Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára csütörtöki sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban súlyos pusztuláson ment keresztül a magyar méhállomány, a méhtelepek, méhészetek 10 százalékát érintette a probléma.
A magyarországi idei tömeges méhpusztulás nem az első eset – egyértelműen mutatja a kormány mulasztásait és rossz agrárpolitikai döntéseit.

Az idei nyár megint tömeges pusztulást hozott a hazai méh-állományban. Az idei méhpusztulás ezernél is több méhészt érint, a teljes szakma mintegy 10 százalékát. A tünetek alapján nem „szokványos”, kisebb területekre kiterjedő, a kemikáliák eseti, gondatlan használatából eredő mérgezésekről van szó. A kiváltó okok pedig egyértelműen tetten érhetők:

  • A Fidesz oligarchák gigantikus méretű, ipari monokultúrái, melyek a termőföld és a felszín alatti vizek kizsarolásával hozzáadott érték nélküli tömegterményeket állítanak elő.
  • A felelőtlen vegyianyaghasználat: még az EU tiltással is folyton szembe ment a kormány, megpróbált kibújni az EU emberi egészséget és élővilágot védő szabályozása alól. Megszüntette, bedarálta azokat a tudományos intézményeket és fórumokat is, amelyek ez ellen szót emeltek.
  • Még nyomokban sem képesek végrehajtani saját agrár/vidékstratégiájukat, sőt következetesen a fenntartható mezőgazdaság és a természetvédelmi szempontok ellen dolgoznak. A méhpusztulás ennek egyik, de nagyon súlyos üzenetet hordozó indikátora. A Fidesz veszélybe sodorja Magyarország élelmiszerellátási biztonságát és természetes élővilágát.

Miért stratégiai kérdés a tömeges méhpusztulás?

Ha nincs, ami beporozza a virágokat, sérülnek a természetes ökoszisztémák, összeomlik a mezőgazdaság, és a jelenleginél is sokkal durvább élelmiszerhiány és nélkülözés állhat be: A méhek beporzó tevékenysége nélkül a megtermelt élelmiszer 90%-át veszítenénk el, nem léteznének többé azok a növények, melyeket beporoznak, és azok az állatok sem, amelyek ezeket a növényeket eszik, és aztán azok az állatok sem, melyek ezeket az állatokat eszik.

Mit tenne az LMP?

Az LMP szerint egyértelműen a mezőgazdaság fenntarthatóbbá tétele a megoldás ezért ezt az agrártámogatások feltételéül is szabnánk. Konkrétabban:

  • A termelők egész tájakra kiterjedően biztosítsák, növeljék a beporzók élőhelyeinek változatosságát. Ennek során használják fel a mozaikos jellegű élőhelyeket kialakító, hagyományos mezőgazdálkodási módszereket. (Olyan művelési és tájhasználati intézkedések, megoldások, mint például a talajmegújító mezőgazdasági gyakorlat, a biogazdálkodás támogatása).
  • Csökkenteni kell a növényvédőszer-használatot: keresni kell és kötelezővé tenni a vegyszermentes vagy környezetkímélő módszereket, illetve új technológiákkal csökkenteni a vegyszerek szóródását. Ennek részét kell, hogy képezze a biológiai szúnyogirtás elterjesztése is, mert a jelenlegi vegyszeres gyakorlat szintén veszélyeztetheti a méheket (is).
  • Javítani kell a méhtartás körülményeit (ide értendő a kórokozók elleni fellépés és a méhkereskedelem és -tartás hatékonyabb, jobb szabályozása).

Az LMP az erre vonatkozó részletes javaslatait már korábban megtette. Ezeket ősszel újra tervezzük benyújtani.

Az LMP javaslatai

Kanász-Nagy Máté szerint a méhpusztusztulásnak a kormány súlyos felelőtlensége az egyik oka, hiszen Magyarországon még mindig engedélyezik a méheket károsító neonikotinoid tartalmú vegyszereket, amelyeket az Európai Unió más országaiban már korlátoztak vagy betiltottak, ezért az LMP a következő lépéseket fogja tenni:

  • A neonikotinoid rovarölő szerekre kért magyarországi derogáció kérelem visszavonásáról szóló országgyűlési határozati javaslat benyújtása
  • Országgyűlési határozati javaslat az élelmiszer-biztonság és az élelmiszerek minősége javítása érdekében szükséges intézkedésekről
  • A lakosság egészséges élelmiszerellátását és ennek egyik feltételeként a talajok termőképességének helyreállítását célzó talajmegújító mezőgazdasági gyakorlat bevezetésének feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslat.

A kormánynak be kell tiltania a neonikotinoid tartalmú vegyszereket, és fel kell hagynia azoknak a német multinacionális cégeknek a támogatásával, amelyek ezeket a vegyszereket Magyarországon adják el.
Emellett a fideszes agrároligarchák tevénykenysége helyett át kell állni a családi gazdaságok és kis közösségek támogatására, mert ezek fenntartható, környezetbarát módon gazdálkodnak.

MTI/lehetmas.hu