Az LMP azt javasolja a kormánynak, hogy fordítson több pénzt az időgondozásra: emelje meg az otthongondozási díjat és a szociális dolgozók bérét, valamint bővítse az állami idősellátás befogadóképességét – mondta Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus felhívta a figyelmet arra: Magyarország utolsó előtti az Európai Unióban az idősgondozásra fordított források szempontjából, a magyar kormány tizedik éve nem költ elég pénzt erre a területre, és ez a jövő évi költségvetésben is így marad. Ungár Péter ezért három olyan intézkedést javasolt az idősgondozás területén, amely véleménye szerint nem jelent nagy ráfordítást, a költségvetésből kigazdálkodható.
Javasolta az otthongondozási díj megemelését a minimálbér szintjére, ami számításai szerint mintegy 30 milliárd forintos kiadást jelentene. Példaként elmondta: egy középsúlyos demens rokont ápolni nagyon nehéz, 24 órás munka, amelyre mindössze 38 ezer illetve 58 ezer forintot ad a kormány otthonápolási díjként.
Emellett – folytatta – szükség lenne az állami idősellátás kapacitásainak bővítésére, mert most két év az átlagos várólista Magyarországon, és ez nem csökkent, hanem nőtt az Orbán-kormányok ideje alatt. Felhívta a figyelmet, hogy 1,8 millió idős magyar állampolgárból 52 ezernek van helye bentlakásos intézményben, ami vészesen kevés. Ahogy a magyar társadalomban egyre több az idős ember, akik szerencsére egyre tovább élnek, úgy fognak egyre több időt ápolásra, gondozásra szorulva eltölteni, így megmagyarázhatatlan, hogy ezt miért nem fejleszti érdemben a kormány – fogalmazott.
Ungár Péter ugyanakkor hangsúlyozta azt is: hiába építenek új idősotthonokat vagy bővítik a meglévőket, ha nem emelik meg azoknak az embereknek a bérét, akik az idősellátásban dolgoznak. Hangsúlyozta: a szociális gondozók 80 százaléka ma nem keres többet, mint a garantált bérminimum, ezért folyamatosan hagyják el pályát, egyre kevesebben vannak egyre több idős ember ellátására.
Meg kell becsülnünk azokat, akik gondoskodnak idős honfitársainkról – jelentette ki az ellenzéki politikus.