IMF-együttműködés –Megbukott a kormány gazdaságpolitikája

[ 3 ] 2011. november 18. péntek

Az LMP szerint, amikor Fidesz gazdasági szabadságharcot hirdetett, valójában kalandorpolitikát folytatott, de ez a gazdaságpolitika megbukott – jelentette ki pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.

A politikus, aki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter távozását sürgette, egyúttal azt is kérte, hogy a kormány hirdessen egy olyan új gazdaságpolitikai programot, amelyik segít visszaszerezni Magyarország hitelét. Ennek érdekében pártja nevében azt kezdeményezte, hogy a kabinet hívjon össze egy érdekegyeztető fórumot, amelyben a kormányzati oldal mellett a munkaadók, a munkavállalók és az öt parlamenti frakció is képviselteti magát.

A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken tájékoztatott arról, hogy a kormány megkezdte a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval. 

A frakcióvezető kijelentette, hogy a kormány a teljes politikai tőkéjét elherdálta, miután Orbán Viktor tavaly nyáron verbális háborút hirdetett a Nemzetközi Valutaalap ellen, de csütörtökön kiderült, hogy a kabinet „kénytelen visszakullogni az IMF-hez”.

Ha a miniszterelnök nem képes rövid időn belül összerakni egy olyan kríziskezelő programot, amelyik a munkaadók, a munkavállalók és az ellenzéki pártok minimális egyetértésével is találkozik, akkor „természetesen felvetődik az, hogy új kormányprogram és ebben az esetben új miniszterelnök is szükséges” – mondta egy kérdésre válaszolva.

Hozzátette, hogy az ország érdekét viszont az szolgálja, hogy ha a kormányfő azzal áll elő, „hogy az a politika, amivel ő kísérletezett megbukott”, de van ajánlata a helyzet rendezésére, amelynek megvalósításához partnerként számít a munkaadókra, munkavállalókra és az ellenzéki pártokra.

Schiffer András hangot adott annak a véleményének is, hogy semmilyen feltételezés és semmilyen várakozás nem valósult meg abból, amire a kormány eddigi politikáját építette.

Emlékeztetett arra, hogy Matolcsy György az egykulcsos adórendszert a 2011-re várt három százalékos növekedéssel indokolta. Szavai szerint ez már biztosan nem fog teljesülni, ahogy a nemzetgazdasági miniszter jövő évi 3,5 százalékos jóslatából „örüljünk ha nem lesz recesszió”.

Kijelentette azt is, hogy habár a kormányfő háborút hirdetett az államadósság ellen, de az mégsem csökken, hanem nő. Hozzátette, hogy eközben a kormány – az általa „kizsákmányolás törvénykönyvének” nevezett – munka törvénykönyvével és a szakképzési törvénnyel elkezdte a „kaszárnyakapitalizmust berendezni Magyarországon”.

Hangsúlyozta, hogy a közszférában jelenleg is folynak a leépítések és a közszolgáltatások területén is további forráskivonások várhatóak.

A frakcióvezető összegzése szerint a helyzet most rosszabb, mint amikor a kormányfő meghirdette a gazdasági szabadságharcot. Hozzátette, hogy az elmúlt másfél évben aláásták az emberek biztonságérzetét, miközben megkezdték az alkotmányos intézményrendszer leépítését.

 

LMP/MTI

Budapest, 2011. november 18.

 

Kommentek (3)

Trackback URL | Komment RSS csatorna

  1. donoris szerint:

    Orbán -IMF verő – Vijtor :)

  2. Zsuzsanéne szerint:

    érzéseimet leginkább ez a blog fejezi ki: http://www.pupublogja.hu/2011/11/botrany.html?spref=fb

  3. donoris szerint:

    Nincs véletlenül erre olyan dakota közmondás, hogy ilyen helyzetben
    ( amikor másfél év hülyék bátorságával vállalt szar gazdaságpolitika, az emberek nyugdíjának ellopása, a szar politikából adódóan a szükségesnél nagyobb lakossági terhek, mindez folyamatos hazudozással megspékelve)
    a miniszterelnök mondjon le és takarodjon – amíg megteheti?