Rosszul megírt egyházügyi törvény, föld nélkül maradó egyházak
Az új egyháztörvény szerint jövőre azok az egyházak, amelyek nem kaptak egyházi minősítést, elveszíthetik termőföldjeiket. Ez a jogalkotói hiba érinti például a Krisna-völgyet is, ahol 300 szerzetes és család részvételével példaértékű önellátást és fenntartható mezőgazdasági termelést valósítottak meg. Mindez megszűnhet január elsejétől, a családok elveszíthetik munkájukat és lakóhelyüket. Az LMP éppen ezért egy módosító javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy a rosszul megírt egyházügyi törvény káros mellékhatásait orvosolja.
A vallásügyi törvény nem gondoskodott megfelelően az egyházból vallási tevékenységet végző egyesületté átminősített szervezetek földtulajdonlásáról. A hatályos termőföld-törvény ugyanis csak egyházi jogi személyek számára teszi lehetővé a termőföld tulajdonlását, egyesületek számára nem. Alkotmányellenes mulasztás következne be azzal, hogy 2012. január 1-jén – minden átmeneti rendelkezés nélkül – olyan korábbi egyházak tulajdonolnának termőföldet, akik erre már nem jogosultak. Ugyanakkor nem tisztázott az sem, hogy a már megszerzett tulajdon jogszerűen megtartható-e, vagy, ha nem, mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kell megválni tőle.
Az új egyházügyi törvénynek már korábban is volt egy súlyos mellékhatása: jól működő, az államnak is fontos, karitatív tevékenységet végző közösségeket hozott nehéz helyzetbe az egyházi minősítés megvonásával. Így járt például a keresztény Golgota közösség, így jártak a buddhisták és így járhatnak most a Somogy megyei Krisna-völgy lakói is. A 270 hektáros területen több mint 300 szerzetes és kisgyermekes család valósította meg a közösségi alapú fenntartható mezőgazdaság egyik legjobb hazai példáját. Az általuk alkalmazott módszerek számos hazai és nemzetközi kutatásnak is tárgyát képezik, így elősegítve az önellátást, a fenntarthatóságot megvalósító gyakorlatok tudományos dokumentálását és terjesztését. Emellett a régió jelentős turisztikai célpontjaként is működnek, ezért a helyi gazdaságra nézve is rendkívül káros lenne, ha az ország egyik legjobban működő ökogazdasága január elsejétől egyszerűen bezárna.
Teljesen indokolatlan, hogy a fontos közhasznú tevékenységet végző egyesületek, különösen a turisztikai vonzerővel is bíró, a Magyar Élőfalu Hálózat tagjaként is bizonyító Krisna-völgy lakóinak mindennapjaiba a törvényalkotó ilyen erőteljesen beavatkozzon és megfossza őket megművelt földjüktől. Az LMP módosító javaslatának célja, hogy a rosszul megírt egyházügyi törvény által okozott joghézagot orvosolja, és az eddig jogszerűen tulajdonolt termőföldön ezután is gazdálkodhassanak a korábbi egyházakból átminősített egyesületek.
Budapest, 2011. december 5.
LMP Sajtó












Én csak saját kútfejemből,a hírekből és az ezekre adott reagálásokból szoktam okosodni.:)
Tehát csak egy kérdés!
Ha elveszítik egyes egyházak a földjeiket,akkor szerintem mérjük fel hogy az egyházak ténylegesen mire használják termőföldjeiket,tekintve bizonyos megkötéseket az egyházakkal kapcsolatban!Ugyanis ezek fényében derülhetnek ki érdekes dolgok!
Nem hiszem hogy földbirtokos egyházakra van szükségünk,hanem olyanokra,mik az egyházi feladatköröket látja el a hívői részére!
Ezt pedig tekintve,a krisna völgy pl. szociális ellátást adott adott közösség részére saját területével,s sejtésem szerint nem ellenszolgáltatás fejében,vagy ha mégis,az nem anyagiasítható.Elvégre az elvárásnak megfelelés szociális szempontból, nem minősül ellenszolgáltatásnak.
A minap olvastam valahol, hogy aki csak a pártsajtóból informálódik, az buta marad.
Én ebben a témában innen okosodtam:
http://hvg.hu/itthon/20111205_krisna_volgy_tuntetes
Egyébként miért nem egyház a Krisna tudatúak közössége?