Ambrus Gyöngyi

az Új Kezdet alelnöke

Ambrus Gyöngyi vagyok, 1959-ben születtem Miskolcon. A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban érettségiztem, majd a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán általános iskolai tanár diplomát szereztem. A közoktatás-vezető szakot a Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem.

A Kistokaji Általános Iskola alapítóigazgatója voltam, két ciklusban láttam el a vezetői feladatokat, közben önkormányzati képviselőként részt vettem szülőfalum közéletében. 2000-től a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat oktatási referenseként a megyei fenntartású iskolák kapcsolattartójaként és a szakképzés szervezési társulások koordinátoraként dolgoztam, emellett a megyei közoktatás fejlesztési alapítvány titkári teendőit végeztem 10 évig.

2010-től vagyok Kistokaj független polgármestere. Örömmel tölt el, hogy az oktatásügy mellett településem fejlesztéséért dolgozhatok az itt élő lakosság bizalmának köszönhetően.

Két felnőtt gyermekem van, a lányom az ELTE magyar-film szakán végzett, a fiam ötvös. 21 évi házasság után váltam, édesanyámmal élek Kistokajban.

Az Új Kezdet személyes életemben fordulatot jelent. Sohasem voltam tagja pártnak, csak szűkebb közösségemben végeztem közéleti tevékenységet, távol tartottam magam az országos politikától.

Független polgármesterként végzem a feladatom szülőfalumban, Kistokajban 2010-től. Az utóbbi időben egyre több alkalommal éltem meg, hogy kudarcot vallott az önkormányzati érdekképviselet, az egyre nagyobb adminisztrációs terhek mellett kiüresedik a valódi önkormányzati döntéshozatal, egyre kevesebb a lehetőség változtatásra, a helyben keletkező lakossági igények érvényesítésére.

A társadalmi, gazdasági változások kedvezőtlen alakulása, a politikai elit cinizmusa, a korrupció intézményesítése érlelte meg bennem azt az elhatározást, hogy tenni kell, és azonnal. Nem kívánok asszisztálni a jelenlegi rendszerhez, szükség van a közélet megújítására, új alapokra kell helyezni az ország jövőjét. Mindezt csak politikai párttal lehet eredményessé tenni, ezért döntöttem úgy, hogy szerepet vállalok egy új jobbközép pártban, amely céljaiban megegyezik saját elképzelésemmel, alapértékei a személyes értékrendemmel összhangban állnak.

2011-től dolgozom a Magyar Önkormányzatok Szövetségében. Dr. Gémesi Györgyöt a szövetség elnökeként ismertem meg. Példaértékű polgármesteri munka, hatékony elnöki tevékenység, az ország, a vidék sorsáért érzett elkötelezettség és elszántság jellemzi, mindez garancia számomra, hogy az Új Kezdet elnökeként is teljes bizalommal legyek iránta. A tisztesség, becsület, államférfire jellemző személyiségjegyek követendő példát és Új Kezdetet jelentenek a politikai életben. Hiszem, hogy megérett társadalmunk a váltásra.

Elérhetőségek:

Facebook oldal: https://www.facebook.com/gyongyi.ambrus.kistokaj/