo szerint:

    Egyre szánalmasabb ez a párt. Ennyi erővel vásároljuk fel a Microsoft vagy az Apple részvényeit, hosszú távon az is hasznot hoz. Hja hogy azt a hosszú távot meg is kell érni csőd nélkül? Az mellékes..

  5. Sutus szerint:

    A programban anno volt erről szó, de most nincs kedvem kikeresni:D:P

  6. Sumakker szerint:

    Nagyon szimpatikus a felvetés, de szeretném, ha e helyütt valaki közgazdasági tartalommal töltené meg ezt a fogalmat “zöld költségvetési reformot.” Pontos definíciókat és összefüggéseket kérnék…

  7. [hülye_informatikus] szerint:

    “A kiszámíthatatlanságot csak tetézi a kormány kalandorságot súroló tárgyalási stratégiája az ország számára pénzügyi mentőövet nyújtó nemzetközi szervezetekkel”

    Korábban más volt a széljárása:

    “az MNB-nek és az IMF-nek is „elévülhetetlen érdemei” vannak abban, hogy 2010 júliusára az adósságtól fuldokló magyar gazdaság és költségvetés számára végzetesen leszűkült a mozgástér.

    ..

    Nem az IMF-fel való szembehelyezkedés a baj, hanem annak módja.”

    http://lehetmas.hu/hirek/2000/ujabb-forintvalsaggal-fenyeget-a-fidesz-dilettantizmusa/

  8. kisalex szerint:

    ez egy tipikus (nem lehet más jellegű) politikai nyilatkozat, közelező kör. smafu. inkább azt kellett volna közlésre kérni a kormánytól vagy a tárcájától(!?), hogy az új széchenyi tervben második helyen kiemelt zöld programozásra milyen pályázati és más pénzek vannak még idén, mennyi lehet jövőre, továbbá a szept 15-i határidőre milyen elképzelésekkel pályázgatnak és kik, mikor lesz ez nyilvános és egyáltalán: az ilyen kkv-fejlesztési elképzeléseket miért is ne tudná szívesen fogadni az LMP is, ahol mellékesen a zöld gazdaság fejlesztésének legjobb és legrészletesebb elképzelései vannak és a tervezés szakmai támogató hátteréhez a legtöbb szakember.

  9. belabacsi szerint:

    zöldségvetési reformot!!!