fbpx

Bosnyák András: “Muszáj cselekednünk, különben a gyerekeink jövője pecsételődik meg.”

Bosnyák András az LMP-ÚK képviselőjelöltje, Martonfa polgármestere.

Mióta élsz Martonfán? Miért kezdtél közélettel foglalkozni?

– 21 éve folyamatosan itt élek, de már előtte is sokat jártam ide. Azért kezdtem közélettel foglalkozni, mert láttam, hogy nem fejlődött a község, a közösségi élet aktivitása folyamatosan csökkent. Úgy éreztem, hogy a falu vezetősége felelőtlenül gazdálkodik, és muszáj tenni valamit.

Mit éreztél, mikor megtudtad, hogy a kormány menekülttábort akar építeni Martonfára?

– Elkeseredettséget, dühöt, majd később felülkerekedett rajtam a tenni akarás. Csalódottság volt bennem, amiért elárulták a falumat és a nemzetemet.

Mire vagy a legbüszkébb polgármesteri tevékenységedből?

– Mindig kiálltam a település mellett, de amire a legbüszkébb vagyok, hogy több mint ötven napon keresztül, napi pár óra alvással, nyakamon a sajtóval és a kormánnyal, megakadályoztuk a menekülttábor létrehozását. Ez a helyiek közös sikere volt.

Mit gondolsz, mi az a három dolog, amin azonnal változtatni kell Magyarországon és a választókerületedben? Miért ezt a három dolgot választottad?

– Először is valódi népképviseletre van szükség, pártkatonák helyett valódi képviselőkre a parlamentben, ugyanis a mai állás szerint (tisztelet a kivételnek) a frakciójuknak, valamint különböző gazdasági csoportnak a bábui.

Másodszor a jövő generáció érdekében a környezetvédelem mellett állok. Véleményem szerint fenntartható mezőgazdaságra van szükség. Emellett fontosnak tartom a ridegtartásos állattartás és vegyszer – illetve műtrágyamentes gazdálkodás bevezetését. Az alternatív energiák kihasználására helyezném a hangsúlyt, ugyanis: „Az unokáinktól kaptuk kölcsön a Földet.” Ezt egy fontos mottómnak tartom.
A harmadik dolog a közösségfejlesztés. Régen összetartó közösségek voltak, kifejezetten a falvakban. A rendszerváltás óta ez teljesen megszűnt. Mindenki fut a pénz után, elmennek egymás mellett az emberek az utcán. A pénzhajszolás miatt a családra kevesebb idő jut.

Mi számodra a három legfontosabb érték az életben?

– Család, a haza és a Föld.

Miért csatlakoztál az LMP – Új Kezdet szövetségéhez?

Azért csatlakoztam az Új Kezdethez, mert látom, hogy nálam sokkal tehetségesebb, okosabb, műveltebb emberek nem tesznek semmit annak érdekében, hogy a rendszer, illetve a világ változzon. Muszáj cselekednünk, különben a gyerekeink jövője pecsételődik meg.

Amikor megválasztanak képviselőnek, mi lesz az első három téma, amiben cselekedni akarsz?

– A községek védelme, a fenntartható mezőgazdasági termelés és az oktatás minőségének javítása.

2018-03-17T12:15:43+00:00 2018. 02. 17.|Baranya|