fbpx

Költségvetési átcsoportosítások Józsefvárosért és Ferencvárosért

Teljesen egyértelmű, hogy a kormány az elvesztett önkormányzati választások után bünteti az önkormányzatokat és kivéreztetési politikájával folyamatosan sarcolja az ellenzéki vezetésű településeket és budapesti kerületeket. Ennek esett áldozatul Józsefváros és Ferencváros is: több milliárdnyi fejlesztési pénzeket vontak el a kerületektől. Csárdi Antal, a térség országgyűlési képviselője most költségvetési átcsoportosítást kezdeményezett, hogy a két kerület visszakapja a nekik járó forrásokat. 

A költségvetési módosításokkal Józsefvárosban maradna közel 1,5 milliárd forint bérlakások fejlesztésére, illetve a meglévő bérlakások felújítására, míg Ferencvárosban elkezdhetnék végre a József Attila lakótelepi közösségi ház felújítását, valamint a szociális városrehabilitációs programot is lehetne folytatni a kerületben.

Határozott meggyőződésünk, hogy egy sikeres önkormányzat nem ellenség, hanem partner. Éppen ezért elvárjuk a Fidesztől, hogy szavazza meg a módosításokat, hiszen, ha már Kocsis Máté nagyhatalmú frakcióvezetőként nem tudta megakadályozni, hogy a Fidesz bosszút álljon Budapesten, akkor legalább a támogatásával bizonyítsa, hogy a kormány érdekei mellett egy kicsit a kerületi lakosok is fontosak neki.

Józsefváros é Ferencváros nem kér a bosszú költségvetéséből

👉 Pikó András polgármestert és Baranyi Krisztina polgármestert próbálja a Fidesz büntetni, de ezzel valójában a józsefvárosiakat és ferencvárosiakat büntetik. Ezért most a polgármesterekkel egyeztetve átcsoportosításokat kezdeményeztem a kerületektől elvont pénzek ügyében. ❗️Józsefvárosban bérlakások fejlesztésére, illetve a meglévő bérlakások felújítására szóló fejlesztési csomagot. ❗️Ferencvárosban a József Attila lakótelepi közösségi ház felújítására, illetve a szociális városrehabilitáció program folytatására szóló csomagot. ⁉️ Kocsis Máténak döntenie kell, hogy a Fideszt képviseli a kerületben, vagy a kerületieket a Fideszben.

Közzétette: Csárdi Antal – 2020. június 17., szerda

 

LMP Sajtó

2020-06-18T21:35:34+00:00 2020. 06. 18.|8. kerület, 9. kerület, Aktualitások|