Az LMP növelné a pszichiátriai dolgozók támogatását

Az LMP szerint jelentős a szakemberhiány a pszichiátriai ellátásban, a párt ezért több támogatást is javasol az ott dolgozók számára.

Képviselőjük, Ungár Péter csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: információik szerint van olyan megye, ahol egyáltalán nincs gyermekpszichiáter.

A szakápolók máig nem kapnak veszélyességi pótlékot, holott azt a Fidesz három éve megígérte – mutatott rá a politikus. Szerinte az államnak a gyermekpszichiáterek továbbképzéséhez is támogatást kellene nyújtania.
A tapasztalt szakorvosok bérének jelentős növelését is szorgalmazta a képviselő.

A politikus sérelmezte, hogy a területen bejelentett 6 milliárd forintos fejlesztés szinte csak az infrastruktúrát javítja és “nem foglalkozik Budapesttel”. A főváros szerinte egészségügyi szempontból másodrendű.

 

MTI / LMP sajtó