Környezetvédelmi világnap: miért növekszik Magyarországon a CO2 kibocsátás?

Környezetvédelmi világnap: miért növekszik Magyarországon a CO2 kibocsátás?

Az elmúlt alig másfél évszázad alatt az emberi tevékenységek olyan mértékű változást idéztek elő a bolygón, ami mára az egyik legkritikusabb, szinte beláthatatlan következményekkel járó problémához vezetett: az éghajlatváltozáshoz és annak várható hatásaihoz. Hogy sürgető és nagy a baj, azt már nem csak az ENSZ Kormányközi Éghajlatváltozási Testületének jelentései igazolják, hanem saját tapasztalataink is a rendkívüli időjárási helyzetek kárairól, beleértve pl. a nyári hőhullámok miatti időelőtti elhalálozást, az aszályok miatti terméskiesést, a viharok okozta épületkárokat vagy az árvizek növekvő kockázatát.

Ma van a Környezetvédelem világnapja. Úgy is mondhatnánk, hogy a globális környezetpolitika születésnapja, hiszen 1972-ben, az ENSZ első, „Ember és bioszféra” környezetvédelmi világkonferenciája Stockholmban nyilvánította nemzetközi környezetvédelmi világnappá a tanácskozás kezdőnapját, június 5-ét.
A világnap központi rendezvényeit minden évben más országban és témában tartják. A témák változnak, de a problémák fő oka minden esetben az értékválság és az úttévesztés: a határtalan gazdasági növekedés mítosza egy véges erőforrásokkal rendelkező földi ökoszisztémában, a természeti és emberi erőforrások kizsákmányolása, leromlása, az egyenlőtlen elosztás, az esélyegyenlőtlenség.

Az éghajlatváltozás veszélyei, nemzetközi törekvések

A tét egy olyan globális együttműködés, amelynek eredményeképpen az ENSZ tagállamai az üvegházhatású gázok kibocsátását oly mértékben korlátoznák, hogy ezáltal a Föld éghajlatának átlaghőmérséklete az ipari forradalom előtti időkhöz képest legfeljebb két, de méginkább másfél Celsius-fokkal emelkedhessen, különben az emberiség életesélye kerül veszélybe már a század végére. A Kárpát-medence és hazánk területe a kiemelten veszélyeztetett régiók közé tartozik Európában. Ez a világnap ezért leginkább a cselekvés eredményeiről kellene, hogy szóljon. De nem lehet felhőtlen az örömünk.

Ahelyett, hogy csökkent volna, a karbonemisszió több éves stagnálás után ismét bővült: mind a globális energiakereslet, mind a szén-dioxid-emisszió emelkedett 2017-ben. Tavaly a világon 2,1 százalékkal fogyasztottunk több energiát, és 1,4 százalékkal bocsátottunk ki több szén-dioxidot, mint 2016-ban (Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). Az energiafogyasztást többek közt a 3,7 százalékos világgazdasági növekedés emelte meg, a fogyasztás növekedését pedig fosszilis energiahordozók felhasználásával fedezték. A globális széndioxid-kibocsátás jelentős emelkedése arra utal, hogy a klímaváltozás elleni jelenlegi erőfeszítések messze nem elégségesek. A globális energiahatékonyság javulása drámai mértékben lassult.

Hazai helyzet

Magyarország évekig arra volt úgymond „büszke”, hogy a rendszerváltás után összeomló ipar már alig termelt szén-dioxidot, így könnyedén tudtuk tartani a nemzetközi egyezményekből fakadó kötelezettségeinket. Ehhez a tényhez kapcsolódó rossz válasz volt, hogy a klímapolitika két fő eleme, a kibocsátáscsökkentés és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás közül egyikben sem történt érdemi, a fenntarthatóságot elősegítő előrelépés. 2015-re a magyarországi ÜHG kibocsátás 35%-kal mérséklődött 1990-hez viszonyítva. De az EUROSTAT legutóbbi, az EU tagállamok 2017. évi energetikai eredetű CO2 kibocsátásairól szóló becslése szerint Magyarországon 6,9%-kal nőtt a kibocsátás az előző évhez képest. Ezzel jelenleg a 6. legrosszabb mitigációs teljesítményű tagállam vagyunk.

Még inkább borús a kép, ha néhány évre visszamenőleg nézzük a hazai CO2 kibocsátás alakulását. 2015-től évente átlagosan 5,6 %-kal növekszik szén-dioxid kibocsátásunk. A szén-dioxid kibocsátás emelkedése pedig messze meghaladja a hazai GDP ez idő alatti 2-4%-os növekedési ütemét. A magyar karbon-intenzitás romlik, ami a Párizsi Megállapodástól távolító, fenntarthatatlan pályát mutat. Fő okként említhető a közlekedési szektor korszerűsítés nélküli bővülése (rossz környezeti teljesítményű, lerobbant gépjárműpark) a lakossági fűtés problémái (épületenergetikai korszerűsítés hiánya, energiaszegénység, tüzelőanyagok használatának változásai – mi a legolcsóbb) és az erőművek „hozzájárulása” a szén-dioxid növekvő kibocsátásához.

Történik ez akkor, miközben hatalmas mennyiségű EU forrás áramlott be az országba, csak éppen nem a legfontosabb ügyekre költötte a Kormány. Az épületenergetikai program, a közösségi közlekedés fejlesztése pedig jó lett volna a lakosságnak és a közös kibocsátáscsökkentési célt szolgálhatta volna. A sok EU forrás a rossz felhasználás miatt ehelyett a közös cél elérésének esélye ellen hat. A „mindenki nyer” elv helyett a Kormány „teljesítménye”, hogy mindenki veszít.
Már a 2007. évi LX. törvény előírta az első Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia megalkotását. Az első el is készült, ám azóta mind a végrehajtás értékelése, mind a stratégia felülvizsgálata és megújítása folyamatosan háttérbe került. Már az Éghajlatváltozási törvény 2012. évi módosítása megteremtette a lehetőséget arra, hogy a stratégia felülvizsgálata keretében a változó körülményekhez igazodó, a kihívásokat kezelni tudó új stratégiai dokumentum szülessen.
Ennek ellenére, bár már 2015-ben készült egy újabb változat, az Országgyűlés mindeddig nem tárgyalhatta.

Követeljük, hogy a Kormány adjon választ:

  • Miért nő a hazai szén-dioxid kibocsátás ahelyett, hogy csökkenne, amikor tudjuk, hogy minden feltétel adott volt?
  • Mit tesz az éghajlatváltozás várható kedvezőtlen hatásaihoz való alkalmazkodás érdekében?
  • Mikor tárgyalja végre az Országgyűlés a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát?

 

2018-06-05T08:34:09+00:00 2018. 06. 05.|Fenntarthatóság|