Az LMP felszólítja a kormányt, hogy az alapellátásban dolgozó orvosoknak megígért béremelést “ne sumákolja el”, annak kifizetését semmilyen feltételhez ne kösse.

Schmuck Erzsébet társelnök pénteki online sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány “megzsarolta”, kényszerhelyzet elé állította a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi praxisokban dolgozó orvosokat. Ők csak akkor kapják meg a korábban megígért béremelést, ha praxisközösségekbe tömörülnek, ellenkező esetben csak annak 30 százalékát folyósítják.
Az ellenzéki politikus szerint azonban jelenleg számos buktatója van annak, hogy a szabályok szerint legalább öt háziorvosi praxis összefoghasson, a többi közt a betöltetlen helyek száma, amely már kilencszáz körüli az országban, és január óta ötvenkettővel nőtt.
Mivel a háziorvosok átlagéletkora hatvan év körüli, Schmuck Erzsébet szerint a kényszer hatására sokan inkább a nyugdíjba vonulást választják, így tovább nő a háziorvoshiány. Megjegyezte: a leszakadó, mélyszegény területeken már most is előfordul, hogy egész települések maradnak háziorvos nélkül.
Pedig a munkájukra a koronavírus-járvány újbóli erősödése miatt vagy a tömeges oltások lebonyolításában is nagy szükség van – hangsúlyozta.