Az LMP ismét kezdeményezi az Országgyűlésben a szociális és egészségügyi ágazatok bértábláinak egységesítését – mondta Ungár Péter, a párt parlamenti képviselője szombati sajtótájékoztatóján.

Az LMP-s képviselő üdvözölte a miniszterelnöknek az egészségügyi dolgozók béremeléséről szóló javaslatát, ugyanakkor hiányolta, hogy a bejelentése nem érinti azt a szociális ágazatot, amelyben a legalacsonyabbak a keresetek az állami szférában. Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a szociális szektorban dolgozók 75 százaléka nem keres többet a garantált bérminimumnál, ami miatt a betöltetlen álláshelyek száma jelenleg 15 ezer: az ágazatban dolgozóknak ráadásul emiatt a létszámhiány miatt sztrájkolni sincs lehetőségük – tette hozzá.