Naponta 30 magyar ember hal meg a légszennyezettség miatt

Magyarországon ma légszennyezettségi vészhelyzet van. Évente 8-10 ezer ember korai halálozásához vezet a légszennyezettség Magyarországon a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint. Az LMP átfogó országos programmal szorítaná vissza a légszennyezettségből fakadó megbetegedéseket és elhalálozásokat.

A részleteket Turcsán Szabolcs, az LMP országos elnökségének tagja és Gál József, az LMP fővárosi képviselője fejtette ki a Lehel téren, közös, akcióval egybekötött sajtótájékoztatójukon.

Pontosan tudható, hogy a légszennyezés milyen ártalmas az egészségre, és az is, hogy nagyobb városainkban, de fűtési idényben már a kisebb falvakban is ez jelentős probléma. Az egyik legveszélyesebb légszennyező a szálló por. Magyarország e tekintetben a leginkább szennyezett uniós tagállamok közé tartozik, rendszeresek a határérték túllépések, amelyért főként az elöregedett járműpark, a gépjárművek kipufogógáza, és a lakossági fűtés a felelős.

Turcsán Szabolcs szerint azonnali megoldásokra van szükség, melynek főbb elemei az energiaszegénység felszámolása új támogatási rendszerek bevezetésével, és valódi országos épületenergetika-korszerűsítési program elindítása. Szintén fontos egyszerűsíteni az energetikai korszerűsítési pályázatok lakossági elérését és megkerülhetetlen jóval környezetbarátabbá alakítani a közlekedést, amivel párhuzamosan közösségi-közlekedés-barát települési stratégiákat kell kialakítani és végrehajtani. Az LMP nagyszabású faültetési programmal is segítené a levegő minőségének javulását.

Gál József a budapesti helyzetet ismertette, elmondása szerint csak a fővárosban 2000 ember halála a légszennyezettséggel magyarázható. Napi több mint három ember csak Budapesten a légszennyezettség miatt hal meg. A Nemzeti Népegészségügyi Központ pedig azt javasolja, hogy Budapesten lehetőleg minél kevesebb időt tartózkodjunk a szabadban az érintett településeken a légszennyezettség, illetve a hideg időjárás miatt.

Gál szerint felháborító és elfogadhatatlan, hogy a főváros vezetése ahelyett, hogy növelné a zöldterületeket Budapesten, úgy írtja a fákat, mintha legalább azok is a Soros-hálózat részei lennének. Ahelyett, hogy elektromos buszokat vásárolnának, inkább dupla áron vesznek elavult metrókocsikat Oroszországból. Nem merik bevezetni dugódíjat, mert félnek, hogy az autósok majd dühösek lesznek. Azok az autósok, akik szintén belefulladnak a budapesti levegőbe.

Az LMP azonnali lépéseket sürget Budapesten is, melynek alapelemei a zöldterületek növelése, a közösségi közlekedés nagyszabású fejlesztése, és a dugódíj bevezetése. Az LMP egyértelműen és határozottan kiáll a dugódíj minél hamarabbi bevezetéséért a fővárosi emberek egészségének megőrzése érdekében.