LMP: a kormány a legnehezebb helyzetben lévő településeket készül meglopni

Az LMP társelnöke szerint a kormány arra készül, hogy meglopja a legnehezebb helyzetben lévő kistelepüléseket.

Keresztes László Lóránt hétfői sajtótájékoztatóján kifejtette: a téli rezsicsökkentést úgy terjeszti ki a kormány a nem gázzal fűtő, jellemzően falvakban élőkre, hogy ahhoz a forrást a hátrányos helyzetben lévő települések rendkívüli támogatásának keretéből veszi el, 2,5 milliárd forinttal megrövidítve azt.

Az LMP frakcióvezetője szürreálisnak nevezte azt, ahogy a kormány, jelentős késéssel végrehajtja választási ígéretét. Szerinte a kabinet nem tesz mást, mint a kistelepülések egyik zsebéből a másikba teszi át a forrást. A kormány faluromboló politikát folytat – jelentette ki.

A mintegy 150 milliárd forintos kerettel bejelentett Magyar falu programra a jövő évi büdzsében nulla forint szerepel – folytatta.

A hátrányos helyzetben lévő települések működési kiadásait pótolni hivatott keret idei kiosztásáról azt mondta: a támogatásokat szubjektív módon, bizonyíthatóan politikai alapon osztották szét, ezért a részletek ismeretéért a belügyminiszterhez fordul adatokért, de pártja törvénymódosítással is változtatni kíván a pályázat elbírálásának menetén.

Ignácz József, Besence független polgármestere a tájékoztatón örömét fejezte ki a Magyar falu program hírére, kijelentette ugyanakkor: a költségvetési normatív támogatások jövőre változatlanok, miközben a költségek növekednek, ezért különösen szükség van a kiegészítő, pályázati támogatásra.

Keresztes László Lóránt kérdést kapott a CEU esetleges elköltözésével kapcsolatban. Azt javasolta a kabinetnek, hogy ha már az ellenzék kritikáját nem fogadja el, hallja meg a kabinet által delegált uniós biztos, Navracsics Tibor szavait, aki szerint árt az országnak, súlyos károkat okoz, ha a kormány egy egyetemmel küzd.