PET-palack mentes önkormányzatokat Magyarországon!

Kis-Szeniczey Kálmán, az LMP Országos Elnökségének tagja pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az LMP, Magyarország Zöld Pártja azt akarja elérni, hogy minden magyar önkormányzat határozott lépésekkel szorítsa vissza az egyre súlyosabb környezeti problémát jelentő műanyaghulladék termelődést saját településükön. Az LMP cselekvési tervet küld az ország valamennyi önkormányzatának.

Magyarországon a kereskedelmet érintő műanyaghulladék-kibocsátás két jelentős felhasználási területről származik. A különböző italok tárolására használt PET-palackokból, valamint a kiskereskedelemben a műanyag zacskók használatából fakadóan.

Környezetünk védelmében hozott előrelépés az az európai döntés, hogy az EU országainak 2025-re gondoskodniuk kell az egyszer használatos műanyag flakonok 90 százalékának begyűjtéséről, illetve csökkenteniük kell a műanyag élelmiszertárolók és poharak használatát.

Nincs sok idő felkészülni a szabályozás betartására, ezért mindent meg kell tennünk helyben is annak érdekében, hogy mindennapi életük során az emberek tudatosan óvják környezetünket.

Álláspontunk szerint az önkormányzatoknak jó példával kell elöl járniuk a lakosság felé, ezért a környezetszennyező palackozott ásványvíz fogyasztás helyett a hivatalban és az intézményekben át kell térni a vezetékes ivóvíz fogyasztására.

Szintén fontos lépés lehet az önkormányzatok részéről, ha helyben hívják fel településük lakóinak figyelmét „csapvizet” népszerűsítő szemléletformáló kampánnyal a vezetékes víz fogyasztásának előnyeire, illetve a PET palackok veszélyeire. A vezetékes vízfogyasztás elősegítését számos praktikus és napjainkban divatos módszerrel lehet népszerűsíteni.

Kis-Szeniczey Kálmán kiemelte, hogy a témában korábban az ő indítványára határozatot fogadott el a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlése is. Bízunk benne, hogy ez kiváló példa lehet valamennyi önkormányzatnak. Ezért  az LMP ezen javaslatokról és konkrét önkormányzati határozat-tervezetről tájékoztató levelet küld az elkövetkező napokban az ország valamennyi települési és megyei önkormányzatának.