10 éve maradt az emberiségnek, hogy tegyen a klímaváltozás ellen!

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy nemzetközi szinten a minél szigorúbb csökkentési célok mellett foglaljon állást és támogassa is azokat. Az utolsó órában vagyunk, ha nem cselekszünk azonnal, azzal saját és gyermekeink jövőjét tesszük tönkre. A magyar kormány sajnos nem méri fel tettei következményét, nem érti felelősségét az ügyben.

Schmuck Erzsébet csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján arra is megkérte a kabinetet, hogy növelje a gázokat elnyelni képes zöldfelületek arányát, illetve a zöld- helyett a barnamezős beruházásoknak biztosítson elsőbbséget. Felhívta a figyelmet, hogy a szakértők szerint a 2015-ös párizsi klímacsúcson tett vállalások mindössze arra elegendőek, hogy a hőmérséklet nem nőjön három Celsius foknál többel.

Hiába a szép szavak, hiába a vállalások és ígéretek, a klímaváltozás egyre nagyobb veszélyt jelent. Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete által közreadott legfrissebb jelentése szerint az emberiségnek alig 10 éve maradt, arra, hogy csökkentse a légkörben a szén-dioxid mennyiségét, utána visszafordíthatatlanná válik.

Rekordot döntött a felmelegedést okozó gázok légköri koncentrációja 2017-ben az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) friss kutatása szerint. A jelentés egyik aggasztó pontja, hogy a levegőben maradó gázok éghajlatra gyakorolt hatása 1990 óta 41 százalékkal nőtt. Amikor utoljára, 2-5 millió évvel ezelőtt ilyen magas volt a szén-dioxid koncentrációja, akkor a hőmérséklet 2-3 fokkal melegebb volt, a tengerszint pedig 10-20 méterrel magasabb volt.

Sajnos a magyar kormány azok közé tartozik, akik nem veszik elég komolyan az éghajlatváltozással járó veszélyt és nem értik, hogy milyen történelmi felelőssége van mindenkinek, aki ezekben az években politizál. Jól jelzi ezt, hogy a magyar CO2 kibocsátás bőven a gazdasági növekedés feletti, azaz az erőltetett gazdasági növekedés árát a természet fizeti meg. A környezetvédelemben az a nehéz, hogy ugyan a jó környezetminőség mindenkinek az érdeke, de mindaddig feláldozható, amíg elviselhetetlenné nem válik számunkra a hiánya.

Nem törődik a környezettel akkor sem, amikor felszámolja a környezetvédelmi intézményrendszert, évtizedes tapasztalattal rendelkező szakembereket küld az utcára. Azt hiheti, ha nincs, aki felszólaljon, akkor nem vesszük észre, hogyan teszik tönkre erdőinket, földjeinket, levegőnket.

Nem veszi komolyan a klímaváltozást, amikor a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia hamis feltételezéssel indít, hiszen úgy tesz, mintha Magyarországon csökkenne a kibocsátás, miközben nő, mindeközben Cseresnyés államtitkár úr még ott tart, hogy azon filozofál, mennyiben emberi hatás a globális klímaváltozás.