Az LMP kezdeményezésére tartott megbeszélésre a kormánypárti frakciókat is meghívták, de a Fidesz és a KDNP képviselői nem jöttek el – mondta el Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón. A szociális dolgozók számára az egészségügyben adott juttatáshoz hasonló, egyszeri, 500 ezer forintos bérkiegészítést követeltek a parlament ellenzéki frakciói és szakszervezetek, miután szerdán Budapesten egyeztetést folytattak az ágazat helyzetéről.

A megbeszélésen részt vettek a Jobbik, az MSZP, az LMP, a DK és a Párbeszéd képviselői, valamint a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete vezetői.

Az LMP politikusa az egyeztetésen résztvevők nevében köszönetet mondott a szociális ágazatban dolgozóknak a járvány alatti munkájukért, és arra kérte a kormányt, hogy gondolja meg magát, és az egészségügyhöz hasonlóan, a szociális dolgozóknak is adja meg az 500 ezer forintos külön juttatást.

Ungár Péter jelezte: az egyeztetés témája volt még a pandémiás időszak előtt zajlott bértárgyalás és a közalkalmazotti bértábla rendezése, valamint a szociális ágazatban dolgozók sztrájkjogának ellehetetlenítése is.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke szintén az 500 ezer forintos juttatás kifizetését szorgalmazta a szociális dolgozók számára és bejelentette: július 2-án azzal szeretnének nyomatékot adni ezen követelésüknek, hogy azt kérik az ágazat dolgozóitól, ebédidőben, a munkaközi szünetet figyelembe véve tartsanak éhségsztrájkot. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: “ha célt érünk, akkor ez egyszeri akció lesz, ha nem, akkor meglátjuk”.

Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke úgy vélte: az ágazat dolgozói mindenféle kormányzati és társadalmi elismertség nélkül álltak helyt az elmúlt időszakban. Szerinte a miniszterelnök megfeledkezett a szociális dolgozókról.