Ének az atomesőben – EGP-LMP akció egy atommentes Európáért
Az Európai Zöld Párt (EGP) és a Lehet Más a Politika mai látványos akciójával arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa fejlődését nem szabad a kockázatos nukleáris energiára alapozni.
A fukusimai katasztrófa ismét rámutatott: az atomenergia túl kockázatos ahhoz, hogy az emberiség számára megbízható energiaforrásként működjön; nem véletlen, hogy a társadalom világszerte tiltakozik használata ellen. Az Európai Zöldek régóta követelik a veszélyes energiatermelési módszer leállítását, az LMP pedig 2009-ben fogadta el az Európai Zöldek Chartáját, amelyben vállalta, hogy kiáll az atomenergia nélküli Európáért.
Magyarország eközben mintha tudomást sem venne arról, hogy Japánban éppen felmérhetetlen következményekkel járó ökológiai és humán katasztrófa történik, és változatlanul azt hangoztatja, hogy a fukusimai események nem hátráltatják a paksi bővítés folyamatát. Egyértelművé kívánjuk tenni: Magyarországnak nem szükséges a nukleáris kapacitásokat fejlesztenie; ez az országnak nem érdeke és nem is tudná megfizetni. Sokkal jobban tennénk, ha a tiszta energiatermelési módszerekre koncentrálnánk. A rapszodikus, koncepciótlan energiastratégia és az elégtelen szabályozási környezet jelentősen hátráltatja, hogy a megújuló energiaforrások nagyobb szerepet kapjanak a hazai energiatermelésben. Egyértelmű politikai szándékra és a fenntartható, tiszta termelésben rejlő – energiapolitikai, gazdaságfejlesztési, foglalkoztatási – lehetőségek felismerésére van szükség ahhoz, hogy leválthassuk a mostani központosított, rugalmatlan, drága és importfüggő energiarendszert. Hazánk és gyermekeink jövője miatt a decentralizált és megújuló alternatív energiaforrások kifejlesztésének kell előnyt élveznie.
A fukusimai tragédia után megjelent az igény az atomlétesítmények élettartam-hosszabbításának felfüggesztésére és használatuk átértékelésére. Az Európai Zöld Párt és az LMP a mai akcióval szolidaritását fejezi ki az áldozatok hozzátartozóival és kiáll a fenntartható, a természet és a lakosság valós érdekeit figyelembe vevő energiahasználatért.
Budapest, 2011. április 2.
Szél Bernadett,
az LMP Országos Választmányának szóvivője













[hülye_informatikus]
“Norvég vízi erőművekkel 60 atomerőművet ki lehetne váltani.”
Így nem frankó: “lehetne”, legfeljebb úgy, hogy “lehetne, ha”
- ha azok az erőművek léteznének (mert erőművet akkor épít az ember, ha az ott termelt energiát fel is használja, vagyis nincs túl sok fölös kapacitás, hacsak Norvégia felhasználása nem esett ilyen mértékben végérvényesen vissza)
- ha azokat az erőműveket fel lehet építeni, (és a zöldek nem akadályozzák meg)
- ha a megtermelt energiát el tudnánk szállítani. Ám a gerinchálózatok kapacitásai olyan szűkösek, hogy a jelenlegi földrajzi eloszlás mellett is a villamosenergia-rendszer stabilitása határán billeg. Itt pedig a földrajzi eloszlást egy az északi végen betáplált jelentős energiamennyiséggel látványosan felborítanánk.
- a szükséges vezetékek ára horribilis, és akkor még a vezetékek miatti tiltakozásokat nem is említettük.
“mégis mivel gondoljátok helyettesíteni az atomenergiát rövid időn belül és ez mennyi környezetszennyezéssel fog járni..”
Norvég vízi erőművekkel 60 atomerőművet ki lehetne váltani.
[...] Egyik oldalról mindig is szimpatizáltam a zöld gondolkodásmóddal, másrészről viszont nagyon távol áll tőlem a faölelgetős aktivizmus. Vagy például az irracionális atomenergia-ellenesség EGP-LMP módra. [...]
Csak így tovább okosok.. Még pár ilyen kijelentés és el lehet engem is felejteni. Mondjuk így belegondolva egy rakás más témában is simán hülyék vagytok, úgyhogy mondjuk inkább úgy, hogy egy szavazót (plusz akire ráhatok..) már biztos buktatok.
De maradva ennél a témánál, majd magyarázzátok el, hogy mégis mivel gondoljátok helyettesíteni az atomenergiát rövid időn belül és ez mennyi környezetszennyezéssel fog járni..
Kedves LMP! Ez most komoly? Mindenhol vannak hülyék, akik nem képesek felfogni, hogy mit jelent az arányszám: a tavalyi legerősebb hazai földrengésénél 100 000 -szer (százezerszer) volt erősebb, ami most Japánban történt. A történelem során Európában valaha bekövetkezettnél meg 1 000-szer (ezerszer). Húszméteres (egyidejű) cunamiról meg már ne is beszéljünk -, hogy az mikor is volt errefelé… Csernobil meg a kiváltó kommunista diktatúra, az igen, az volt!
Az ellen lehet tüntetni, de a japán példa ürügyén?!
EZÉRT ne legyen atomerőmű Európában, akkor, amikor lassan emberek halnak éhen és fagynak meg télen, mert nem tudják fizetni az energiaszámláikat?
Normálisnak tetszenek lenni?
Na, latjatok, EZERT nem leszek sohasem LMP-szavazo.
politikailag nagyon okos lépés volt ez srácok, az atomenergiát támogató 70-80 % jó ha havonta hall rólatok 1 hírt, ezzel beloptátok magatokat a szívükbe
cserébe nyertetek néhány száz új szavazót
és még csak igazatok sincs
“Más kérdés, hogy egyelőre nincs megoldva a termelés ingadozásának kiegyenlítése”
hát ja, bárhogy könyörög a grínpísz a szélnek, csak nem akar állandóan fújni. Felháborító. Nem baj, az elkövetkező évtizedben ezt is megoldják. Szerintem az ilyen Mesterházy Attilát idéző performanszok, meg néhány sínhez láncolás segíteni fog ebben.
Addig is rettegünk, nehogy egy dunai megacunami tönkretegye Paksot.