Az Orbán-kormány most a csángókat osztotta meg

[ 1 ] 2012. február 6. hétfő

A Lehet Más a Politika sajnálattal értesült arról, hogy a csángó magyar gyermekek számára magyar oktatási programot létrehozó és működtető Moldvai Csángómagyarok Szövetségének vezetősége lemondott, mert nem kapták meg a működésükhöz elengedhetetlen éves támogatást a magyar kormánytól. A civil szervezet mintegy 140 millió forintos éves költségvetéssel működött, az ennek felét kitevő állami támogatást azonban idén nem utalta át a kormány. Az LMP felszólítja a kabinetet, hogy minél hamarabb orvosolja a problémát, valamint kiszámítható és betartható feltételekkel biztosítsa a csángóság oktatására szánt támogatásait.

A Moldvai Csángó Oktatási Programot a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége alapította, bővítette és működtette hatvanegy alkalmazottal az elmúlt tizenegy évben úgy, hogy a nulláról huszonöt falura emelkedett a bevont települések száma és a nulláról kétezer-kétszázra az oktatott diákok száma. Közben a szervezet működtette a magyarul továbbtanuló diákokat befogadó Csíkszeredai Csángó Bentlakást, illetve sikerült hét településen saját Magyar Házat építenie.

Az Orbán-kormány következő nemzetpolitikai áldozata a csángó magyarság lett. Pedig Répás Zsuzsanna helyettes-államtitkár még 2010 júniusában azt nyilatkozta, hogy „a moldvai csángók támogatásában szorosan együtt szeretnének működni a Moldvai Csángómagyarok Szövetségével, amely kiemelkedő eredményeket ért el a magyar nyelvtanítás megszervezése területén.”

Most azonban pontosan ugyanaz történt, mint a határon túli magyarság más közösségeiben: a kormány ismét Budapestről osztja az észt és a fővárosból mondja meg, hogy ki a jó magyar és mire van szüksége a határon túl élőknek. A máshol már jól bevált gazdasági visszaélésekre és homályos vizsgálatokra hivatkozva „jó” magyarokra és „rossz” magyarokra osztja az ott élőket, és csakis a hozzá hű szervezeteket hajlandó támogatni. A kabinetnek a folytatáshoz a látszatintézkedések ellenére nincs stratégiája, aki pedig nem igazodik hozzájuk, azt egy laza mozdulattal megpróbálják lesöpörni.

Az LMP felhívja a „nemzeti ügyek kormányát”, hogy rendezze a civil szervezettel és a hozzájuk kapcsolódó tanárokkal való viszonyát, valamint kiszámítható és betartható feltételekkel biztosítsa a csángóság oktatására szánt támogatásokat. Reméljük, a nemzeti együttműködés rendszerében a csángó magyaroknak is helyük van, a szövetségnek pedig elismerés jár pótolhatatlan munkájukért.

 

Budapest, 2012. február 6.

 

Dorosz Dávid

országgyűlési képviselő,

a Nemzeti összetartozás bizottságának tagja

Kommentek (1)

Trackback URL | Komment RSS csatorna

  1. [...] osztja az ott élőket, és csakis a hozzá hű szervezeteket hajlandó támogatni”–jegyezte a Lehet Más a Politika nevű balközép ökopárt a Fidesz diaszpóra-politikájáról,a [...]