LMP: válságkezelésre van szükség a Honvédkórházban!

Az LMP érdemi válságkezelő intézkedéseket vár a Honvédelmi Minisztériumtól a párt szerint krízisben lévő Honvédkórház érdekében.

Demeter Márta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján több javaslatot is tett. Az egyik, hogy vissza kell állítani a Honvédkórházban dolgozók közalkalmazotti jogviszonyát és növelni kell az intézmény forrásait. Azt is szorgalmazta, hogy a bértábla alapja a minimálbér összege legyen.

Az ellenzéki politikus követelte a kórház parancsnokának menesztését és azt, hogy a tárca az egészségügyben jártas vezetőt nevezzen ki a helyére.

A kormány hagyja az összeomlás szélére sodródni az intézményt, amely a második legnagyobb adósságot halmozta fel a kórházak között; ez mintegy kétmillió ember ellátását veszélyezteti – mondta.

Az LMP társelnöke tömegesnek ítélte az elvándorlást, amelyet a “katasztrofális bérviszonyok” idéztek elő. A helyzetet csak tetézte a honvédségi alkalmazotti státusz bevezetése, amelynek az volt a célja, hogy elhallgattassák a dolgozókat – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy az erről szóló jogszabályt miért nem szavazta le az LMP, Demeter Márta úgy felelt: pártja a decemberi parlamenti ülésen magatartásával egyértelművé tette, hogy elutasítja a jogszabályt. Hazugságnak nevezte a minisztérium által mondottakat az intézményről, és úgy fogalmazott, hogy a szaktárca csak “hisztériázik”.

MTI