A kormánynak szép üzenetek helyett olyan valós intézkedéseket kellene hoznia, amelyek érdemben segítik a magyar családok és vállalkozások megélhetését a koronavírus-járvány alatt – mondta az ellenzéki párt társelnöke szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Kanász-Nagy Máté úgy fogalmazott, a kabinet látványosan elvesztette a kontrollt az “oltási káosz hétvégéje óta”, és elmulasztotta meghozni azokat az intézkedéseket, amelyekre nagy szükség lenne ebben a nehéz helyzetben.
Az LMP továbbra is százszázalékos táppénzt javasol azoknak, akiknek a vírus miatt kell otthon maradniuk, emellett teljeskörű bértámogatást sürget minden érintett szektorban – fejtette ki a párt társelnöke.
Kanász-Nagy Máté kiemelte, a nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak rezsitámogatást, a bezárásra kényszerült cégeknek pedig újranyitási támogatást biztosítanának, az álláskeresési járadékot pedig meghosszabbítanák 9 hónapra.

MTI / LMP sajtó