fbpx

Demeter Márta az LMP új női társelnöke

Demeter Márta az LMP új női társelnöke

Kétharmados támogatással választotta meg társelnökévé az LMP Demeter Mártát a párt szombati kongresszusán.

Demeter Márta, aki a női társelnöki posztért egyedül indult, a megválasztását követő sajtótájékoztatón elmondta: célja, hogy pártja minél hatékonyabban képviselje azokat az embereket, akik az áprilisi választáson az LMP-re szavaztak. Az új társelnök a kormány legkeményebb ellenfelének nevezte az LMP-t. A jelenlegi rendszer kártyavárként omlik majd össze, “mi pedig készen fogunk állni a kormányzásra” – fogalmazott. Hozzátette: maximálisa támogatja az LMP vezetése által eddig követett politikát.

Az egyik legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy pártja hatékonyan készüljön fel a jövő évi európai parlamenti, valamint az önkormányzati választásokra, hogy jövőre megvalósulhasson a korszakváltás. Azt mondta, nemcsak új Európai Parlamentre (EP) és új Európai Bizottságra van szükség, de olyan uniós képviselőkre is, akik a valós nemzeti érdekeket jelenítik meg az EP-ben, stabilitást és biztonságot nyújtanak az európai polgároknak, és nem a multinacionális vállalatokat segítik. Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban kijelentette: fontos, hogy helyi szinten is az emberek érdekei érvényesüljenek.

Kis-Szeniczey Kálmán, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja, akit az LMP kongresszusa szombaton elnökségi taggá választott, fontosnak ítélte a vidéki jelenlét erősítését az LMP vezetésében. Úgy vélte: a nehezebb viszonyok között élő vidéki csoportok felé is nyitnia kellene a pártnak.

Keresztes László Lóránt, a párt másik társelnöke arról számolt be, hogy a szombati kongresszuson nem hoznak döntést a jövő évi önkormányzati választásokon alkalmazandó szövetségi politikáról, meghatározzák viszont az EP-választás listaállításának szabályait, hogy a következő kongresszuson, az év végén vagy a jövő év elején már a jelöltekről dönthessenek. Emellett az alapszabályon hajtanak végre technikai módosítást – tette hozzá -, az átfogó változtatás szintén a következő kongresszuson várható. Közölte azt is: a főpolgármester-jelölt kérdéséről a párt budapesti kongresszusa határoz.

 

MTI / LMP sajtó

2018-10-21T08:24:15+00:00 2018. 10. 20.|Aktualitások|