A Fidesz bojkottálta az országgyűlés bizottsági ülését, mely azt a határozati javaslatot tárgyalta volna, ami garanciát adna több százezer közalkalmazottnak, hogy nem veszítik el státuszukat. A határozati javaslat szerint az Országgyűlés magát kötelezte volna arra, hogy a szakképzésben dolgozók, valamint a kulturális dolgozók után más ágazatokban már nem szüntetik meg a közalkalmazotti státuszt. A bizottságnak arra sem volt módja, hogy a közfoglalkoztatottak béremelésről tárgyaljon.

Mikor 25 ezer kulturális dolgozó él hetek óta egzisztenciális bizonytalanságban, és jogviszonyuk megszüntetésével a beígért béremelés helyett fizetéscsökkentés is lehetséges, akkor már csak a józan ész is azt diktálná, hogy több állami ágazatban ne állhasson elő hasonló helyzet. A Fidesz az ülés ellehetetlenítésével továbbra is bizonytalanságban tart több tízezer tudományos kutatót, akadémiai dolgozót, pedagógust, egészségügyi dolgozót, önkormányzati dolgozót, szociális és gyermekvédelmi ágazati dolgozót. A közalkalmazotti státuszt meg kell védeni,  az állam így is a legrosszabb munkáltató és a közalkalmazotti státuszt jelentő védettség leépítése csak rontani fog ezen.

A bizottság tárgyalta volna azt a javaslatot is, amely emelné a közfoglalkoztatottak bérét. A kormánypártokat egyáltalán nem érdekli ezen magyar emberek sorsa, nem csak cserbenhagyták őket, de hátat is fordítottak nekik.

Hohn Krisztina és Ungár Péter
országgyűlési képviselők