Petíciót indítottunk a Red Bull Air Race belvárosban történő megrendezése ellen

Folytatódik a káosz a fővárosban, mert miközben elindultak a belvárosi lezárások, a versenyre érkező repülőgépek “már elkezdtek berregni idegesítően a fejünk felett”. A versenyre utalva Kanász-Nagy Máté sajtótájékoztatóján elmondta, újra bebizonyosodott, hogy a kormány nem a kisemberek, hanem a nagytőke és a multik oldalán áll.

A sajtótájékoztatón részt vett Turcsán Szabolcs, a párt országos elnökségének tagja, aki felháborítóan soknak nevezte a Red Bull Air Race 1,9 milliárd forintos állami támogatását. Mindeközben a cég 13 millió forint területfoglalási díjat fizet – fűzte hozzá.

Az 1,9 milliárd forintos állami támogatásból közel négyezer hajléktalan számára lehetne teljes ellátást biztosítani – hívta fel a figyelmet. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a petícióval nem a hétvégi versenyt akadályoznák meg, hanem a jövő évit és az azt követőeket.

Turcsán Szabolcs elnökségi tag, és Kanász-Nagy Máté szóvivő tart sajtótájékoztatót. Téma: a Red Bull Air Race belvárosban történő megrendezésének betiltása

Nem akarunk a belvárosban Red Bull Air Race-t!

Az Európai Unió fővárosai között Budapesten az egyik legrosszabb a szmoghelyzet. A fővárosi önkormányzat politikai oldaltól függetlenül évtizedek óta nem tesz semmit azért, hogy a helyzet javuljon. A Red Bull Air Race repülős gyorsasági verseny belvárosi megrendezése még ezekre is rátesz egy lapáttal, mert:

  • hangszennyező,
  • környezetszennyező,
  • veszélyes,
  • 20 napig dugókat és ezzel még több szmogot okoz az útlezárások miatt.

Ráadásul az egész rendezvény pénzügyi háttere is rendkívül aggályos, ugyanis

  • a magyar állam évi két milliárd forintot fizet a multinacionális energiaitalos cégnek, hogy itt reklámozzák magukat
  • a versenyt szervező Hungaroring Zrt, csupán csak 13 millió forintot fizet a 20 napos a közterület-használatért, ami egyszerűen vicc.

Fejezd ki te is aláírásoddal azon követelésedet, hogy a budapesti emberek egészségének megóvása érdekében tiltsák be a Red Bull Air Race belvárosi megrendezését egyszer és mindenkorra!