Ungár Péter

Elnökségi tag, II. kerületi önkormányzati képviselő

1991-ben születtem Budapesten. A Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségiztem, majd az Edinburgh-i Egyetemen tanultam, ezt követően a Közép-Európai Egyetemen végeztem földrajz, illetve környezettudomány és környezetpolitika szakon. Jelenleg az ELTE földrajztudományi doktori iskola doktorandusza vagyok.

Anyagi hátteremre nem lehetőségként, hanem felelőségként tekintek: tehetős emberként kötelességemnek érzem azért dolgozni, hogy Magyarország egy jobb, élhetőbb, európaibb ország legyen. Le kell számolnunk az elmúlt harminc év kudarcos politikájával, meg kell védenünk az ország függetlenségét, és meg kell állítani a társadalom szétszakadását.

2010-ben lettem a A Lehet Más a Politika aktivistája, a pártba 2013-ban léptem be. Később az LMP nemzetközi titkára lettem, majd beválasztottak az Európai Zöld Párt elnökségébe. Jelenleg elnökségi tag, II. kerületi önkormányzati képviselő és országgyűlési képviselő-jelölt vagyok.

Elérhetőség:

Facebook oldalhttps://www.facebook.com/UngarPeterLMP/