Gyopáros Alpár kormánybiztos a Magyar Falvak Programról szóló hétvégi közleménye igen távolról találkozik a valósággal, és hiányzik belőle a legfontosabb: a bocsánatkérés, amiért – az előző kormányokhoz hasonlóan – ők is elárulták a kistelepüléseket, és a válság idején megszorításokkal sújtották őket. A kormány leépítette a kistelepülési önkormányzatiságot, és nyolc év késlekedéssel, kevés forrás biztosításával hirdetett csak programot a kistelepülések támogatására.

Szögezzük le: minden olyan fejlesztési forrás, ami kifejezetten a legkisebb településeket segíti, fontos és támogatandó. Magyarországon csak akkor lehet érdemi fejlesztésről beszélni, ha a legkisebb települések is megerősödnek. Ehhez nagyságrenddel több forrásra lenne szükség, partnernek kellene tekinteni a polgármestereket, és meg kellene erősíteni az önkormányzatiságot, továbbá szembe kellene nézni az alapvető rendszerproblémákkal. A Fidesz-KDNP kormány az elmúlt tíz évben erre alkalmatlannak bizonyult.

·       A kistelepülési önkormányzatoknak forrásokat, eszközöket kell adni, hogy cselekedni tudjanak,
·       A fejlesztési forrásokat hatékonyan kell felhasználni, előtérbe helyezve a vidéki gazdaságfejlesztést – nem a kormányközeli földbirtokosok támogatása állítja meg az elszegényedést,
·       Vissza kell építeni a legfontosabb közszolgáltatások rendszerét, melyet a 2010 előtti kormányok leépítettek, és a Fidesz-kormány folytatta a rombolást,
·       Nem felszámolni kell a vidéki térségeket ellátó vasúti mellékvonalakat – ahogy azt a kormány 2020-ban tette – hanem fejleszteni azokat,
·       Egységes, a vidéki térségeknek jobb ellátást biztosító, integrált közlekedési rendszert kell kialakítani,
·       Pótolni kell a víziközművek fejlesztéséhez szükséges, ezermilliárdos nagyságrendű forrást, azonnal el kell törölni a közműadót,
·       Megfelelő forrásokat kell végre biztosítani az alsóbbrendű utak fejlesztésére, hiszen jelenleg is évente egyre rosszabb állapotba kerül a mellékutak hálózata,
·       Az önkormányzatoknak azonnal vissza kell adni a kormány által elvont bevételeket.

 

Keresztes László Lóránt,
az LMP frakcióvezetője