Az LMP 123 módosító javaslatot nyújt be a 2021-es költségvetéshez, ami több mint 2500 milliárd forintnyi átrendezést tartalmaz – jelentette be a párt társelnöke szombati sajtótájékoztatóján.

Kendernay János a közösségi oldalán élőben közvetített sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az LMP szerint a 2021-es költségvetésnek a zöld fordulatot és az újjáépítést kell szolgálnia.

Ehhez először a szociális válságot kell megállítani, emelve a létfontosságú szociális juttatásokat és a közszolgálatban állók bérét. Emellett zöld fordulatra van szükség, az erőforrások pazarlásának megállítására és válságálló, zöld munkahelyek teremtésére, meg kell állítani a helyi önkormányzatok kifosztását, valamint védeni és fejleszteni kell a lokális gazdaságokat.

A kormány által benyújtott költségvetési tervezetet a pazarlás és a jövő felélésének költségvetésének nevezte, majd közölte: a gazdaság kitettsége és az erőforrásokkal történő gazdálkodás mai állapota nem teszi válságellenállóvá Magyarországot.

Az LMP javaslata szerint 780 milliárd forint értékben létrehoznának egy zöld gazdaságfejlesztési és klímavédelmi alapot. Ebből finanszíroznák többek között a zöld munkahelyek tízezreit teremtő széleskörű épületenergetikai felújítási programot, a villamos- és távhőrendszer fejlesztését a megújuló energiák szélesebb körű alkalmazása érdekében, az energetikai innovációt, a klímaalkalmazkodási feladatokat, a leromlott vízi közművek felújításának megkezdését, a környezeti kármentesítését és az erdővédelmi programot.

A klímaváltozás megfékezéséhez az energiafelhasználás mértékét is jelentősen csökkenteni kell – hangsúlyozta. Az LMP ezért évi 300 milliárd forintos kerettel komplett épületfelújítási programot indítana, amely a legjobb technológiákat alkalmazva akár 85 százalékkal csökkentené az épületek fogyasztását és a rezsiköltségeket is.

A következő hónapokban derül ki, hogy a klímavédelmet komolyan vevő kormányok zöld ösztönzők segítségével képesek lesznek-e nemcsak az eddig klímavédelmi erőfeszítéseket megvédeni, hanem a járványt a zöld fordulat eszköztárával katalizátoraként hasznosítani és a jövő nyerteseivé válni.