Jávor Benedek az emberek közé szeretné vinni a politikát

[ 14 ] 2012. január 30. hétfő

Jávor Benedek a Parlamentből az utcára, az emberek közé szeretné kivinni a politikát – ezt az LMP vasárnap megválasztott új frakcióvezetője mondta el a párt kongresszusa közben tartott sajtótájékoztatóján.

A politikus azt mondta: nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni a parlamenten kívüli eszközökre, mert úgy látják, hogy a kormány „gyakorlatilag formálissá tette” az Országházban végzett munkát.

Az úgynevezett Új ellenállás keretében az LMP közvetlen kapcsolatot akar létrehozni a választókkal, és olyan tömegtámogatást szeretne teremteni, amely képessé teszi a pártot, illetve az ellenzéket arra, hogy 2014-ben leváltsák az Orbán-kormányt. Hangsúlyozta: mobilizálni kell azt a több mint négymillió szavazót, akik jelenleg egyik parlamenti pártot sem támogatják, ezért az LMP nekik akar alternatívát felkínálni.

A politikus egyúttal megköszönte elődje, Schiffer András munkáját, amelynek eredményeképpen az LMP „egy szakmailag hiteles, ütőképes és politikailag hatékony párttá tudta formálni magát”. Hangsúlyozta, hogy alapvetően a Schiffer András által megkezdett munkát szeretné folytatni, és az LMP továbbra is számít majd a volt frakcióvezető tapasztalataira.

Azt viszont különbségként említette, hogy miután más habitusúak, ezért ő jobban szeretne támaszkodni a frakcióelnökségre és a párt más képviselőire.

A sajtótájékoztatón részt vett a szombaton képviselővé választott Szél Bernadett is, aki a hétvégén meghozott döntéseket sorolva elmondta, hogy pártjuk nem vesz részt az Ellenzéki Kerekasztal munkájában.

Kitért arra is, hogy idei költségvetésük fókuszába a regionális hálózatok építését helyezik.

A szervezetfejlesztés kérdéskörére áttérve hangsúlyozta, hogy alapvetően meghagyják a jelenlegi struktúrát, de növelik a nők részvételét, és „áramvonalasabbá teszik” a párt működését. Áttekintették a társelnöki rendszerre vonatkozó javaslatot is, de végül nem az kapott többséget – tette hozzá egy kérdésre válaszolva.

Jávor Benedek egy kérdésre válaszolva közölte, hogy többlépcsős eljárás végén választották frakcióvezetővé, és a végső szavazásnál a képviselőcsoport egyhangúlag támogatta a személyét. Hozzátette: az addig vezető folyamat során pedig körülbelül kétharmados támogatottságot kapott mind a kongresszustól, mind a frakciótól.

A Haza és Haladás Alapítvány nem állampolgári mozgalom, ezért a velük való együttműködés nem is szerepelt a kongresszus napirendjén – felelt egy kérdésre. Hozzátette, hogy az LMP azokkal a civil mozgalmakkal akar elsősorban együttműködni, amelyek a társadalom jelentős tömegeit tudják megmozgatni. Végül egy kérdésre válaszolva azt is hangsúlyozta, hogy az LMP-t terhelő konfliktusokat az utóbbi hetekben tisztázták.

Budapest, 2012. január 29.

LMP/MTI

Kommentek (14)

Trackback URL | Komment RSS csatorna

  1. Főn-x szerint:

    Kedves zsuzsa2!:)

    A fogadásukkal szerintem semmi gond nincsen,még spontán is összejön fogadásukra akkora tömeg,ami már több mint 100 ember.:)
    Viszont a fogadandók mennyisége a kérdés!
    1 embert,10 embert,százat vagy többet kell fogadni?Ez lényegesen fogja ugyanis a fogadók mennyiségét is befolyásolni meglátásom szerint….

  2. Főn-x szerint:

    Kedves nép!

    Érveid érdekesek,s valahol elfogadhatóak is,ám jelenleg pont nem a fej a lényeg,hanem ami alatta van….Ezek a “multi mutyik” rendelkeznek egy szavazótáborral,s ez igaz jobb ill. bal oldalon is.Ezek aktívak,s bevallom nagyon azt hiszem-látom,hogy az ő hitük gyenge,így ha jobb alternatívát látnak,akkor lelkiismeret nélkül ők is azt fogják választani,de okulva az elmúlt 20 évből,nem akkor,ha ez a “jobb alternatíva” csak szó.:(

  3. nép szerint:

    cicus: Próbálom más oldalról megközelíteni az összefogás problémáját. Ma ebben az országban nem találni a 3154 településen 500 olyan MSZP-DK önkormányzati képviselőt, parlamenti képviselőt, akinek a nevéhez nem fűződik ilyen-olyan visszaélés, vagy erősen megkérdőjelezhető döntés. ( a Fidesznél még rosszabb az arány) Ráadásul település szinten szépen össze tud dolgozni a jobb és bal oldal, aminek a célja hogy minél több pénzt tudjanak kivenni a kasszából. Az Mszp-sek törvényeket átléptek, a felelősséget elévülések, meg persze az – odaszóltunk, hogy ne legyen ügy- miatt kerülhették el. A Fidesznél meg a papír mindent elbír, sok esetben utólag, ha kell ilyen olyan miniszteri és egyéb engedélyekkel. A lényeg az, hogy települési szinten döbbenetes hogy mennyire törvénytelenül mennek a napi dolgok, és a két oldal gazdasági oldala teljesen össze van fonódva.
    - Láttunk már csoda dolgokat, hogy MSZP-s képviselő nő csendbe van és a Fidesz által nyilvánvalóan lemutyizott pályázati nyertest támogatta, azért mert a menye, a helyi óvodába diploma és szakirányú végzettség nélkül tölt be bizalmi állást, és ez az ügy lebegtetve lett hogy napirendre kerül. De még egy eset: A pénzügyi bizottság Fideszes elnöke IS csak addig feszegette a helyi óvodavezető(MSZP-s) sorozatos számviteli törvénysértéseit amíg a munkanélküli feleségét, fel nem vették dolgozni az oviba, ráadásul úgy hogy 2-3 kategóriával magasabba sorolták, így a bére is jóval magasabb lett, mint ami hivatalosan járna. De ugyan ez az ember szemet hunyt az óvoda konyhájának beszállítási visszaélésekre, mert a Független MSZP-s polgármester érdekeltségi köre van mögötte. Viszont az is igaz hogy senki se feszegette hogy egy 30 milliós pályázat nyertese az a cég lett, ahol a pénzügyi bizottsági elnök fő állásban munkavállaló. Ráadásul úgy hogy zárt meghívásos pályázatot írtak ki, azon már meg sem lepődtem hogy a meghívott cégek tulajdonosa ugyan az a személy.

    Cicus: Szerinted itt egy helyi leendő LMP-s önkormányzati képviselőnek kivel kéne összefogni?
    Ha lenne ilyen összefogás, egy-két ilyen feldobott ügy után már felsőbb szinteken komoly feszültségek lennének. Nem lehet elvárni egyetlen egy LMP-s képviselőtől sem, aki önzetlenül és becsületesen végzi a munkáját, hogy szemet hunyjon. Pontosan ezért tartom jó döntésnek hogy nincs összefogás az MSZP-DK-val.

  4. cicus szerint:

    Én véleményem szerint össze kellene azért fogni más pártokkal is. mint ahogy Garas Dezső Énekelte. EGYEDÜL NEM MEGY!!!!! Nekem ez a véleményem Kezdő párt és ide sok év kell. De hajrá

  5. Főn-x szerint:

    Én szemezgetnék,úm. kiragadok szövegrészleteket összefüggéseiből….

    “A tanulság később is megjelent: ha erőteljes a kormányváltó hangulat, a „középen álló”, „egyforma távolságot tartó” – vagy annak látszó – erők általában nem sikeresek, a szavazó ilyenkor az antitézist keresi.”

    “Ha megnézzük a közvélemény-kutatási adatokat, a fő motívum ma nem a kormányból való kiábrándulás: az embereknek leginkább senki sem kell.”

    “Legnépszerűbbnek jelenleg a teljes politikai elittel szembeni erős mondatok számítanak, a választók többsége valami újra, másra, jobbra vár. Nem a Fidesz antitézisét keresi, mert ha erre vágyna, már elindult volna valamelyik ellenzéki párt (leginkább a „megszokott” váltópárt, az MSZP) felé.”

    “Ebben a helyzetben egyáltalán nem látszik őrültségnek, ha egy kormányzati szerepet még nem próbált párt nem a régiek segédcsapataként képzeli el a jövőjét, hanem új politikai erőtérről álmodozik.”

    “Az LMP helyzete bonyolultabb: a Fidesztől balra álló ellenzéki erőként meg kell küzdeniük azzal, hogy gyakran egy platformon találják magukat az MSZP-vel és a DK-val, továbbá azzal a kétségtelenül igaz állítással, hogy az új választási rendszer logikája értelmében önálló indulásuk csökkentené a Fidesz legyőzésének esélyét. Ez magyarázza azt az elképesztő nyomást, ahogy a baloldali tábor megpróbálja rákényszeríteni az együttműködésre az LMP-t, majd annak minden, a kívánatostól eltérő reakciója után gyorsan le is szedi a keresztvizet a pártról.”

    “Ha azonban igaz az, hogy a legtöbb potenciálisan megszerezhető szavazó a Fidesztől már elfordulva, de az MSZP-DK számára elérhetetlenül szemléli a magyar politikát, akkor ebben a helyzetben óriási stratégiai hiba volna, ha az LMP első számú célja a szocialistákkal való összefogás lenne.Egy ilyen döntéssel a párt ma csak azt érné el, hogy magára zárjon egy olyan ajtót, amely mögött ugyan meglehetősen sok baloldali és baloldali-liberális szavazó található, de ahol számára a mainál sokkal több babér nem terem, s ahová a bizonytalanok közül egyelőre csak nagyon kevesen merészkedtek. Az LMP itt megküzdhetne ugyan az MSZP-vel és a DK-val a már meglévő szavazókért, de újakra alig lenne esélye.”

    “Nekem azonban úgy tűnik, hogy a csalódott emberek többsége ma leginkább két dolgot keres a politikai piacon: valami mást, újat és valami nyugalmasabbat, élhetőbbet, kiszámíthatóbbat. A bizonytalanok – akiknek egyelőre akkor sem kell az MSZP, ha már nem elégedettek a Fidesszel – megnyerésére csak olyan potens párt lehet esélyes, amely hihetően új és más, s amely nem elégszik meg az elmúlt idők unalomig ismert „szorozd meg mínusz eggyel!” ellenzéki stratégiájával. Aki ezt teljesíteni tudja, akár egyedül, akár alkalmas szövetségeseket keresve, sokat, nagyon sokat nyerhet.”

  6. [...] parlamenti pártot sem támogatják, ezért az LMP nekik akar alternatívát felkínálni–jelezte Jávor Benedek, az LMP hétvégi kongresszusa után. Csakhogy ma már ezen a területen is van [...]

  7. nép szerint:

    Jó döntés volt az LMP-től,sőt a lehető legjobb. Az elmúlt időkre nemet kell mondani. Az elmúlt 20 év kormányainak eredménye egy végtelenül elgyötört nép, egy rendkívül korrupt politikai elit, és egy gazdaságilag kifosztott, romba döntött ország, – és itt nem a nyugati kifosztást értem-. Melyik párttal kéne összefogni?
    Gyurcsánnyal? Aki csak azért nem lett adócsalásért felelősségre vonva mert elévült?(ha ilyen a párt arca milyen a többi? Netán az MSZP-ben maradt Hagyó és Hunvald barátaival? Ugye nem gondoljátok komolyan hogy senki nem tudott a folyó ügyeikről? Valószínű hogy ez a két ember bűne csak a jéghegy csúcsa. Nem is megyek mélyebben a privatizációs ügyekbe, vagy pl a cukor kvóta vissza adásába. Ilyen ál-baloldallal nem szabad összefogni, még akkor sem ha ez a HIT gyülekezetének, és Olgának ez nem tetszik. Tudomásul kell venni hogy a Klub rádió ugyan az egyetlen ellenzéki rádió, de az igazi bal-oldaltól fényévekre van. Nem véletlen hogy a volt kormánypárt nem tud magához térni. A többség érzi hogy valami más kell….

  8. Zsuzsanéne szerint:

    Bátor lépés volt, és szerintem nagyon jó döntés, hogy az LMP megmarad függetlennek. Az MSZP és az Atv ezért esik neki olyan kegyetlenül, mert az LMP legalizálta volna őket. Ajánlom a figyelmetekbe Török Gábor írását: http://torokgaborelemez.blog.hu/2012/01/31/433_keresztviz_es_csalan?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_01_31&utm_campaign=index Azért most jön a java: társadalmi, és főleg gazdasági programot kell adni a pártnak. Ehhez megfelelő arcokat kell keresni.

  9. Macskafogó szerint:

    Brumi: miért is? Ez egy elég korrekt elemzés arról, hogy miért nem csinálta ki magát:

    http://torokgaborelemez.blog.hu/2012/01/31/433_keresztviz_es_csalan

  10. Főn-x szerint:

    Kedves mehet!
    Ha nem nőnek elég gyorsan,javallhatom hogy locsold őket!:(

  11. mehet szerint:

    Hello! Hurra hurra eljen, bolcs dontes volt az el nem kotelezodes.
    Szerintem akkor rontanatok nagyot ha nyitnatok az MSZP -Dk fele.

    Nem fogom linkelni a kozvelemenykutatast,ti is biztos olvastatok, amely azt mutatta, hogy a tamogatoitok java resze hatarozottan elutasito az MSZP-vel szemben. (A DK szerintem meg annyira nem ult bele az emberek fejebe.)

    Szerintem az LMP celkituzesei teljesen tisztak,es elore mutatoak- aki nem erti az okopartok lenyeget, tekintsen egy kisse nyugatabbra es eszakabbra. Azokbol az elvekbol es ertekekbol amit egy okopart kepvisel, semmikeppen sem szabad lejjebb adni egy ketes erteku es eredmenyu koalicio kedveert.

    Az utcai politizalas nem kocsmapolitika,hathatos strategiai fogas lehet megfelelo stilusban es megfelelo karizmaval. Sok orszagban mukodik.

    Csak igy tovabb, rinyalokra nem hallgatni , elveket nem feladni, es akkor szep lassan megnotok. Van erre szamos pelda a nagyvilagban, ugye.

  12. Brumi szerint:

    Kár, hogy az LMP így kicsinálta magát!

  13. Főn-x szerint:

    Bár nem tisztem a magas feleknek tanácsokat adni,s meglátásom szerint erre nincs is szükségük,de azért leírnám!

    ad1.Kimenni az utcára politizálni. Önmagában a kocsmapolitizálással ér fel egész!Elmondom hogy mi kéne,s senki nincs aki bent elmondaná ezt??

    ad2.Rébuszokban beszélnek,a szavakat fogóval kell kihúzni belőlük,lényegi kérdésekben vannak olyan állásponton,mely nem szimpatizál sok bizonytalan ember elképzelésével,de ők megcélozták a bizonytalanokat?Mivel??Puskával,nyíllal,medicinlabdával?Mivel??