Azok a diákok, akik önhibájukon kívül, a járványhelyzet miatt nem tudnak részt venni a májusi érettségi vizsgán, nem pótolhatják azt, majd csak ősszel, így ők egy évet csúsznak a továbbtanulással. Tűrhetetlen és érthetetlen az Orbán-kormány lelketlen, felelőtlen és fiatal-ellenes döntése! Ha egy fiatal nem akar évet veszíteni, betegen is elmegy az érettségire. Ez gócpontok kialakulását és a betegség terjedését segíti elő. Tavaly alacsonyabb fertőzöttségi adatok mellett is több, mint 4200-an hagyták ki az érettségit és veszítettek egy évet, idén ez a szám még nagyobb lehet. A Kormány mérje fel, kik azok, akik nem jutnak el idén a májusi érettségire és tegye lehetővé számukra a júniusi pótlást. Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési képviselője ezért nyílt levélben fordult Maruzsa Zoltán államtitkárhoz.

Tisztelt Államtitkár Úr!

Ugye Ön számára is elfogadhatatlan, hogy az a diák, aki önhibáján kívül, a járványhelyzet miatt nem
tud részt venni a vizsgán egy évet csússzon a továbbtanulással?
Pedig Önök éppen erre készülnek. Nehéz megérteni, hogy az Orbán-kormány a pandémiában
érintett diákokat miért akarja kizárni a hagyományos májusi érettségi vizsgákról.

A teljes nyílt levél itt olvasható.