A nyugdíjasoknak azonnali segítségre van szükségük!

A KSH által a mai napon publikált adatok alapján egyértelműen látható, hogy a nyugdíjasoknak azonnali segítségre van szükségük. A friss adatok szerint a nyugdíjasokat érintő fogyasztói árak az inflációs adatot is lényegesen meghaladva, augusztusban az egy évvel korábbihoz képest 4,3 százalékkal emelkedtek – miközben az idei évre a nyugdíjasok mindössze 2,8 százalékos nyugdíjemelést kaptak.

Értse meg a kormány, hogy a nyugdíjasok nem úgy működnek, mint egy bank, nem tudnak hitelt nyújtani az államnak, márpedig az idei év első 8 hónapjában ezt tették: hitelezték, finanszírozták az állam működését – átlagosan 20 ezer forinttal tartozik nekik az állam.

Az LMP, ahogy már korábban is kezdeményezte, most is azt követeli, hogy a nyugdíjasok a nekik járó nyugdíj-korrekciót mielőbb kapják meg, annak kifizetésével ne várjon az állam novemberig.

A nyugdíjasok a gazdasági válság miatt idén nyugdíjprémiumra sem számíthatnak, a jövőre beígért negyed havi plusz nyugdíj pedig a mostani gondokon nem segít.

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja azt követeli, hogy a 2021-re tervezett, a 13. havi nyugdíj első, egy heti részletére szánt 77 milliárd forintot azonnal kapják meg a nyugdíjasok egyenlő mértékű nyugdíjemelés formájában!

Szintén elvárható, hogy a nyugdíjasok a 3,5%-nál alacsonyabb gazdasági növekedés esetén is kapjanak nyugdíjprémiumot, és ez épüljön be a nyugdíjba. Ezek mellett pedig a minimálnyugdíjat fel kell emelni a két és félszeresére, azaz havi 71 250 Ft-ra.

A kormány a koronavírus járvány első szakaszában nem támogatta a nyugdíjasokat, ahogyan azt az MNB inflációs jelentése is megállapította: a járvány miatt hozott kormányzati intézkedések nullával egyenértékű segítséget jelentenek az időseknek.

Az LMP ezért indítványozza az alapvető élelmiszerek, beleértve a zöldségek és gyümölcsök ÁFA tartalmának 27%-ról 5%-ra történő csökkentését, hogy legalább ezzel segítse a családokat, a nyugdíjasokat az egészséges táplálkozásban, hogy a rászorulók is tudjanak ennivaló venni, mert az alapvető élelmiszer nem lehet luxuscikk!

Schmuck Erzsébet,
az LMP társelnöke