A huszadik században a magyar népet sorozatban érték tragikus események és sorscsapások. Az első világháború, Trianon, a második világháború, a Don-kanyar, a holokauszt, Budapest ostroma, majd a visszaszerzett területek újbóli elvesztése, málenkij robot, svábok kitelepítése. A magyarság számarányához képest óriási emberveszteséget szenvedett el.
Ezek között a az egyik legsúlyosabb veszteség a magyarországi zsidóság deportálása volt. Azon embereké, családoké, akik integráns alkotórészét képezték a magyar társadalomnak és szinte kivétel nélkül magyarnak is vallották magukat. Részt vállalva – többek között – a 48-as szabadságharcban és a kiegyezés után Magyarország gazdasági és kulturális felvirágoztatásában. Mindez nem következett volna be, ha hazánk 1944. március 19-én nem kerül német megszállás alá. Ma emlékezünk a holokauszt magyarországi áldozataira, arra a többszázezer emberre, gyermekre, akiket előbb gettóba majd koncentrációs táborokba hurcoltak. Akiknek túlnyomó többsége nem élte túl a megpróbáltatásokat és nem térhetett vissza hazájába. Óriási veszteség volt ez Magyarországnak.
Ami történt, az emberiség elleni bűntett volt! Fejet hajtunk az ártatlanul legyilkolt gyerekek, ifjak, szülők és nagyszülők előtt. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik sokszor életüket is kockáztatva mentették honfitársaikat. Emberek tudtak maradni a legnagyobb embertelenségben, példát mutatva a következő generációknak tisztességből, bátorságból, szolidaritásból.
Schmuck Erzsébet és Kanasz-Nagy Máté,
az LMP társelnökei
Keresztes László Lóránt
frakcióvezető
