Összeomlóban a víziközmű-ágazat

Az LMP szerint az összeomlás szélére került a víziközmű-ágazat. Ezért megszüntetnénk a közműadót, egy határozati javaslatban pedig nemcsak a miniszterelnök felelősségét vetnénk fel, de szakmai vitára is kényszerítenénk a kormányt.

Keresztes László Lóránt, az ellenzéki párt társelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján cáfolta Cseresnyés Péter, az innovációs tárca államtitkárának szavait, aki kérdésükre rémhírterjesztésnek minősítette a vízi közművel kapcsolatos aggodalmaikat. Az LMP frakcióvezetője kijelentette: szakmai anyagok is az ágazat válságát mutatják.

Ezek szerint ugyanis a megfelelő minősítéssel rendelkező vízműrendszerek aránya már nem éri el a 20 százalékot, és 2012 óta az ivóvízhálózatban tapasztalt meghibásodások száma több mint a duplájára emelkedett.

Keresztes László Lóránt azonnali beavatkozást sürgetett, mondván, több ezermilliárd forint hiányzik az ágazatból. Ehhez képest csekélynek értékelte azt az 1,5 milliárd forintot, amelyből az önkormányzatok pályázhatnak majd fejlesztéseikhez.

Frakciótársa, Hohn Krisztina, az Új Kezdet alelnöke szerint az önkormányzati vízi közművek esetében hamarosan ugyanaz történik, mint a hulladékszállításban. Felvetette annak lehetőségét is, hogy éppen a társaságok életképtelenségének bizonyítása a cél, hogy aztán azokat is államosítani lehessen.

Bírálta a közműadót, amit méterre vetnek ki a vezetékek után, így egy aprófalvas térségben sokkal többet kell fizetni utána, mint Budapesten. Gyakran magasabb az adó, mint a vízből származó bevétel – mutatott rá.