fbpx

A dugódíj bevezetését először törvényhozói szinten kell lehetővé tenni!

A dugódíj bevezetését először törvényhozói szinten kell lehetővé tenni!

Az LMP politikusai sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy egy hatpontos országos légszennyezettséget csökkentő terv megvalósítását sürgetik, és kezdeményezik az Országgyűlésben a dugódíj bevezetését akadályozó törvényi keretek módosítását.

Kendernay János, az LMP társelnöke hangsúlyozta: vészhelyzet van, hiszen az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint évente közel 15 ezer ember korai halálához vezet a légszennyezettség Magyarországon. Az LMP ezért egy hatpontos minimumterv megvalósítását sürgeti, mely kiterjed az épületenergetika-korszerűsítésre, az energiaszegénység felszámolására, a közlekedés környezetbarát fejlesztésére, és a települések közösségi-közlekedés-barát átalakítására.

Heltai László, az LMP budapesti elnöke bejelentette, hogy a zöld párt kezdeményezi az Országgyűlésben a dugódíj települési szintű bevezetését jelenleg akadályozó törvényi háttér módosítását. A dugódíj fővárosi bevezetése csökkentené a légszennyezettséget, a dugókat, valamint forrást és teret adna a gyalogos és kerékpáros közlekedésnek. Ezért minden segítséget meg kell adni a főpolgármesternek annak mielőbbi bevezetéséhez.

2019-11-21T16:34:37+00:00 2019. 11. 21.|közlekedés|