fbpx

Az LMP Nemi Esélyegyenlőség Műhelyének reakciója Novák Katalin videójára

Novák Katalin „Hogyan lehet sikeres egy nő?” című videója kifejezetten káros, melyben a magyar nők „kiteljesedésének” receptjét osztja meg.
A generációról generációra szálló közsorsrontó bölcseletek (például: a szépségért meg kell szenvedni, az asszony verve jó), a reklámok, média okozta nyomás már épp elég pszichés teher.
Novák Katalin szerint mi nők „annyi erőt kaptunk, hogy a vállunkra tett terheket elhordozhassuk”. Kiemelnénk, hogy a szövegben „vállunkra tett” terhek szerepelnek, nem pedig „vállunkra vett” terhek. Tehát a nők vállára nehezedő társadalmi nyomás, vagy mások terhes elvárásai, amiknek terhe alatt a videó animációban látható nő egy hegyoldalon menetelve roskadozik, a videó szerint teljesen rendben van, ez többek között a nő sikerének záloga.
Nagyon kártékony a nők tudatába azt fecskendezni, hogy a nőknek mindent ki kell bírniuk. Mindeközben egy olyan korban élünk, amikor a karantén ideje alatt jelentősen emelkedett a családon belüli erőszak előfordulása.
Novák Katalin meggyőződése, hogy „nekünk, nőknek annyi erő adatott, hogy még mások terheit is képesek vagyunk átvenni”. Ha egy családban egy hosszú éveken keresztül túlterhelt családtagra nehezedik minden gond, az hosszútávon valóban fenntartható? A család harmóniája, a túlterhelt személy egészségi és pszichikai állapota nem károsul?
Az élet valóban hordoz nehézségeket, de ne nemi alapon várjuk el, hogy ki legyen a terhek cipelője, kinek kell elég erősnek lennie hozzá!
Annak ellenére, hogy a házasság hagyomány szerint még mindig a férfiak kezdeményezéséből fakad (lánykérés), mégis az „edukatív” videó a nőket szólítja fel arra, hogy merjenek bátor döntéseket hozni, felelősséget vállalni és házasodjanak. Mind a házasság, mind a gyermekvállalás két ember közös döntése, ezért teljesen érthetetlen, hogy Novák Katalin szerint hogyan is jöhetne létre a házasság vagy a gyermekáldás kizárólag a nő döntéséből.
Amennyiben Novák Katalin kizárólag a nőket szólítja fel, hogy mondjanak igent a gyermekáldásra, úgy megkérjük a családokért felelős tárca nélküli minisztert, hogy mondjon igent arra, hogy a Fidesz családpolitikája ne büntesse tovább a házasságon kívül született gyermekeket, és nyújtson kiemelt támogatást a hajadon kismamák számára, ugyanis a művi vetélésen átesett nők 70%-ának, illetve a a terhességmegszakításon átesett gyermektelen nők 95%-ának családi állapota hajadon (2016. évi adat).
Ha egy nő egyenlő munkáért egyenlő bért szeretne kapni az nem „versengés”, hanem alapvető emberi jog. A multinacionális cégeknél dolgozó magyar munkavállalók kiszolgáltatása után az következik, hogy legyen elegendő a magyar nőknek a „magyar fizetés” fele? A videóban szereplő diagram fele akkora fizetést mutat nők esetén, mint a férfiaknál, miközben Novák Katalin kifejti, hogy a nők ne higgyék el, hogy legalább akkora fizetéssel kell rendelkezniük, mint a „másiknak”.
Bízunk benne, hogy Novák Katalin rá mer lépni arra az útra, ahol támogatja, hogy egy olyan társadalmilag igazságosabb Magyarországon élhessünk, ahol nem a legnehezebb helyzetbe született gyermekek kapják a legkevesebb támogatást; ahol kiemelt támogatást kap az a társadalmi csoport, akik körében súlyos (gazdasági) válsághelyzet miatt a leggyakoribb a terhességmegszakítások száma; ahol minden munkavállaló nemtől függetlenül egyenlő esélyekkel teljesedhet ki és ahol egyenlő munkáért egyenlő bér jár.
Keményfi Tímea, LMP Országos Politikai Tanács Elnökségi tag
Bakos Bernadett kőbányai önkormányzati képviselő, az LMP Budapest Elnökségének tagja
Kellner Katalin pesterzsébeti önkormányzati képviselő, az LMP Budapest Elnökségének tagja
Az LMP Nemi Esélyegyenlőség Műhelyének tagjai
2020-12-19T16:17:45+00:00 2020. 12. 16.|Aktualitások, Család, Sajtó|