Úgy tűnik, a fondorlatos cselekmények egy részének a végéhez érkeztünk: a Fidesz-KDNP EP képviselői kiléptek a Néppárt képviselőcsoportjából. Természetesen az, hogy a pártcsaládnak tagja marad-e a Fidesz (a KDNP elmondásuk szerint igen), majd a következő szövevényes évadban derül ki: Weber és Orbán viharos kapcsolata még évekig szórakoztatni fogja az erre fogékonyakat.

Ne legyen kétségünk: ettől nem lesz jó Magyarországnak, ettől még az Orbán-kormány bármelyik európai normát meg fogja tudni sérteni, ahogy tette eddig a Néppárt segédletével. Továbbá ez nem jelenti azt sem, hogy az európai jobboldal a liberálisok foglya lett, csupán azt jelenti, hogy a miniszterelnök túlcselezte magát, és kijátszotta magát a csapatából.

A magyar emberek számára a Fidesz és a Néppárt viszonyának nincs valódi jelentősége, hiszen hazánknak az lenne az érdeke, ha mindkettő kiesne a hatalmi pozíciójából. Az LMP ezért dolgozik.

Ungár Péter és Hanák Gábor,
az LMP országos elnökségének tagjai