Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága mai nap tárgyalta az LMP határozati javaslatait, melyek a háziméhek védelmét, a méhgyilkos, környezetszennyező glyphosate használatának kivezetését, valamint a kóbor társállatok helyzetének javítását biztosították volna. A bizottság fideszes többsége a zöld párt összes javaslatát elkaszálta, így azokról nem lesz érdemi párbeszéd a Magyar Országgyűlésben.

Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnökét, Schmuck Erzsébetet nem érte váratlanul, hogy a Fidesz továbbra sem hajlandó érdemi vitát folytatni javaslataikról az Országgyűlésben, pedig azok ökológiai, állatvédelmi és morális szempontból is kiemelkedően fontosak.

Mivel a Fidesz pár hete kezdett bele egy nagyobb állatvédelmi kampányba, és a miniszterelnök maga jelentette be a nagy „zöld fordulatot” a gazdasági újranyitás részeként, az LMP mégis látott rá egy halvány reményt, hogy e miatt talán hajlandóak átengedni a határozati javaslatokat.

A Fidesz továbbra is elutasító magatartása azonban bizonyíték rá, hogy a kiskutyát simogató miniszterelnök szavazatszerző kampányfogás csupán. Amikor cselekedni kell, nem állnak a szenvedő állatok, és a környezetvédelem ügye mellé.

Határozati javaslatok itt elérhetőek:

A glyphosate-ra és a glyphosate-tűrő növényekre vonatkozó nemzeti álláspontról és intézkedési terv kialakításáról
A házi méhek védelmében
A gazdátlanná vált társállatok helyzetének javításáért

 

Schmuck Erzsébet,
a Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke
az LMP társelnöke