Anyagi megbecsülésre és munkahelyi biztonságra is szükségük van a szociális dolgozóknak – mondta keddi online sajtótájékoztatóján Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési frakciójának tagja.

Most már ott tartunk, hogy szinte hetente előforduló erőszakos cselekmények, időnként tragédiák jelzik, mekkora veszélyben vannak a szociális-egészségügyi szféra dolgozói, és így a segítségre, gondozásra szorulók, valamint a családtagjaik is.

Nemrég egy Baja környéki településen fenyegettek meg pisztollyal egy családgondozót, a két évvel ezelőtti inárcsi tragédiára pedig mindenki emlékszik, ott egy szociális munkás vesztette életét. Pedig csak segíteni akart. Sajnos egyik sem egyedi eset: a hazai segítő szakma tényleg a végóráját éli. Se szakember, se források, se emberi munkakörülmények.

Ezért az LMP úgy gondolja, tovább már nem odázható el a cselekvés. A szakmai szervezetekkel egyeztetve és egyetértve arra kérjük a kormányt, átfogó intézkedéscsomaggal, felelős szociálpolitikai stratégiával, a szükséges anyagi források biztosításával haladéktalanul oldja meg a szociális szektor problémáit. Különben összeomlik, mint egy kártyavár.

Erős és kiegyensúlyozott társadalom csak stabil alapokon nyugvó szociális szektorral lehetséges.
Léteznek számítógépre vagy telefonra telepíthető alkalmazások, amelyekkel a munkatárs segítséget kérhet, ha bajban van.

Hohn Krisztina megismételte pártja álláspontját, miszerint a szociális ágazatban is biztosítani kell a bruttó 500 ezer forintos bérkiegészítést idén, amelyet a koronavírus-járvány miatt az egészségügyi dolgozók megkaptak.

Az ágazatban egyre sürgetőbb a béremelés, hogy megakadályozzák a szociális szektor kiürülését.