Egy újabb kamu konzultáció, álzöld retorika és a kisvállalkozásoknak mondott semmi volt Orbán Viktor mai bejelentésének tartalma.
Teljesen hiteltelen a zöld energia és a körforgásos gazdaság emlegetése attól a kormánytól, amelyik betiltotta a szélenergiát, elpusztította a kishantosi biogazdaságot és eltörölte az állami környezetvédelmet, hogy a haverjai mindent lebetonozhassanak.
A lezárások miatt csődben lévő vendéglátósok és más vállalkozók pedig megint keserűen csalódtak, az ő megmentésükre semmilyen megoldás nem érkezett a kormánytól.

Az LMP hosszú ideje követeli az ésszerű, valódi támogatást nyújtó gazdasági mentőcsomagot, melynek elemei a következők:

– teljeskörű bértámogatás minden szektorban, ahol esett a bevétel
– egyéni vállalkozók, mikrovállalkozók jövedelempótló támogatása
– támogatás vagy haladék biztosítása rezsidíjakhoz, fix költségek felfüggesztése (pl. kamarai adó)
– bértámogatás abban az esetben is, ha ideiglenesen más szektorban helyezkedik el (pl. mezőgazdaság)
– álláskeresési járadék megemelése, folyósítás idejének meghosszabbítása 9 hónapra
– újranyitási támogatás azoknak, akik bevétel nélkül maradtak (felső plafonnal)

Ha a kormány valóban a bajba jutottakon akar segíteni és nem a haverokat kitömni, megfogadja javaslatainkat.

Keresztes László Lóránt
frakcióvezető, LMP

Csárdi Antal
frakcióvezető-helyettes, LMP