Radikálisan csökkenteni kell a levegő szennyezettségét

Azonnal és radikálisan kell csökkenteni a levegő szennyezettségét az LMP szerint, a kormány mégis lenullázta az erről szóló programot – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke, aki mindezek miatt a miniszterelnökhöz fordul.

Magyarországon évente mintegy 15 ezer ember idő előtti halálát okozza a szennyezett levegő, a terhelés szintjét tekintve az ország a sor végén kullog az unióban. Tavaly év végére az ágazati és civil szervezetek bevonásával el is készült az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program, amely célul tűzi ki, hogy 2030-ra 5,5 hónappal növekedjen a várható élettartam, és mintegy ötezerrel csökkenjen a probléma okozta korai halálozások száma.

A programot azonban az elfogadás utolsó lépésénél lenullázta a kormány. Ennek okára nemcsak a miniszterelnöknél kérdez rá, de az Országgyűlés általa vezetett fenntartható fejlődési bizottságában is napirendre kívánja tűzni.

A program megvalósításával csökkenne a lakossági tüzelés szennyező hatása, de a javaslatok között épületszigetelési és bérlakásprogram is szerepelt. Egyelőre nem látni a terhelés csökkentésének következő hároméves tervét, holott már készül a jövő évi költségvetés. Magyarország a klímacélkitűzések kijelölésében is csak kullog az Európai Unió után.

Felvétel a sajtótájékoztatóról: