Visszafelé haladunk: már céldátuma sincs az e-jegyrendszer bevezetésének

Visszafelé haladunk: már céldátuma sincs az e-jegyrendszer bevezetésének

Tavaly a BKK még azt ígérte, hogy egy évtizednyi vajúdás után 2018 elejétől végre valóban elindul a papír alapú jegyeket felváltó és a bliccelőket kiszűrő, modern elektromos jegy- és beléptetőrendszer. Ez a rendszer mára csak a közpénz-szivattyúzás szinonímájává vált.

A mai napon az LMP fővárosi képviselőjeként közérdekű adatigénylést nyújtok be, hogy tevékenységre és összegre pontosan kiderüljön: eddig mennyit költöttek és legfőképp mire költöttek a projekt keretében.

A főpolgármester 2017-re ígérte a projekt befejezését, és a papíralapú jegyrendszer felszámolását, mert az szerinte már “Európa szégyene” kezdett lenni. Hát úgy tűnik, tényleg Európa szégyene marad ebben Budapest:

  • A tervezett 11 ezer jegyautomatából ugyanis csak néhányat szereltek fel 29 buszra és trolibuszra, valamint a Deák téri és közvágóhídi állomáson lehet már találkozni beléptetőkapukkal.
  • Állítólagos magyarázat, hogy a projekt jelentős átütemezésére és újratervezésére volt szükség, mert az eredeti szerződések megkötését követően a beruházás lényeges elemeit érintő jogszabályok is megváltoztak. Visszafelé megyünk az időben tehát: rossz irányba persze.

A beruházásra az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 17 milliárd forintos hitelt biztosított, abból eddig 5,3 milliárdot hívott le. Tehát úgy költöttek el milliárdokat, hogy a RIGO még mindig sehol sincs: a jogi felelősségen túl tehát meg kell állapítani a politikai felelősöket is, ami egyértelmű a főváros fideszes vezetése. Szerintünk ez botrány. Egyszerűen érthetetlen, mi történik a RIGO körül, de az LMP fővárosi képviselőjeként lépni fogok a közérdekű adatigénylés beadásával és az online petíció megindításával.

IDŐVONAL:
2004: Az Elektra nevű jegyrendszer kiépítésének bejelentése, tervezett átadás: 2006.
2006: Lefújják az Elektrát.
2008: Pályázatot ír ki a BKV egy új elektronikus jegyrendszer bevezetésére.
2012 november: Megszületik a megvalósíthatósági szerződés az elektornikus jegyrendszer bevezetéséről 3,5 milliárd keretösszeggel.
2013 nyár: 54,5 millió eurót, azaz 17 milliárd forint hitel vesz fel a BKK az EBRD-től a projekt hitelből való megvalósítására.
2014. október: aláírják a kivitelezési szerződést a Scheidt & Bachmann céggel, aki a budapesti jegyautomatákat is szállítja, a céldátum 2017.
2016 augusztus: Telepítik az első kaput a Deák Ferenc téri metróállomáson és újratervezik a rendszert.
2017 június: bejelentik, hogy a költségek 3,3 milliárd forinttal drágulnak, a céldátum 2018 végére módosul.
2017 szeptember: Újabb kaput szerelnek fel, ezúttal a Közvágóhíd HÉV állomáson.
2018 január: Felszerelik az első autóbuszos jegykezelő berendezést, azonban ez sem üzemel.
2018 május: Bejelentik, hogy további egy évet késik a rendszer bevezetése, a céldátum 2019.
2018 szeptember: A BKK elismeri, hogy már céldátuma sincs a rendszer elindításának arra hivatkozva, hogy a projekt átdolgozás alatt áll.

2018-09-28T12:56:17+00:00 2018. 09. 28.|BKK|