fbpx

Az LMP 6 pontja a járvány okozta válság enyhítésére

10 000 milliárd forint áll rendelkezésre a járvány és a válság leküzdésére. Az LMP szerint a kormány ezt nem a megfelelő módon akarja felhasználni, ezért szakértőink összeállítottak egy válságkezelő csomagot, meghatározva az egyes lépések költségét is. A járvány leküzdésére és a gazdasági és szociális válság enyhítésére legalább 3000 milliárd forintot kell fordítani – mondta el Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke pénteki sajtótájékoztatóján.

A kormány 2800 milliárd forintot már fel is használt a meglévő forrásokból, ám igen pazarlóan: százmilliárdok mentek használhatatlan lélegeztetőgépekre, a multi autóipar és a baráti luxusszállodák támogatására.

Az LMP hat pontban határozta meg, mik a rövidtávon elengedhetetlen lépések.

400 milliárd forintból ingyenes tesztelést kell biztosítani mindenkinek és állami jövedelempótlást kell adni a karanténba kerülőknek, hogy a járvány eluralkodását s az egészségügyi rendszer túlterhelését megelőzzük. Nem működik az állam, ha egy járvány idején a védekezés költségeit a vétlen fertőzöttekkel fizettetik ki. Ahhoz, hogy az állam a karanténba kerülőket megsegíthesse, a TB és táppénz szabályok átalakítása szükséges. Ne kerüljön senki az utcára betegség miatt, ne omoljon össze a családok költségvetése!

200 milliárdot kell arra fordítani, hogy álláskeresési járadékot kilenc hónapra emeljük és az összegét megemeljük. Százezrek veszítették el munkájukat, és Orbán Viktor megszegett ígérete ellenére a kormány nem gondoskodott mindenkinek új munkáról.

A bérkiegészítési programot újra kell indítani, ezúttal teljes körű eléréssel. Ez 300 milliárdot forintot igényel. A kormány munkahelyek megőrzéséről beszél, miközben az EU-ban egyedüliként megszüntette a munkabér-támogatási programot, ezzel munkahelyek százezreit sodorta veszélybe. Az újraindított bértámogatási rendszerben ne legyen alsó korlát, tehát a teljesen bevételüket vesztett vállalkozások munkavállalói is kaphassák. Ezen túl akkor is kaphassa meg a korábbi bérének egy részét a munkavállaló, ha ideiglenesen más szektorban (például mezőgazdaságban, szociális vagy egészségügyi szektorban) vállal munkát.

Fontos, hogy ne csak az orvosok fizetését emeljük, hanem az extra terhelésnek kitett egészségügyi, szociális dolgozók, valamint az oktatásban dolgozók bérét is. Ezen túl a mentőszolgálat, a háziorvosi, védőnői és más rendszereket is meg kell erősíteni. Ugyanakkor béremelés kell az óvodai, alapfokú oktatási és felsőoktatási rendszerekben, a járványhelyzet okozta nehézségre is tekintettel, a pedagógusi és nevelést oktatást közvetlenül segítők körében. Ez mindösszesen 700 milliárd forintba kerül.

Szintén elengedhetetlen az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentése és az ellátási láncok rövidítése, hogy az élelem ne legyen luxus a válságban, ami 270 milliárdból oldható meg. Az élelem nem lehet luxus. Az egészséges és megfizethető élelem a válságban kritikusan fontos. Ezért kell az alapvető élelmiszerek éféját csökkenteni, ami a további áremelkedést késlelteti és ezért kell rövidíteni a hosszú ellátási láncokat, hogy a termelőtőn közvetlenül, és így olcsóbban juthasson el az egészséges élelmiszer a fogyasztókhoz.

Az öt ponton túl szükség van egy hatodikra is, melynek elemei a következőek:

A közmunkaprogramokat 100 milliárd forintból össze kell kötni képzési programokkal.10 milliárd forint kell arra a célra, hogy azok a gyerekek, akik eddig főként iskolában, óvodában jutottak ételhez, a járvány idején is megkapják a kellő ellátást. A veszélyeztetett korban lévő pedagógusok online tanítási infrastruktúrájának megteremtése (internethozzájárulás, eszközhozzájárulás, digitális módszertani továbbképzés) 50 milliárd forintból.

A kapcsolati, családon belüli erőszak csökkentése, megakadályozására 100 milliárd kell költeni. Erőteljesebb hatósági kontroll, a szakemberek, a büntetés-végrehajtás, rendőri szervek, a családsegítői rendszerek, a gyermekvédelem megerősítésére, fokozottabb felkészítésére. Védettházak, családok átmeneti otthonainak támogatására, segélyvonalak kapacitásnövelésére.

A 13. havi nyugdíj első, egy heti részletére szánt 77 milliárd forintot azonnal kapják meg a nyugdíjasok egyenlő összegű nyugdíjemelés formájában, a minimálnyugdíjat pedig emeljék fel a két és félszeresére, azaz havi 71 250 Ft-ra.

22 milliárd forint forintot kell fordítani az otthongondozási díj emelésére, a minimálbérhez igazításával. 200 milliárdból az idősotthonok férőhelyeit kell bővíteni és szolgáltatási színvonalukat emelni. Ugyanígy a támogatói szolgálatok bővítése, kapacitásnövelése is fontos ügy, erre 43 milliárd forint költség kell.

kulturális szférában a járványhelyzethez igazodó, online szolgáltatások kiépítése a tárlatvezetéstől a színházi előadásokon át a koncertekig, ennek technikai hátterének és képzésének támogatására 30 milliárd forintot kell befektetni.

0 forintból pedig a 11 órás zárást el kell törölni, hiszen értelmetlen és a már egyébként is földön fekvő vendéglátásba rúg bele még egy nagyot, akiket a válság a legsúlyosabban érintett.

🔴 Van kiút a járvány okozta gazdasági és szociális válságból! – kövessék online sajtótájékoztatóm

Közzétette: Kanász-Nagy Máté – 2020. október 9., péntek

2020-10-09T10:47:25+00:00 2020. 10. 09.|Aktualitások|